Évforduló: Richard Burton, aki zsidóbb volt Liz Taylornál

A walesi bányászcsaládból a legnagyobb hollywoodi szerepekig és gázsikig emelkedett, aztán a gyerekkorában megszeretett alkohol, a túlzottan sok pénz és a gyász ölte meg. A század legviharosabb házasságát háborúzta végig Liz Taylorral. Sok egyéb mellett azon is veszekedtek néha, ki közülük az „igazi” zsidó. Richard Burton 1925 november 10-én született.

Egy walesi szénbányász família tizenkettedik gyermeke volt, édesanyja csaposként dolgozott, a munkahelyén ismerkedett meg a papájával, itt is házasodtak össze. Az asszony a következő szülés után pár nappal meghal, a kisfiút egyik nővére neveli fel, apja alkalmanként meglátogatja.

Korai szenvedélyei közé tartozik a rögbi, az alkohol és a cigaretta. Élete egy pontján azt mondta, nagyobb megtiszteltetés lett volna számára a walesi rögbicsapatba bekerülni, mint Hamletet eljátszania, ami élete szerepe volt.

Családjából ő volt az első, aki középiskolába járhatott, kamaszkorában már többen felfigyeltek tehetségére, legkivált elbűvölő beszéd és énekhangjára és itt ismerkedett meg az angol és a walesi költészettel is: amikor 59 éves korában meghalt, hazája nagy költője, Dylan Thomas egyik kötetével temették el.

Az ’50-es években már a színpadon van a huszonéves fiatalember és leforgatja első filmjeit is, az évtized elején a leginkább figyelemre méltó fiatal tehetségként rögtön Golden Globe-díjat is kap. Kiváló színpadi Shakespeare-színészként, Laurence Olivier utódaként dicsérik. Maga a Mester, Humphrey Bogart és még Winston Churchill is.

Nagy évtizede azonban a ’60-as évekre esik. Rögtön a legelején, miután letudta a partraszállás nagy eposza, a leghosszabb nap-ot, a Kleopátra forgatásán beleszeret Liz Taylorba, a filmen és a forgatáson, Antoniusként és Richard Burtonként egyaránt. Az álompár aztán azzal növeli az egekig saját mítoszát, hogy ezt a kettősséget végig fenntartja: nagyon gyakran nem lehet eldönteni, hogy a filmjüket vagy az életüket játsszák, a legismertebb példa, természetesen, a Nem félünk a farkastól, az alig másfél hónapja elhunyt Edward Albee korszakos színművének filmváltozata, amelyet a kiváló zsidó rendezőnek, Mike Nicholsnak köszönhetünk.

Kapcsolatuk egyszerre volt folyvást színre vitt művészet, szűnni nem akaró bulvárérdekesség és súlyos, nagyon is valódi szerelmi dráma. Burton pályája és egészsége párhuzamosan hanyatlott a hetvenes évektől, alkoholizmusa fokozódott első házasságából származó gyermeke lebénulását, aztán korai halálát követően.

Házassága is véget ért, aztán pár hónapra újrakezdődött: hiába a tíz év közös nyomorúsága, a válás után nem sokkal újra összeházasodtak, aztán villámgyorsan szétmentek megint.

Biztosan nem a legdurvább vitáik között volt, de rendszeresen visszatért házasságukban a kérdés: ki zsidó igazán kettejük közül. Elizabeth Taylor a leghíresebb betérők egyike, míg Burtonnek – nagy büszkeségére – anyai nagyapja zsidó származású volt és ahhoz is makacsul ragaszkodott, hogy a walesiek „a brit” zsidók, akiknek hasonló előítéletekkel, elnyomatással kell szembenézniük otthon, amilyennel a zsidóknak szerte a világban, tehát walesiként is ő a zsidóbb Taylornál. Burton Izraelnek is híve volt, naplójából látszik, mennyire lelkesítette a hatnapos háború, az izraeli győzelem (egy másik walesi szénbányász fia, az énekes Tom Jones is szívvel-lélekkel cionista, noha ő egyáltalán nem zsidó, a walesi szénbányászok híres gyermekeit valamiért vonzza Izrael).

Életrajzíróik szerint sűrűn mondta Burton Taylornak, hogy „Te nem vagy zsidó egyáltalán. Ha van bármi zsidó a családunkban, akkor az én vagyok”.

Mi nem akarunk állást foglalni az elmúlt század legőrültebb, leginkább szeretetre és együttérzésre méltó álompárjának ebben a vitájában sem. Mindkettőjükre egyformán vagyunk büszkék. Burton tegnap lett volna 91 éves. Nyugodjanak békében mindketten.