Mai születésnapos: Jonas Salk, „az emberiség jótevője”, a gyermekbénulás ellenszerének felfedezője

2016. Október 28. / 14:38


Mai születésnapos: Jonas Salk, „az emberiség jótevője”, a gyermekbénulás ellenszerének felfedezője

A múlt század egyik legrettegettebb népbetegségét, a vírusos gyermekbénulást fékezte meg az ő vezetésével kifejlesztett vakcina. Egy darabig úgy tűnt, hogy „zsidó kvóták” miatt el sem kezdheti milliók életét megmentő kutatásait.


A New York-i Harlemben egykor rengeteg zsidó élt, közöttük például egy szegény, iskolázatlan lengyel zsidó munkás-házaspár Jonas nevű kisfiukkal, aki már egészen korán feltűnően, kivételes jó szellemi képességekről tett tanúbizonyságot.

A fiatalember 13 évesen bekerül egy szegény, de tehetséges gyerekeknek fenntartott iskolába és villámgyorsan, párosával véve az osztályokat jut el a felsőoktatásba. Édesanyja, jiddise máméja beszéli rá, hogy orvos legyen, elsősorban ugyanis a humán tárgyak érdeklik. A jiddise mámék ösztöne: tényleg jobban tudta a fiánál, mivel kell foglalkoznia, a szegény, tanulatlan zsidóasszony valamit tudhatott arról a lelke mélyén, hogy az ő kis Jonasa hogyan lesz majd „az emberiség jótevője”.

„Mindent elolvasott, ami csak a keze ügyébe került” – emlékszik rá vissza egyik egykori társa. Fékezhetetlen szorgalom és tudásvágy hajtotta előre. A belső szenvedély és vitte és azért is mindent megtett, hogy kitörjön a munkásosztályból, menekült szülei életkörülményei közül.

Kutatóorvosnak készült, de jó darabig úgy nézett ki, hogy sehol nem kap állást a „zsidó-kvóták” miatt, amelyek nem csak az erkölccsel, de az amerikai orvostudomány eminens érdekeivel is ellentétesek voltak.

Nagyon fiatalon került be a rettegett gyermekbénulás ellenszerét kereső csapatba: a betegség évtizedekig tartotta félelemben az Egyesült Államokat, maga az elnök, Franklin Delano Roosevelt is az áldozatai közé tartozott.

A téves feltevéseken alapuló kutatások irányát megváltoztatva Salk rájött, hogy a halott vírus nem veszélyes, de segít kialakítani az immunitást. Ez a felfedezés vezetett az áttöréshez, a biztonságos és hatékony oltás megtalálásához.

Amikor bejelentették, hogy a vakcina működik, „a bíróságokon félbeszakították a tárgyalásokat, hogy meghallgassák a híreket”, zúgtak a harangok országszerte, ismeretlenek ölelgették egymást az utcán, megteltek a templomok és a zsinagógák: „olyan volt, mintha egy háború ért volna véget” – írta az egyik korabeli szemtanú.

Salk egyszeriben nemzetközi szupersztár lett, ha repülőre ült, a pilóta bemondta, hogy az utasok között van, az utcán rendre megrohanták a rajongói, ő maga azonban ezt egyáltalán nem élvezte, vissza akart menni dolgozni a laboratóriumába. A kutatás és a gyógyítás érdekelte, a pénz és a hírnév viszont teljes mértékben hidegen hagyta. A kérdésre, hogy kié felfedezésének szabadalma, úgy felelt, hogy senkié, ahogy a Napot sem szabadalmaztatta senki. A vakcina jogos tulajdonosai mindazok, akik rászorulnak. Az egyetemes emberiségé.

Mi is sokat köszönhetünk neki: mikor két évvel a bejelentés után Magyarországon súlyos egészségügyi válság tört ki a gyermekbénulás miatt, Kanada repülőn küldött nekünk egy szállítmányt Salk doktor találmányából.

Utolsó éveiben is még az AIDS ellenszerét kereste. Ha bármi is igaz az amerikai álomból, akkor az ő története az: a szegény, tanulatlan, menekült zsidó édesanya rábeszéli gyermekét, hogy menjen orvosnak és a szófogadó kisfiú egyike lesz a történelem legnagyobb segítőinek. Nyolcvan évesen halt meg 1995-ben.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek