Dr. Moshe Kantor: A magyar zsidó közösség biztonságára fókuszálunk

2025. Szeptember 10. / 17:42


Dr. Moshe Kantor: A magyar zsidó közösség biztonságára fókuszálunk

Hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodik dr. Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (European Jewish Congress – EJC ) nemrégiben újraválasztott elnöke, aki tegnap Bóka János miniszterrel találkozott, ma a Mazsihisz vezetésével tárgyalt, ma este pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel folytat megbeszélést. Az elnökkel a budapesti látogatása kapcsán készítettünk interjút.

 – Nyilvánosan megoszthatja, hogy tegnap miről tárgyalt Bóka János uniós ügyekért felelős miniszterrel, az antiszemitizmus elleni küzdelem kormányzati koordinátorával? 
– Igen, nyilvános, hiszen kifejezetten azért jöttünk Magyarországra, hogy meglátogassuk a magyarországi zsidó közösséget és politikusokkal, többek között az említett Bóka úrral találkozzunk.  Lényegében ugyanazok a pontok szerepeltek a tárgyalás napirendjén, mint amiket ma is megvitattunk a Mazsihisz vezetésével. A lényeg az volt: hogyan szervezzük meg a magyarországi zsidó közösség jövőjét oly módon, hogy a lehető leghosszabb ideig biztonságban és virágzóan élhessen? De nem rövid távon, hanem stratégiai távlatokban.

544884248_122304015362011138_8354285581507359473_n.jpgBóka János miniszterrel. Forrás: Bóka János / Facebook

– Milyen konkrét, speciális segítséget tud nyújtani a EJC Bóka János munkájának elősegítésében? 
– Már eddig is sok mindent tettünk a magyar közösség biztonságáért a Security and Crisis Center nevű szervezet révén, amelyet mintegy 15 évvel ezelőtt a kezdeményezésemre hoztunk létre, és amely már Európa legtöbb országában létezik, így Magyarországon is. Ez a zsidók fizikai biztonságáról szól, és az ehhez a kérdéshez kapcsolódó összes szükséges professzionális technológiáról. Bóka miniszterrel megvitattuk, hogyan biztosíthatjuk a stratégiai biztonságot az olyan radikalizádott fiatalokkal szemben, akik jelenleg kívül esnek minden hatósági megfigyelésen és ellenőrzésen. Az ő radikalizálódásuk az egyik legnagyobb veszély, amit most látunk. Arra készülünk, hogy a rendelkezésünkre álló összes erővel dolgozzunk ennek megoldásán.

IMG_1774.JPGDr. Moshe Kantor és dr. Grósz Andor. Fotó: Szentgyörgyi Ákos

– Mi volt a Mazsihisz vezetésével folytatott megbeszélés központi témája? 
– Azokra a kérdésekre összpontosítottunk, amelyek a magyarországi zsidó közösség számára a legfontosabbak, és nagyon nagyra értékelem, hogy ez a vezetőség a stratégiai kérdésekre fókuszál, így az egészségügyre, oktatásra, identitásra. Nem politikai kérdésekre koncentrálnak, hanem a közösség gyarapodására, jólétére és arra, hogy hogyan lehet túlélni  ebben a nagyon bonyolult és folyamatosan változó világban.

IMG_1791.JPGMegbeszélés a Szövetség Síp utcai székházának elnöki irodájában. Fotó: Szentgyörgyi Ákos

– A ma este Orbán Viktorral tervezett találkozóján milyen témákat fog felvetni?
– Nézze, a legfontosabb számunkra a magyarországi zsidó közösség érdekeinek védelme. Ez a fő oka, amiért itt vagyok. És örülök neki, hogy a zsidó közösség konkrétan, élesen és pontosan képes felvetni a főbb problémákat. Tehát a magyar miniszterelnökkel is azt fogjuk megbeszélni, hogy mik a magyar zsidó közösség biztonsági és fejlesztési prioritásai. 

Moshe_Kantor.jpg 

A Síp utcai székházban folytatott megbeszélésen a Szövetség részéről részt vett dr. Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatója, dr. Nógrádi Péter, a Mazsihisz alelnöke, dr. Frölich Róbert országos főrabbi és Darvas István főrabbi, az OR-ZSE elnöke.


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek