Elhunyt Hollywood aranykorának utolsó élő szemtanúja Kirk Douglas

Százhárom éves korában elhunyt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda, megannyi legendás film köztük a Spartacus főszereplője – halálát fia, Michael Douglas jelentette be szerdán. Azt írta, óriási fájdalom számára és testvéreinek, hogy meghalt Kirk Douglas. „A világnak egy legenda volt, egy színész a mozi aranykorából, egy emberbarát, aki elkötelezett híve volt az igazságnak, amiben hitt mérvadóak lettek mindannyiunknak (...) Azonban nekem és testvéreimnek – Joelnek és Peternek – egyszerűen az apánk volt”.

A rabbihivatás elől menekülve vált az amerikai filmgyártás egyik legfényesebb állócsillagává Spartacusként, az utolsó cowboyként, Vincent van Gogh-ként, katonaként A dicsőség ösvényeiben és a Végső visszaszámlálás-ban, hogy aztán végül, aggkorában, újra megtérjen ősei hitéhez az unokájával együtt.

Százhárom éve egy Issur Danielovitch nevű kisfiú először felsírt egy New York állambeli, Amsterdam nevű kisvárosban. Koldusszegény orosz emigráns szülők gyermeke, hat lánytestvérrel kell osztoznia a falaton, pedig igazán nem sok jut belőle: még a szegény, kicsi zsidó közösségnek is a legnyomorultabbjai közé tartoznak. Kora gyerekkorától dolgozik, hogy hozzásegítse a családját ahhoz, hogy lehetőleg ne haljanak éhen. A héderben jó eszével mégis kitűnő fiút a közösség tehetősebb szegényemberei rabbinak szánják, össze akarják dobni a költséget a taníttatására. A srácot azonban, akit nem a Talmud, hanem csak a szereplés érdekel, menekülni akar a megszokott közegéből bármi áron és pontosan tudja, hogy nem lesz könnyű ilyen mélyről kitörni. 

Sikerül bedumálnia magát egy egyetemre, 40-féle fizikai munkát kell kipróbálnia addig, amíg végez. Színészetet tanul, így ismerkedik meg Lauren Bacallal, a későbbi nagy színésznővel, aki a nagybátyja kabátjával teríti be a fiút, akinek nincsen pénze télikabátra és félő, hogy egyszerűen megfagy az utcán séta közben. 

Színházi színészként indul, tisztes sikereket ér el, de a kitörésről úgy tűnik, elmarad végül és a szökött jesivabóher derék, jó közepes színészként éli majd le az életét a színpadon. Így is lett volna, ha a lány, aki ráadta a nagybátyja télikabátját, nem menti meg újra. Lauren Bacall már Hollywoodba került,de elküldte a rendezőjét New Yorkba, hogy nézze meg egyik szerepében az ő tehetséges barátját. Elég meggyőző lehetett, amit látott, mert ezután szédületes sebességgel indult meg, rögtön a második világháború utáni években Kirk Douglas karrierje. 

Az évtized végén már felajánlják neki, hogy játsszon Gregory Peck oldalán egy biztos kasszasikerben, ő azonban egy sokkal kisebb költségvetésű produkciót választ, amelyben egy boxolót, egy „keményfiút” kell játszania. Úgy érzi, hogy eléggé megedzette az élet erre a szerepre és belevág. Talán sejti, hogy ez a döntése egy életre szól, nem csak szerepet, de szerepkört is választott magának. A film minden várakozás ellenére hatalmas siker lesz, Issur Danielovitch, később Demsky pedig visszavonhatatlanul Kirk Douglas-szé válik az egész világ számára: cowboy, katonatiszt, lázadó, félelmetes erejű rabszolgavezér válik a kisfiúból, akit jámbor rabbinak szántak. 

És nem csak a szerepeiben nem alkuszik: létrehozza, úttörőként, a saját stúdióját, amelyet édesanyjáról nevez el, aki bízott benne az első perctől fogva. Messzire menekült az írástudatlan zsidóasszony világából, de soha nem árulta őt el és néha, úgy lehet sejteni, hogy néha mégis visszavágyott. A saját stúdiójával forgatja a legnagyobb szerepeit: A dicsőség ösvényeit, a Spartacust és Az utolsó cowboyt. 

Félig-meddig ő fedezte fel a fiatal Stanley Kubrickot stúdióvezetőként. Egyszer felhívta, bemutatkozott és megkérdezte Kubricktól, mivel foglalkozik mostanában. Válaszul kapott egy forgatókönyvet, amelyet lelkesen úgy kommentált: „Stanley, egy vasat nem fogunk keresni rajta, de megcsináljuk”. Ebből született a legnagyobb háborúellenes filmek egyike, A dicsőség ösvényei. A Douglas által játszott ezredes tűzőn-vízen keresztül védi benne az első világháborúban a francia hadvezetés öngyilkos parancsát megtagadó katonáit. A filmet hosszú évekre betiltották Franciaországban.

Az igazságot követelő, bátor lázadók, katonák és keményfiúk közül való Spartacus is, őt senki más nem játszhatta volna el Hollywoodban és nem csak a film, de már a stáb kiválogatása is az elnyomottak felszabadításáról szólt. A forgatókönyvet, fütyülve a józan ész szabályaira, a vélt kommunista szimpátiái miatt feketelistán lévő Dalton Trumbora bízták és ez a „rabszolgalázadás”, szemben a Spartacuséval, győzött: a hivatalosan lényegében sosem létező hollywood-i feketelista ettől kezdve nem volt többé érvényben. Kirk Douglas gyakran mondja, hogy erre a döntésére a legbüszkébb egész páratlanul hosszú és eredményes életéből. 

Trumbo írta Douglas legszebb westernfilmje, Az utolsó cowboy forgatókönyvét is arról, ahogy a modernizáció, a technika megöli a préri végtelen, természetközeli, puritán szabadságát és az utolsó cowboy, az igazi Amerika búcsúzó hőse hiába próbál ennek ellenállni, ameddig csak lehet. 

Ez a magányos harcos és a személyiségén egyre inkább eluralkodó zsenialitását fékezni képtelen, az őrületbe tartó Vincent Van Gogh voltak a szívének legkedvesebb szerepek. Mint mondta, nem élte át igazán egyetlen szerepét sem személyesen, mert nem magával, hanem velünk akarta elhitetni, hogy azonosult velük. Az egyetlen kivétel éppen Van Gogh volt A nap szerelmesében. Érthető: nem csak Van Gogh, de Douglas is zseni, őt is fenyegették saját elszabaduló energiái: azt mondja, egész életén át az a nagy lendület vitte előre, amely kihozta annakidején a szülői házból. 

Néha azért kicsit megenyhült, kilépett a keményfiú szerepéből és egyszer még dalra is fakadt a vásznon: a Nemo kapitányban. Szerinte ahhoz képest, hogy nem is tud énekelni, egyáltalán nem ment rosszul, úgy emlékszik, hogy még a barátja, Frank Sinatra is féltékeny volt rá kicsit. 

Hiába lett rabbi helyett keményfiú, azért sokszor, kedvvel játszott zsidókat, ő volt a főszereplője az első Izraelben forgatott hollywoodi játékfilmnek, ő játszotta Izrael első tábornokát, Mickey Marcust Az óriás árnyéká-ban és kapcsolatban volt Izrael összes miniszterelnökével. Ben Gurionnal is beszélgetett egy ízben, ennek a randevúnak azonban a munkamániás alapító viszonylag gyorsan véget vetett: „Te most menj vissza forgatni, nekem országot kell vezetnem”- így búcsúzott el tőle néhány perc után. 

Édesapja soha nem értékelte különösebben Douglas karrierjét, legszebb emléke az volt, amikor egyik első, gyerekkori spontán „fellépése”, „színészes játéka” után mégis megdicsérte és valami édességet adott neki elismerése kifejezéseként. „Soha nem felejtem el”- meséli sűrűn. Több dicséretet ugyanis már nem kapott.

Túl a hetvenen súlyos helikopter balesetet szenvedett és egy agyvérzés miatt átmenetileg beszélni sem tudott igazán. A pályáját folytatta, ment tovább, ahogy azelőtt is, évtizedeken keresztül, de közben lassan visszafordult a gyerekkor, a héder, a Jóisten felé. A keményfiú, az utolsó cowboy megtért végül ismét ősei hitéhez, amely elől a világ tetejéig menekült. Számos rabbival tanult együtt újra: „több rabbit ismerek, mint ahány zsidót”- mondta 85 évesen. Otthona falain Marc Chagall bibliai tárgyú festményei lógnak, és amikor 85 évesen újra megünnepli a bármicváját, megígéri, talán édesanyja és édesapja emlékének is, hogy „jó fiú lesz”. Szerinte „ez a legnagyobb baj ma a világgal. Hogy senki nem ígéri meg, hogy jó fiú lesz”. Azt is elmeséli, hogy szeretett rosszfiúkat játszani, de bennük is mindig a jót kereste, és bár zsinagógába nemigen járt, de Jom Kippurkor, az engesztelés napján mindig, még a forgatások alatt is böjtölt, egész napos, megfeszített fizikai munkák idején. Valamit a gyerekeinek is átadhatott, mert Michael Douglas maga is visszatalált a 70-en túl a zsidósághoz, kései gyermeke, kisfia vezette kézen fogva vissza (erről itt olvashat bővebben.) 

Issur Danielovich koldusszegény volt, Kirk Douglas mesésen gazdag. Issur Danielovich otthonában nemigen lehettek könyvek, Kirk Douglas 10 könyvet írt életében. Issur Danieloich családja a kis zsidó közösségben is az utolsók közé tartozott, Kirk Douglas pedig ma, 103 évesen, Hollywood aranykorának utolsó élő szemtanúja, a legnagyobbak egyike távozott körünkből. 

Emléke legyen áldott!