Évforduló: Richard Burton, aki zsidóbb volt Liz Taylornál

2016. November 11. / 13:12


Évforduló: Richard Burton, aki zsidóbb volt Liz Taylornál

A walesi bányászcsaládból a legnagyobb hollywoodi szerepekig és gázsikig emelkedett, aztán a gyerekkorában megszeretett alkohol, a túlzottan sok pénz és a gyász ölte meg. A század legviharosabb házasságát háborúzta végig Liz Taylorral. Sok egyéb mellett azon is veszekedtek néha, ki közülük az „igazi” zsidó. Richard Burton 1925 november 10-én született.


Egy walesi szénbányász família tizenkettedik gyermeke volt, édesanyja csaposként dolgozott, a munkahelyén ismerkedett meg a papájával, itt is házasodtak össze. Az asszony a következő szülés után pár nappal meghal, a kisfiút egyik nővére neveli fel, apja alkalmanként meglátogatja.

Korai szenvedélyei közé tartozik a rögbi, az alkohol és a cigaretta. Élete egy pontján azt mondta, nagyobb megtiszteltetés lett volna számára a walesi rögbicsapatba bekerülni, mint Hamletet eljátszania, ami élete szerepe volt.

Családjából ő volt az első, aki középiskolába járhatott, kamaszkorában már többen felfigyeltek tehetségére, legkivált elbűvölő beszéd és énekhangjára és itt ismerkedett meg az angol és a walesi költészettel is: amikor 59 éves korában meghalt, hazája nagy költője, Dylan Thomas egyik kötetével temették el.

Az ’50-es években már a színpadon van a huszonéves fiatalember és leforgatja első filmjeit is, az évtized elején a leginkább figyelemre méltó fiatal tehetségként rögtön Golden Globe-díjat is kap. Kiváló színpadi Shakespeare-színészként, Laurence Olivier utódaként dicsérik. Maga a Mester, Humphrey Bogart és még Winston Churchill is.

Nagy évtizede azonban a ’60-as évekre esik. Rögtön a legelején, miután letudta a partraszállás nagy eposza, a leghosszabb nap-ot, a Kleopátra forgatásán beleszeret Liz Taylorba, a filmen és a forgatáson, Antoniusként és Richard Burtonként egyaránt. Az álompár aztán azzal növeli az egekig saját mítoszát, hogy ezt a kettősséget végig fenntartja: nagyon gyakran nem lehet eldönteni, hogy a filmjüket vagy az életüket játsszák, a legismertebb példa, természetesen, a Nem félünk a farkastól, az alig másfél hónapja elhunyt Edward Albee korszakos színművének filmváltozata, amelyet a kiváló zsidó rendezőnek, Mike Nicholsnak köszönhetünk.

Kapcsolatuk egyszerre volt folyvást színre vitt művészet, szűnni nem akaró bulvárérdekesség és súlyos, nagyon is valódi szerelmi dráma. Burton pályája és egészsége párhuzamosan hanyatlott a hetvenes évektől, alkoholizmusa fokozódott első házasságából származó gyermeke lebénulását, aztán korai halálát követően.

Házassága is véget ért, aztán pár hónapra újrakezdődött: hiába a tíz év közös nyomorúsága, a válás után nem sokkal újra összeházasodtak, aztán villámgyorsan szétmentek megint.

Biztosan nem a legdurvább vitáik között volt, de rendszeresen visszatért házasságukban a kérdés: ki zsidó igazán kettejük közül. Elizabeth Taylor a leghíresebb betérők egyike, míg Burtonnek – nagy büszkeségére – anyai nagyapja zsidó származású volt és ahhoz is makacsul ragaszkodott, hogy a walesiek „a brit” zsidók, akiknek hasonló előítéletekkel, elnyomatással kell szembenézniük otthon, amilyennel a zsidóknak szerte a világban, tehát walesiként is ő a zsidóbb Taylornál. Burton Izraelnek is híve volt, naplójából látszik, mennyire lelkesítette a hatnapos háború, az izraeli győzelem (egy másik walesi szénbányász fia, az énekes Tom Jones is szívvel-lélekkel cionista, noha ő egyáltalán nem zsidó, a walesi szénbányászok híres gyermekeit valamiért vonzza Izrael).

Életrajzíróik szerint sűrűn mondta Burton Taylornak, hogy „Te nem vagy zsidó egyáltalán. Ha van bármi zsidó a családunkban, akkor az én vagyok”.

Mi nem akarunk állást foglalni az elmúlt század legőrültebb, leginkább szeretetre és együttérzésre méltó álompárjának ebben a vitájában sem. Mindkettőjükre egyformán vagyunk büszkék. Burton tegnap lett volna 91 éves. Nyugodjanak békében mindketten.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek