„És az Örökkévaló hozzád parancsolja az áldást, kamráidba”

A tudatosan élő ember próbálja meg környezetét, embertársait pozitívan értékelni, mert ezzel áldást hoz a világra – tanítja a KI TÁVÓ hetiszakasz kapcsán alábbi írásában Szerdócz Ervin rabbi.

A Tórában két helyen olvasunk áldást és átkot. A jelenlegi KI TÁVÓ (M.V.26-29/8) Szombatján, illetve a harmadik könyvben, a Behukotáj Szombatján (III.M.26-27).

Mi, emberek életünk kedvező, optimális helyzetét általában áldásosként értelmezzük, de mindent, ami elvárásunktól eltér, a ránk nézve hátrányos történéseket bizonyos értelemben „átokként” értékeljük.

A Talmud Taanit 23a-ban olvasható: „Ti, emberek nem tudtok elviselni se túl sok jót, sem túl sok büntetést”. Adin Even-Israel Steinsaltz rabbi (1937-2020) arra figyelmeztet, hogy a rossz ösztön, a „könnyebb út” követése rossz, „átkos” hatással van az ember környezetére. Annak ellenére, hogy jót tenni, helyesen cselekedni sokkal nehezebb és összetettebb, a tudatosan élő ember próbálja meg környezetét, embertársait pozitívan értékelni, mert ezzel áldást hoz a világra. A jó cselekedetek áldást hoznak a világra, hiszen az áll: „...ha helyesen cselekszel, felemelkedel; ha pedig nem helyesen cselekszel, ajtódnál hever a bűn, feléd vágyakozik, de te uralkodjál rajta” (I.M. 4/7).

Jelen hetiszakaszban az áldások mellett lényegesebben több, összesen 98 (kilencvennyolc) átok hangzik el.

Jichák Meir Áltar gúri rabbi (1798-1866), a Chidusá háRim könyv szerzője, tanította: Szokás, hogy a házasságkötés (hászene) után az új párt, férjet és a feleséget még hét napon át közös étkezéssel ünnepeljük. Hét napon át felhangzik a házasság megkötéskor előírt hét áldás (sevá brohesz). A hét során összesen 98 áldás hangzik el annak az örömére, hogy új zsidó család születik. A Kabbala szerint az elhangzó áldások megsemmisítik a Ki Távó heti szakaszban található 98 átkot.

A Dvárim Rábbá 2/17 szerint „van áldás, mely negyven nap múltán, van, amely húsz nap után, más esetben három, vagy egy napot követően kap érvényt. Olyan áldások is vannak, melyeket el sem mond az ember, Isten mégis érvényesíti. Az olyan áldások viszont, melyek Izrael egész közösségéért hangzanak el, előbb kerülnek elfogadásra, mint az egyénért elmondottak”.

A Talmud azt állítja: „Nem szabad lebecsülni az egyszerű ember áldását, hiszen Jismaeltől maga Isten kért áldást!” (Bráchot 7)

„Jiszmáél, a főpap, Yom Kippurkor füstölővel kezében belépett a Szentek Szentjébe (Debir), ahová csak ezen a napon léphetett be. Ott találta magát az Örökkévalót, egy trónszéken ülve. „Ismael fiam, áldjál meg!”- mondta Isten. Rabbi Jismael pedig így szólt: „Legyen a Te akaratod szerint, édes Istenem, hogy irgalmad úrrá legyen haragodon, hogy kegyelmed erőt vegyen indulatodon, s könyörületes légy fiaid iránt: megértő és megbocsátó lehess velünk szemben!” „...látta, hogy az Örökkévaló bólintott.” (uo.)

„Az Örökkévaló a segítség, népeden a Te áldásod” (3.Zsolt.9)

Illusztráció: Nellyaltenburger/Pixabay