6. Toldot 25,19–28,9

Mózes első könyve
HÉBER és ANGOL nyelven itt olvasható

Gen 25,19 És ezek Izsáknak, Ábrahám fiának nemzetségei: Ábrahám nemzette Izsákot.

Gen 25,20 Izsák negyven éves volt, amikor feleségül vette Rebekát, az arameus Betuél leányát, Paddan-Arámból, az arameus Lábán nővérét.

Gen 25,21 És fohászkodott Izsák az Örökkévalóhoz felesége miatt, mivelhogy magtalan volt, és az Örökkévaló engedett fohászának, és viselős lett Rebeka, a felesége.

Gen 25,22 És a gyermekek tusakodtak a méhében és ő így szólt: „Ha így van, minek élek én?” És elment, hogy megkérdezze az Örökkévalót.

Gen 25,23 És mondta neki az Örökkévaló: „Két nemzet van a te méhedben, és két nép válik szét belsődből, az egyik nép erősebb lesz a másik népnél, s az idősebb szolgálja majd a fiatalabbat”.

Gen 25,24 És midőn beteltek napjai, hogy szüljön, íme, ikrek voltak a méhében.

Gen 25,25 És kijött az első, vörös, egészen olyan, mint egy szőrös köpönyeg, és elnevezték Ézsaunak,

Gen 25,26 utána kijött testvére, kezével Ézsau sarkát tartva és elnevezték őt Jákóbnak. Izsák pedig hatvan éves volt, midőn születtek.

Gen 25,27 A fiúk felnőttek, Ézsau ügyes vadász volt, a mező embere, Jákób pedig jámbor ember volt, sátorlakó.

Gen 25,28 Izsák szerette Ézsaut, mert szerette a vadat, Rebeka pedig Jákóbot szerette.

Gen 25,29 És Jákób főzeléket főzött, és Ézsau jött a mezőről és fáradt volt.

Gen 25,30 És szólt Ézsau Jákóbhoz: „Adj, kérlek, ennem ebből a vörös főzelékből, mert fáradt vagyok”. Ezért nevezték el Edómnak.

Gen 25,31És felelt Jákób: „Add el hát nekem a mai napon elsőszülöttségedet”.

Gen 25,32 S szólt Ézsau: „Íme, én már a halál elé megyek, mire való nekem az elsőszülöttség?”

Gen 25,33 És szólt Jákób: „Esküdj meg előbb nekem”. És megesküdött neki, és eladta elsőszülöttségét Jákóbnak.

Gen 25,34 És Jákób adott Ézsaunak kenyeret és lencsefőzeléket; ő evett, ivott, fölkelt és elment. Így vetette meg Ézsau az elsőszülöttséget.

Gen 26,1És éhség volt az országban, az első éhségen kívül, amely Ábrahám idejében volt és Izsák elment Abimelek, filiszteus királyhoz Gerárba.

Gen 26,2 És megjelent neki az Örökkévaló és mondta: „Ne menj el Egyiptomba, lakjál abban az országban, amelyet majd mondok neked.

Gen 26,3 Tartózkodjál ebben az országban és veled leszek és megáldalak, mert neked és magzatodnak adom mindezeket az országokat, és megtartom az esküt, amelyet esküdtem atyádnak, Ábrahámnak.

Gen 26,4 És úgy megsokasítom magzatodat, mint az ég csillagait, és magzatodnak adom mindezeket az országokat, és a te ivadékaidban áldott lesz a föld minden nemzete,

Gen 26,5 mert Ábrahám hallgatott szavamra és követte figyelmeztetéseimet, parancsolataimat, törvényeimet, tanaimat”.Gen 26,6És letelepedett Izsák Gerárban.

Gen 26,7 És kérdezősködtek a hely lakói felesége felől és ő azt mondta: „Ő az én nővérem”, mert félt azt mondani: feleségem, nehogy – mondta ő –, megöljenek a hely lakói Rebeka miatt, mivel szép ábrázatú volt.

Gen 26,8 És történt, midőn már hosszabb ideig ott volt, hogy Abimelek, a filiszteusok királya kitekintett az ablakon és látta, hogy Izsák játszadozik Rebekával, a feleségével.

Gen 26,9 És hivatta Abimelek Izsákot és szólt hozzá: „De hiszen feleséged ő; miért mondtad: ő az én nővérem?” És felelt neki Izsák: „Mert így mondtam, nehogy meghaljak miatta”.

Gen 26,10 És szólt Abimelek: „Mit műveltél velünk? Megtörténhetett volna, hogy a nép közül valaki feleségeddel hál és vétket hoztál volna reánk!”

Gen 26,11 És megparancsolta Abimelek az egész népnek, mondván: Aki hozzányúl ehhez a férfiúhoz és feleségéhez, meg kell halnia.

Gen 26,12 És vetett Izsák abban az országban és százszor annyi termett neki abban az évben, mert megáldotta az Örökkévaló.

Gen 26,13 És naggyá lett a férfiú, egyre nagyobb, míg igen naggyá lett.

Gen 26,14 Volt neki nyája és gulyája, nagy cselédsége, és megirígyelték őt a filiszteusok.

Gen 26,15 Mindazokat a kutakat, melyeket atyja szolgái Ábrahám idejében ástak, betömték a filiszteusok és megtöltötték földdel.

Gen 26,16 És Abimelek azt mondta Izsáknak: „Menj el tőlünk, mert sokkal hatalmasabb vagy, mint mi”.

Gen 26,17 El is ment onnan Izsák, táborozott Gerár völgyében és ott letelepedett.

Gen 26,18 És Izsák újra megásta azokat a kutakat, amelyeket atyja, Ábrahám idejében ástak, mert a filiszteusok Ábrahám halála után betömték őket, és azokat a neveket adta neki, amelyeken atyja nevezte őket.

Gen 26,19 És Izsák szolgái a völgyben ástak és ott élővíz kútfejére akadtak.

Gen 26,20 És Gerár pásztorai civakodtak Izsák pásztoraival, mondván: „miénk a víz”. És elnevezte a kutat Észeknek, mert veszekedtek vele.

Gen 26,21 És ástak egy másik kutat is és emiatt is civakodtak. És elnevezte ezt Szitnának.

Gen 26,22 És tovább vándorolt onnan és más kutat ásott, e miatt nem civakodtak és ezért elnevezte Rehóbótnak, mert az mondta: „Most tágas helyet adott nekünk a Örökkévaló és szaporodhatunk ebben az országban”.

Gen 26,23 Onnan felment Beér Sebába.

Gen 26,24 És megjelent neki az Örökkévaló ugyanazon éjjel és mondta: „Én vagyok atyádnak, Ábrahámnak Istene, ne félj, mert veled vagyok, megáldalak és megsokasítom magzatodat az én szolgám, Ábrahám kedvéért”.

Gen 26,25 És ő oltárt épített ott és szólította az Örökkévaló nevét, felütötte ott sátorát, és Izsák szolgái ott kutat ástak.

Gen 26,26 Ekkor elment hozzá Abimelek Gerárból és barátja, Ahuzat és Pikól, seregének kapitánya.

Gen 26,27 És szólt hozzájuk Izsák: „Miért jöttetek hozzám, hiszen ti gyűlöltök engem és elűztetek magatok közül?”

Gen 26,28 Ők pedig feleltek: „Jól láttuk, hogy az Örökkévaló veled volt és azt mondtuk: legyen eskü közöttünk, köztünk és közted, és kössünk szövetséget veled.

Gen 26,29 Te sem fogsz minket bántani, amint mi sem bántottunk téged és csak jót tettünk veled és elbocsátottunk békével. Te most az Örökkévaló áldottja vagy!”

Gen 26,30 Akkor adott nekik lakomát és ettek-ittak.

Gen 26,31 És fölkeltek kora reggel és megesküdtek egymásnak; ezután elbocsátotta Izsák őket és elmentek tőle békével.

Gen 26,32 És ugyanazon a napon történt, hogy Izsák szolgái jöttek és hírt hoztak neki a kút felől, melyet ástak és azt mondták neki: „Találtunk vizet”.

Gen 26,33 És elnevezte azt Sibeának; ezért a város neve Beér-Seba mind a mai napig.Gen 26,34Mikor Ézsau negyven éves volt, feleségül vette Jehuditot, a hittita Beéri leányát és Boszmatot a hittita Élón leányát.

Gen 26,35 És lettek lelki keserűséggé Izsáknak és Rebekának.

Gen 27,1És volt, midőn Izsák megöregedett és szemei elhomályosodtak, úgyhogy nem látott, magához szólította Ézsaut, idősebbik fiát és szólt hozzá: „Fiam!” Ő pedig felelt: „Itt vagyok!”

Gen 27,2 És szólt hozzá: „Lám, megöregedtem, nem tudom halálom napját.

Gen 27,3 Most tehát vedd fegyvereidet, tegzedet és íjadat, menj ki a mezőre és ejts nekem vadat.

Gen 27,4 És készíts nekem ízletes ételt, ahogy szeretem és hozd el nekem, hogy egyem, hogy megáldjon téged lelkem, mielőtt meghalok”.

Gen 27,5 És Rebeka hallotta, amint Izsák fiával, Ézsauval beszélt. Ézsau elment a mezőre, hogy vadat ejtsen és elhozza.

Gen 27,6 És Rebeka szólt Jákóbhoz, fiához, mondván: „Íme, hallottam, amint atyád Ézsau testvéreddel beszélt, mondván:

Gen 27,7‘ Hozz nekem vadat és készíts nekem ízletes étket, hogy egyem; és megáldjalak az Örökkévaló előtt, mielőtt meghalok’.

Gen 27,8 Most pedig, fiam, hallgass szavamra, arra, amit én neked parancsolok.

Gen 27,9 Menj, kérlek, a nyájhoz és végy nekem onnan két jó kecskegödölyét, én elkészítem ízletes éteknek atyád számára, ahogy szereti.

Gen 27,10 Te aztán beviszed atyádnak, hogy egyék, és hogy megáldjon, mielőtt meghal”.

Gen 27,11 És szólt Jákób anyjához, Rebekához: „Csakhogy testvérem, Ézsau szőrös ember, én pedig simabőrű ember vagyok.

Gen 27,12 Hátha megtapogat atyám és ámítónak fog tartani, akkor átkot hozok magamra, nem áldást”.

Gen 27,13 És szólt hozzá anyja: „Reám jöjjön az átkod, fiam! Csak hallgass szavamra, menj, hozd el nekem”.

Gen 27,14 És elment, vette és elhozta anyjának; anyja pedig készített ízletes ételt, ahogy atyja szerette.

Gen 27,15 És elővette Rebeka Ézsaunak, nagyobbik fiának drága ruháit, melyek nála voltak a házban, és ráadta Jákóbra, az ő ifjabbik fiára.

Gen 27,16 És a kecskegödölyék bőrét rátette kezeire és sima nyakára.

Gen 27,17 És az ízletes ételt és a kenyeret, amelyet elkészített, odaadta fia, Jákób kezébe.

Gen 27,18 És ő bement atyjához és szólt: „Atyám!” Ez felelt: „Itt vagyok! Ki vagy te, fiam?”

Gen 27,19 És Jákób így szólt atyjához: „Én vagyok Ézsau, elsőszülötted; úgy cselekedtem, amint szóltál hozzám. Kelj föl, kérlek, ülj le és egyél vadamból, hogy megáldjon a lelked”.

Gen 27,20 És Izsák így szólt fiához: „Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam?” És ő szólt: „Mert szerencsét adott az Örökkévaló, a te Istened”.

Gen 27,21 És szólt Izsák Jákóbhoz: „Lépj közelebb, kérlek, hogy megtapogassalak, fiam, vajon te vagy-e valóban Ézsau fiam vagy nem”.

Gen 27,22 És Jákób közelebb lépett az atyjához, Izsákhoz; ő megtapogatta és így szólt: „A hang Jákób hangja, de a kezek Ézsau kezei”.

Gen 27,23 És nem ismerte föl őt, mert kezei olyanok voltak, mint fivérének, Ézsaunak kezei, szőrösek; így tehát megáldotta őt.

Gen 27,24 És szólt: „Te vagy az én Ézsau fiam?” És ő felelt: „Én vagyok”.

Gen 27,25 És szólt: „Nyújtsd ide közelebb, hadd egyem fiam vadjából, hogy megáldjon téged a lelkem!” És ő odanyújtotta neki és evett, hozott neki bort és ivott.

Gen 27,26 És szólt hozzá Izsák, az atyja: „Lépj közeleb és csókolj meg engem, fiam”.

Gen 27,27 Közelebb lépett és megcsókolta őt; ekkor megérezte ruháinak illatát és megáldotta őt. Így szólt: „Fiamnak illata olyan, mint a mező illata, melyet megáldott az Örökkévaló.

Gen 27,28 Bőségesen adjon neked az Isten az ég harmatából és a föld kövérségéből gabonát és bort.

Gen 27,29 Szolgáljanak téged népek és boruljanak le előtted nemzetek, légy úr testvéreid fölött és boruljanak le előtted anyád fiai, legyen átkozott, aki téged átkoz, és legyen áldott, aki téged áld.”

Gen 27,30 És történt, hogy amidőn Izsák elvégezte Jákób megáldását, és alig ment ki Jákób atyja, Izsák színe elől, megjött testvére, Ézsau a vadászatból.

Gen 27,31 Ő is készített ízletes ételt és elhozta atyjának; és így szólt atyjához: „Kelj föl atyám és egyél fiadnak vadjából, hogy megáldjon a lelked”.

Gen 27,32 És felelt neki atyja, Izsák: „Ki vagy te?” Ő pedig így szólt: „Én vagyok Ézsau, elsőszülött fiad”.

Gen 27,33 Erre Izsák nagyon megrémült és szólt: „Ki az akkor, aki vadat ejtett és elhozta nekem, és én ettem mindenből, mielőtt jöttél és megáldottam őt; és ő áldott is lesz”.

Gen 27,34 Amint Ézsau hallotta atyjának szavait, felkiáltott nagyon nagy és keserves kiáltással, és szólt atyjához: „Áldj meg engem is atyám!”

Gen 27,35 És ő azt mondta: „Eljött testvéred ravaszsággal és elvette a te áldásodat”.

Gen 27,36 Ő pedig így szólt: „Nem joggal nevezték-e őt el Jákóbnak, két ízben álnokul bánt el velem: elvette elsőszülöttségemet és most elvette áldásomat is”. És mondta: „Számomra nem tettél el áldást?”

Gen 27,37 És Izsák felelt és így szólt Ézsauhoz: „Bizony úrrá tettem meg őt feletted, és testvéreit mind szolgákul adtam néki, gabonával és musttal gyarapítottam őt; veled tehát mit tegyek fiam?” És Ézsau szólt atyjához: „Csak egy áldásod van-e neked, atyám? áldj meg engemet is, atyám”. És fölemelte Ézsau hangját és sírt.

Gen 27,39 És felelt atyja Izsák és így szólt hozzá: „Íme, messze a föld kövérségétől lesz lakóhelyedés felülről az ég harmata nélkül.

Gen 27,40 Kardod után élsz és testvéredet szolgálod: de eljön az idő, hogy te uralkodsz és lerázod igáját nyakadról.”

Gen 27,41 És meggyűlölte Ézsau Jákóbot áldása miatt, amellyel atyja megáldotta, és mondta Ézsau magában: Közelednek a gyásznapok atyám miatt, és akkor majd megölöm testvéremet, Jákóbot.

Gen 27,42 És hírül vitték Rebekának nagyobbik fiának, Ézsaunak szavait; és ő elhivatta kisebbik fiát, Jákóbot s szólt hozzá: „Íme, testvéred, Ézsau azzal vígasztalja magát, hogy meg akar ölni.

Gen 27,43 Most tehát, fiam, hallgass szavamra; Kelj fel, menekülj Lábán testvéremhez Háránba,

Gen 27,44 maradj nála egy ideig, amíg lecsillapodik testvéred indulata,

Gen 27,45 amíg elfordul tőled testvéred haragja és elfelejti, amit ellene elkövettél, akkor elküldök majd érted és elhozlak onnan. Miért fosztassam meg mindkettőtöktől egy napon?”

Gen 27,46 És Rebeka szólt Izsákhoz: „Meguntam az életemet Hét leányai miatt. Ha Jákób ilyen hittita leányt venne feleségül, amilyenek ezen ország leányai, akkor mi jót ad nekem az élet?”

Gen 28,1És szólította Izsák Jákóbot és megáldotta őt: megparancsolta és mondta neki: „Ne végy feleséget Kanaán leányai közül;

Gen 28,2 kelj föl, menj Paddán-Arámba, anyád atyjának, Betuélnek házába és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak, anyád testvérének leányai közül.

Gen 28,3 A Mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg, hogy népek gyülekezetévé légy,

Gen 28,4 és adja neked Ábrahám áldását, neked és ivadékaidnak, hogy elfoglaljad az országot, ahol tartózkodtál, amelyet Isten Ábrahámnak adott.”

Gen 28,5 És Izsák elküldte Jákóbot és ő elment Paddán-Arámba, Lábánhoz, az arameus Betuél fiához, aki Rebekának, Jákób és Ézsau anyjának testvére volt.

Gen 28,6 És Ézsau látta, hogy Izsák megáldotta Jákóbot és elküldte őt Paddán-Arámba, hogy onnan vegyen magának feleséget; midőn megáldotta őt és megparancsolta neki, mondván: „Ne végy feleséget Kanaán leányai közül”,

Gen 28,7 és Jákób engedelmeskedett atyjának és anyjának és elment Paddán-Arámba.

Gen 28,8 Látta tehát Ézsau, hogy Kanaán leányai nem tetszettek atyjának, Izsáknak,

Gen 28,9 és Ézsau elment Ismáélhoz és elvette feleségei mellé feleségül Mahalátot, Ismáélnak, Ábrahám fiának leányát, Nebájót nővérét.

* * *

MAGYARÁZATOK A HETISZAKASZHOZ

Szereti-e a strébereket Isten és ha igen,
hogyan szereti őket?

„És felnevekedének a gyermekek: és Ézsau vadászathoz értő mezei ember vala, Jákob pedig szelíd és sátorlakó”.

Az unalomig ismert ellentét: Izsák és Rebeka ikergyerekei közül Ézsau rosszfiú volt, Jákob pedig a mama kedvence és persze, ismerjük a sztorit, a rosszfiút megbünteti a Jóisten, a kis strébert pedig megjutalmazza. A jófiú megszerzi a rosszfiú elől az apai áldást azzal, hogy idős, vak apját jól becsapja és az így megszerzett áldás majd Ábrahám művének jogos örökösévé teszi, olyanná, akinek munkájában áldást lel majd a föld minden családja. Igazán szép, épületes történetnek tűnik.

De mielőtt elbizonytalanodnánk, hogy jól van-e ez így, arra kér bennünket a modern ortodoxiát megalapító XIX. századi rabbi, Rav Hirsch: azért képzeljük el Jákob arcát, amikor meghallja, milyen áldást szerzett meg magának vak édesapja átverésével.

„Adjon az Isten tenéked az ég harmatából és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét”. 

Mintha kissé lötyögne mindez az otthonülő Jákobon, aki nem köthetett idáig túl szoros barátságot a hajnali harmattal és pláne a bornak bőségével a sátrában olvasgatva.

„Népek szolgáljanak Néked” – folytatja Izsák „és nemzetségek hajoljanak meg előtted, légy úr a Te atyádfiain”. Ez (a fizikai küzdelem és erőszak) végképp távol áll Jákob félénk, visszahúzódó alkatától. Különben is, ő Ábrahám áldását jött ellopni, amelyik csupa magasztos, „lelki” dologról szól. 

Mit kezdjen most mindezzel ez a finomlelkű tolvaj?

Amikor kiderül a csalás, Jákobnak el kell menekülnie Ézsau bosszúja elől, és búcsúzóul Izsák még egyszer megáldja „Ábrahám áldásával”, amelyet, úgy tűnik, mindig is neki szánt, a trükkel egy olyan áldást nyert el, amely nem illik hozzá és amelyre látszólag nem is volt semmi szüksége. Csakhogy most ő is, mint a bátyja, a mezők emberévé kell váljon, világba kivetett csavargóvá, és ahhoz, ami most vár rá, igenis szüksége lesz a fizikai erőre koncentráló atyai áldásra.

Mert aki nem megy ki a világba, nem boldogul benne, nem vállal konfliktusokat az erősekkel a gyengék védelmében, az nem teljesítheti be Ábrahám örökségét, nem hoz semmilyen áldást a világra. 

Ézsaunak kölcsön kellett adnia az őt illető áldást húsz évre tesze-tosza kistestvérének, hogy elbírjon azzal a rengeteg fájdalommal, amely az úton várja őt, hogy csaló kis stréberből valódi zsidóvá legyen. Istent nem lehet ilyen szánalmas trükkökkel becsapni, az ellopott áldás természetesen nem teljesül be magától. Csak arra kellett, hogy önbizalmat adjon Jákobnak, amikor kilép végre a világba. Nem az ő áldása volt, de kifejtette az áldott placebo-hatást. Jákob egyedül is boldogult végül, erős és gazdag családapává vált, miközben lelkében megmaradt olyan gyöngéd és érzelmes kisfiúnak, amilyennek Rebeka, a mamája szerette.

Izráel küldetése az, hogy olyan erővé váljon, amely, mint Jákob, a gyengédséget viszi majd végső győzelemre.

Forrás: Mazsihisz.hu

 * * *

Radnóti Zoltán főrabbi:
Megláthatjuk-e Isten tarkóját?

Szeretném megválaszolni a világ talán legmegválaszolhatatlanabb kérdését: mikor válunk felnőtté? Nem biztos, hogy sikerül, de megpróbálom...

Bibliás emberként mindig próbálom elképzelni a Tórában leírt történeteket. Itt ez a kép: Ézsau szakállas, bozontos vadász. Jön haza a vadászatból. Fáradt. Jákob a családi sátorban ül apuval (Jichák) és anyuval (Rivká), és éppen babfőzeléket főz.

– Aggy má’ valami zabát! Azt a vörös löttyöt! – böffent Ézsaú.
– Odaadom, ha most kimondod, hogy én vagyok az idősebb! – kéri halkan Jákob.
– Oké, bakker, te vagy az! Csak hozd má’ azt a rohadt kaját, öcsi! 

Olvassuk a Tórában ezt a teljesen irreális és semmit sem érő kijelentést. Se tanúk, se szerződés, se semmi. Akkor mit ér ez? Ki lehet azt jelenteni, hogy egy ilyen párbeszéd végén születik meg a zsidóság? Azaz ma magunk is? Hogy Jákob valóban így veszi meg az elsőszülöttséget? 

Valóban… A Tóra eme története után semmi sem változik meg. Ez csak két testvér beszélgetése volt.

Ahogy eddig is: a sátorlakó Jákob volt „felelős” a lelki dolgokért és a vadász Ézsau a fizikai dolgokért… És ekkor lép a képbe a vak édesapa, Izsák és vacsorát kér az idősebb (!) fiától, Ézsautól, hogy a végén megáldja. Mondhatnánk, hogy ekkor jött el a Rivká ideje, aki furcsa mondatot mond a fiának: „menj ki a nyájhoz!”.

Azaz kötelezi a sátorülőt, hogy a saját kis világából (a komfortzónájából) kilépjen. Igen! Rivka pontosan tudja: nem lehet valaki egész életében „sátorülő”! Lehet tanulni, sőt, kell tanulni mindenkinek, ám az ősanya megérti, hogy a „csak a szentség” követése elválasztja fiát a „való világtól”. 

Így indul el a zsidó nép a felnőtté válás útján: „menj ki a nyájhoz!”

Jákob pásztor lett. Rabbi Johánán cipész. Rabbi Meir Tóra-író. Rámbám orvos. Persze voltak, akik zsenik voltak, és tanulásuk olyan érdem volt, hogy az abból elveszejtett minden másodperccel kevesebb lett volna a világ.

Simon bár Joháj egy barlangban írta meg a Zohárt. Rivka prófétanő volt. Pontosan érezte Isten szellemét, és éppen ezért tudta, hogy az az élet, amelyik nincs napi és aktív kapcsolatban a világgal és annak állandó mozgásával – még nem élet.

Lehet illúzió vagy valami ezoterikus felfogás, de ez vagy menekülés az evilág kihívásaitól, vagy infantilis állapot. 

Ám ez az állítás visszafelé is igaz! Nem lehet valaki csak Ézsau, azaz vadászatban minden nap kifáradó „hős”.

Mert az ember egyik legemberibb tulajdonsága, hogy időt von meg a testétől (élelmezésétől, fajfenntartásától) a szelleme és elméje látszólag értelmetlen fejlesztésére. 

Ézsau és Jákob ikertestvérek, akik már az anyaméhben tusakodtak. És egész életükben is. Üldözték egymást, menekültek egymás elől. Csókolták egymást, majd hazudtak egymásnak. 

Ez a kettő ember mi lennénk? Ez a mi életünk leírása? És ez nem skizofrénia! Ez a szabad választás tudatos felfedezése és megismerése. Felismerni, hogy mi a felelősség, és mi a kiváltság. Zsidóként és emberként.

Ha felnősz, akkor minden nap némán, de felteszed a kérdést önmagadnak: mit teszek azért, hogy holnap is megérdemeljem ezt a kitüntetést, amit a köznyelvben egyszerűen „életnek" neveznek? Igen… Nincs pillanat… Csak visszatekintés és megdöbbent lélek, amikor felsóhajt: „pedig észre sem vettem!” Mint a pillanat, amikor Istent felfedezed a saját múltadban. Most nincs jó zárszavam, csak ennyi: szeressük saját magunkat a saját felnőttségünkben, mert az csoda!

Forrás: Radnóti Zoltán (Bét Sálom) hírlevelei

 * * * 

Szerdócz Ervin főrabbi:
Két nép egy anyaméhben

„Két nép van a te méhedben és két nép válik szét belsődből, az egyik nép erősebb lesz a másik népnél, az erősebb szolgálja majd a fiatalabbat.” (I.M. 25/23.)

Az ősanya hasában tusakodó gyermekek kapcsán írja Slomo Efráim Luntschitz  prágai rabbi (1550–1619): „Amikor tusakodtak a fiúk a hasában, Rebeka rájött, hogy az egyik gyermek igaz (cádik ), a másik pedig gonosz (rásá ) lesz.”

A Talmud  a Római Birodalom  idején az Ézsautól  származó Edom  országát a Római Birodalommal azonosította. Edom népe idővel eltűnt a történelemből: az i. e. 8. században az asszírok, majd az i. e. 6. században az Új-Babiloni birodalom hódította meg ezt a térséget. Az edomiták beolvadtak a Közel-Kelet arámi nyelvet beszélő népcsoportjába. 

A Talmud idejében, amikor nem volt szabad nyilvánosan szidni az elnyomó Római Birodalmat, a rabbik a „gonosz Edomról" beszéltek, de mindenki értette, hogy az Rómára vonatkozik. Ézsau – azaz Edom – a durva, harcias, vadász, a nagyobb testvér. Jákob – azaz Izrael – a kisebb testvér, aki nem vadászatból, hanem mezőgazdaságból élt, és akit Isten kiválasztott a népek közül.

Rási (1040-1105), a nagy Tóra-kommentátor szerint a „gojim” (népek) szó a pontozatlan héber szövegben úgy is olvasható, hogy „géjjim”, aminek a jelentése: „előkelők”.

Kik ezek? 

Egyik közülük Marcus Aurelius , a filozófus római császár (i. u. 161-180.) Ő az, aki a rabbinikus irodalom szerint rokonszenvezett a zsidókkal. A másik Júda haNászi  ,a „fejedelem”, a Misna  szerzője, aki Marcus Aurelius császár személyes barátja volt. A Talmud kettejükről állítja, hogy „előkelők voltak” és életük már csecsemőkorukban összefonódott. A rómaiak törvénye tiltotta a körülmetélést. A törvény betartását ellenőrző hatóságot Marcus Aurelius császár anyja úgy játszotta ki, hogy saját fiát, a jövendő császárt mutatta meg, hogy nem történt circumcizió.

Marcus Aurelius császár sokszor kikérte Jehuda ben Simon Gamliel  véleményét, de ezt sem a rómaiak, sem a zsidók nem nézték jó szemmel. Rabbi Jehuda azonban megtalálta módját, hogy úgy adjon tanácsot, hogy az egyik félnek se ártson.

Egyszer a császár két törvényt tervezett. Fiát, Commodust  nevezzék ki örökösének, a másik, hogy adják meg Tiberiásnak  a szabad városi jogot. A római szenátus megszavazta ugyan, de a császár azt feltételezte, hogy nem fogják elfogadni a kettőt egyszere. Kikérte Rabbi Jehuda véleményét és tanácsát. 

Mit tett a rabbi? 

Hívott két szolgát, az egyiket a másik nyakába ültette, majd a fennlévőnek a kezébe egy galambot adott azzal az utasítással, hogy a császár elé érve röpítse el a madarat. Ebből a császár megértette, hogyan érje el a célját: a császárrá váló fiára várt a feladat, hogy szabad városi rangot adjon Tiberiásnak.

Máskor a császár panaszkodott, hogy a szenátus tagjai vaskalapos, öreg emberek, mindnyájan a patrícius családok fejei, és folytonosan megnehezítik a kormányzását. Amikor üres lett az államkassza, ismét küldöncöket küldött a rabbihoz a tanácsát kérve. Jehuda kivitte a küldöncöket a kertbe, egyenkint kihúzta az érett retkeket és fiatal hónapos retkeket ültetett helyébe. Az elámult küldöncök a válaszlevelet várták, de a rabbi válasz nélkül küldte őket vissza a császárhoz. A filozófus császár – látva, hogy nem kapott válaszlevelet – kikérdezte őket. Akkor azok elmondták, mi történt, amiből a császár megértette, hogy egyenként kell megszabadulnia az öreg, házsártos szenátoroktól, s fiatal embereket kell a helyükbe ültetni.

Egyszer, amikor rabbi Jehuda a Misna megszövegezésével foglalkozott, küldöncök zavarták meg munkájában. Jelentették, hogy a császár sok aranydénárt küldött a rabbinak ajándékba. A rabbi, aki maga is gazdag ember volt, azt mondta, hogy nincsen szüksége az adományra. 

– Tedd csak el – üzente a császárnak – , majd azok, akik utánad jönnek,  megadják azoknak (értsd: adó formájában), akik utánam jönnek.

Úgy is lett, ugyanis a Commodus utáni polgárháborúban elvették Tiberiástól a szabad adóra nem köteles városi státust és adóra kötelezték. (Ávodá Zárá 10)

Ézsaunak, azaz Edomnak, a mindenkori elnyomó népnek a szimbóluma a Nap, amely erős és állandóan ragyog. Jákobnak, azaz Izraelnek a jelképe viszont a Hold: hol erősebb, hol gyengébb, de Isten mindig megújítja.

A Kiddus Levana , azaz a növekvő Hold szertartása kapcsán azért áldjuk a Világ Teremtőjét, mert minden hónapban megújítja a Holdat. És azt is hozzátesszük, hogy amint megújítja a Holdat, úgy fogja Izraelt is megújítani a messiási korban. A Kiddus Levana szertartása során – közvetlenül az áldás után – a következő mondatot mondjuk el háromszor: „Áldott az, aki formált téged” (mármint a Holdat). „Áldott az, aki csinált (alkotott) téged.” „Áldott az, aki szerzett téged,” „Áldott az, aki teremtett téged.”

Összeolvasva a négy szó első betűjét, Jakob ősatyánk nevét olvashatjuk, akit a Holddal azonosítottunk. E jelenséget (amikor egy költemény első betűit összeolvasva értelmes szót kapunk) „akrosztikonnak” nevezzük. A héber költészet jellegzetes eszköze ez a Bibliától kezdve a középkori költészetig.

Vagyis nem csupán a Hold formálóját, csinálóját, szerzőjét és teremtőjét áldjuk, hanem Jákobot, azaz Izrael teremtőjét is. Az áldást nem a Holdhoz mondjuk, mert az bálványimádás volna, hanem Istenhez és saját magunkhoz, Jákobhoz és fiaihoz.