05.16. 19:57, kimenete: 05.17. 21:13 
Sindelyes Dóra / református.hu
Egy hívő reformátusnak köszönhető, hogy felmentették a tiszaeszlári koncepciós perben ártatlanul megvádoltakat. Az ügyvéd ugyanis az az Eötvös Károly politikus, író volt, akinek emlékét a Károli-egyetemen még idén konferenciával idézik meg.
Reggel háromnegyed kilenctől délután négyig tartott a védőbeszéd Nyíregyházán. Mindeközben testőrök védték Eötvös Károly ügyvédet. A pár nappal későbbi, 1883. augusztus 3-án kihirdetett ítélet kimondta azoknak a zsidó polgároknak a felmentését, akiket azzal vádoltak, hogy meggyilkolták a tiszaeszlári Solymosi Esztert és vérét vették „a húsvéti maceszba”, azaz a pészahkor készülő kovásztalan kenyérbe.
Egy gyermeki pletykából indult
A tiszaeszlári cselédlányt 1882 áprilisában egy napon gazdasszonya elküldte a boltba, ám Eszter eltűnt. Közeledett a pészah, az egyiptomi kivonulásra emlékező ünnep, és a környékbeli zsidók összegyűltek a tiszaeszlári zsinagógában. Solymosi Eszter eredménytelen keresése után elterjedt a szóbeszéd, hogy Esztert megölték a zsidók. A hónap végén Scharf Samu, a zsidó Scharf József templomszolga kisfia – gyermekien felszedve a pletyka fonalát – arról kezdett beszélni, hogy az eltűnt lányt egy sakter ölte meg, apja és bátyja, Scharf Móric segítségével. Mint a nyomozás során később kiderült, ezután Scharf Móricot kényszervallatásnak vetették alá, aki családja ellen vallott. A nyár folyamán a később azonosított holttest is előkerült, akkor azonban a hisztériás légkörben Solymosi Esztert senki sem ismerte fel. (Azt pláne nem, hogy a holttest nyaka sértetlen volt, ami ellent mondott a vádnak, mely szerint a cselédlány nyakát átvágták, hogy rituálisan vérét vegyék).
Az öt évvel korábban ügyvédi irodát nyitott ügyvéd, író és politikus, az Országos Függetlenségi Párt tagja, veszprémi képviselő eleinte ódzkodott a védelem vállalásától. Nem csoda: a vád terjesztői országszerte óriási agitációba kezdtek, hogy közhangulatot teremtsenek a zsidó lakosság ellen, később, a koncepciós per során pedig inkvizíciós módszereket alkalmaztak a tanúkkal szemben.
Az előzményekhez tartozik, hogy az 1880-as évek legelején az oroszországi és romániai zsidóüldözések elől tömegesen menekültek kelet felől Magyarországra az életüket féltő zsidók. Ezért a környező országokban, de Németországban is feléledt az antiszemitizmus. „Akadnak vállalkozók, akik a keletkező népszenvedélyeket saját céljaikra felhasználják, s hogy a haszon minél biztosabb és tartósabb legyen, ama szenvedélyeket táplálják, sőt fokozzák is. Akadnak gyakran politikai pártok is, kik a sorstól haszonbérbe veszik a tömegek szenvedélyét” – elemezte később Eötvös az eset társadalmi hátterét A nagy per című könyvében.
Beszennyezése lenne az 1848-as lobogónak!
Az antiszemita közhangulatban és az ügy miatt felélénkült zavargások árnyékában nagy erkölcsi bátorság kellett a védői szerep vállalásához. Mikszáth Kálmán is féltette Eötvöst (a perről tudósítva később azt írta: „Amennyi piszkot és salakot ez a per felvet, azt elsorolni is hajmeresztő”). A Függetlenségi Párt is azon az állásponton volt, hogy a politikus ne vállalja a védelmet, mert népszerűségét veszélyezteti ezzel. Ő azonban azt felelte ezekre az aggodalmakra: „Ez beszennyezése lenne az 1848-as lobogónak!” A negyvenegy éves Eötvös tisztában volt azzal, hogy a felkorbácsolt uszításokkal csak politikus szállhat szembe. Elhatározását a torinói emigrációban élő Kossuth Lajos kitüntető érdeklődése is bátorította.
Mindamellett a Mezőszentgyörgyön református birtokos családban született és a pápai református kollégiumban, majd a kecskeméti jogakadémián tanult ügyvéd és politikus hívő keresztyén volt, és az emberek szolgálója. Anekdoták tömkelege szól arról, hogyan ült törzsasztalánál az Oktogon téren egykor álló Abbázia kávéházban, és jogi, illetve – manapság azt mondanánk – mediációs tanácsokat adott a hozzá fordulóknak, még vidékről is érkeztek hozzá. Még nem volt húsz éves, amikor a Habsburg-ellenes Almásy-féle összeesküvésben való részvétel miatt vizsgálati fogságba vetik. Csak apjának egy barátja, egy komáromi ügyvéd segítségével tudott kiszabadulni.
A tiszaeszlári vérvád perére – mely a maga korában egyedülállónak számított, és Európa nagyvárosainak, de még New York feszült figyelmének is a középpontjában állt – alaposan felkészült: bonctani órákat is vett egy neves orvosprofesszortól. (Osztrák részen később az ő védőbeszédének hatására tették kötelezővé az egyetemen a törvényszéki orvostant). Többek között feltárta Solymosi Eszter cselédlány örömtelen, szomorú életének és öngyilkosságának titkait. A több hónapos kutatómunkát később megírta A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége című, 1904-ben megjelent könyvében, melyet szociológiai, szociográfiai, tömeglélektani művek elődjének, sőt „proto-ombudsman”-i jelentés is szoktak nevezni – elemzett Páldy Róbert, a Veszprém megyei könyvtár egykori igazgatója.
Eleven babona
„Sohase vizsgáltam meg gondosabban az emberi lelket, mint a nagy per folyamata alatt. S a tapasztalás fenséges kincseiből sohase volt alkalmam annyit gyűjteni, mint itt. S nemcsak az egyes ember lelke állott előttem, hanem az egyetlen indulatban egyesült tömegé is. Nagy különbség van a kettő között” – olvasható A nagy perben, amelyben folyamatosan elemezte a történések lélektani rugóit. Miközben tanúk százait vonultatta fel, és az akkori Magyarország minden rétege megmutatkozott, mindenkiről megértően nyilatkozott. Azokat a tanúkat, akiket a megyei nyomozás embertelen eszközökkel megfélemlített, szintén tisztelettel ábrázolta.
„A vérvád még ma is eleven babona. Van benne annyi élet, hogy véletlen körülmények találkozása esetén lábra kel, talpra ugrik, s ádáz dühvel marcangolja azokat, kiket közelében talál. Minden nagy és nemes lélek kötelessége lebírni őt” – írta Eötvös említett művében, és ezért is számított óriási bravúrnak a felmentő ítélet kiharcolása. Neve Európa-szerte ismertté vált, ügyvédi karrierje felívelt, ugyanakkor az antiszemita közhangulatban népszerűtlenné is lett és rengeteg ellenséget szerzett. Csaknem hetven éves koráig aktívan politizált, függetlenségpártiként a haladó eszmék mellé állt: az 1893-as egyházpolitikai törvény kapcsán a felekezeti egyenjogúságot, a polgári házasság bevezetését kívánta megvalósítani. Még abban az évben a dunántúli evangélikus-református egyházkerület tanácsbíróvá választotta.
Eötvös Károly
A tiszaeszlári per után a fővárosi izraelita hitközség Zalai Császár Jánossal elkészíttette Eötvös Károly fehér márvány mellszobrát, ám annak felállítására nem került sor, és a mű a Dohány utcai Zsidó Múzeumba vándorolt. Végül Balatonfüreden, ahol Eötvösnek egykor birtoka volt, avatták fel 1957-ben.
A zsidó polgárok mellett később is kiállt: az 1894-ben kezdődő Dreyfus-ügy kapcsán „önérzeti kötelességének” tartotta, hogy hallassa a hangját. A felemás ítéletet követően a fővárosi közgyűlésben kinyilvánította: „Megengedhetetlen az igazságszolgáltatás alárendelése a hatalmi érdekeknek.”. Mivel ez a francia államban megtörtént, úgy vélte, Magyarországnak meg kell fontolnia az ezredfordulós párizsi világkiállítástól való demonstratív távolmaradását.
A népgyűlések kedvelt szónoka később egyre inkább a szépirodalom – útleírások, adomák – felé fordult. Ám itt is a kisemberek érdekében emelt szót. „Az én természetem nem engedi, hogy fejedelmek és nagy uraságok dolgait pöngessem lantomon, találnak ők írót, ha akarnak, engedelmesebbet, mint én tudnék lenni” – írta A Bakony című útleírásában. A szinte élete végéig birtokain gazdálkodó, megözvegyült Eötvös 1916-ban, hetvennégy évesen hunyt el.
| Tiszaeszlár a művészetben Nem sokan mertek művészileg nekiveselkedni a kényes témának. A 19. századi vérvádügy az 1930-as évek elején Krúdy Gyulát azonban erőteljesen foglalkoztatta. Kései riportregényét 1931-ben kezdte közölni folytatásokban a Magyarország című napilap, ám a kézirat cenzúrázáson is átesett. Ráadásul Krúdynak egy kiadót sem sikerült rávennie, hogy művét könyvként is megjelentesse, mert a közlését ellentétesnek tekintették a korszellemmel. A tiszaeszlári Solymosi Eszter kötetben először 1975-ben jelent meg, ám abban például túl sokszor szerepelt a „zsidó” szó, ezért jó párat töröltek belőle. A mű 2003-ban jelent meg először az eredeti kézirat alapján. A zsidó témával való foglalkozás a kádári kultúrpolitikát is mindig óvatosságra intette, így Elek Judit rendezőnek is csak kétszeri nekifutásra, francia segítséggel sikerült leforgatnia az 1989-es Filmszemlén bemutatott, Tutajosok című, a cselekmény középpontjába a Solymosi Eszter holttestét megtalálókat helyező filmjét. De Tiszaeszlárról szólt az 1986-ban elhunyt Erdély Miklós 1981-ben készített, Verzió című, dokumentumokat és álomszerű víziókat elegyítő rövidfilmje is, amelyet az illetékesek menten betiltottak. A rendező szerint azonban nem a téma, hanem a film „kódolt üzenetei” miatt. A 19. századi csendőrbiztos szerepében ugyanis ifjabb Rajk László, az 1949-ben koncepciós perben elítélt belügyminiszter fia – a nyolcvanas években a szamizdat egyik emblematikus figurája – tűnt fel. |
Az írást a szerző és a kiadó engedélyével közöljük
