Szovjet törekvés a pészáh eltörlésére

A „Vörös Haggadákat” az 1920-as években adták ki azzal a kifejezett céllal, hogy az Istenbe vetett hitet a kommunista Oroszországba vetett hitre cseréljék.

A zsidóellenes üldöztetés hosszú történetében az egyik legszokatlanabb epizód az 1920-as évek szovjet zsidóellenes kampánya. A kommunizmus néven ismert új világi messianizmusra áttért, zsidó származású embereket  felhasználva – élükön egykori rabbival, Simon Dimanshteinnel – a szovjetek egy különös, mégis kreatív zsidóellenes propagandaprogramot indítottak.

A Der Apikoyres őszi számának borítója, Kijev 1923

Ennek egy része a hagyományos médiában jelent meg, például az orosz nyelvű Bezbozhnik (szó szerint: „Az istentelen”) folyóirat zsidó változatában, amely jiddis nyelven jelent meg, a talmudizmusnak megfelelően Der Apikoyres („Az eretnek”) címmel. Kommunista fiatalokat toboroztak, hogy pazar jom kipur-i bálokat szervezzenek és zsidóellenes színdarabokat adjanak elő. Mivel felismerték, milyen erős hatással van a vallás a szovjet zsidókra, a Kommunista Párt Zsidó Szekciója (Jevszekcija) megkísérelte kisajátítani és átalakítani a zsidó hagyományokat és szövegeket – köztük a Pészachi Hágádát is. Ezeket az új változatokat „Vörös Hágádáknak” nevezték, és több is megjelent belőlük az 1920-as években azzal a kifejezett céllal, hogy Istenbe vetett hit helyett a Szovjetunióba vetett hitet hirdessenek. Dr. Anna Shternsis, a Torontói Egyetem kutatója nemrégiben tanulmányokat publikált e témában.

A vörös Haggada borítójának illusztrációja, Alexander Tyshler, Moszkva, 1927

A hagyományos szöveg, amelyet nemzedékről nemzedékre olvasnak a széderasztaloknál, így szól: „Szolgák voltunk a fáraónak Egyiptomban, de az Örökkévaló, a mi Istenünk, erős kézzel és kinyújtott karral kihozott minket onnan. Ha a Szent, áldott legyen Ő, nem hozta volna ki őseinket Egyiptomból, akkor mi, gyermekeink és unokáink is a fáraó szolgái maradtunk volna Egyiptomban”.

A hivatalosan ateista Szovjetunió nem tűrhetett el egy ilyen vallásos passzust, ezért helyette a Vörös Haggada szövege szólt: „Szolgák voltunk a kapitalizmusnak, mígnem az 1917-es kommunista forradalom erős kézzel kivezetett bennünket a kizsákmányolás földjéről. Ha nem lett volna október, mi és gyermekeink még mindig rabszolgák lennénk.”

Isten egyiptomi hadsereget sújtó csapása helyett a szovjet Hágádá a Vörös Hadsereg sikereiről számol be; a rituális kézmosás helyett pedig a kommunista szöveg szerepel: „megszünteti a rabbinikus törvényeket és szokásokat, jesivákat és iskolákat, amelyek elhomályosítják és leigázzák a népet.” A széder végén a zsidók híres mondása így hangzik: „Idén itt vagyunk – jövőre Jeruzsálemben!” A Vörös Hágádá szerint viszont a résztvevőknek ezt kellett mondaniuk: „Idén forradalom van ezen a földön – jövőre világforradalom lesz!” 

1930-ra a hírhedten antiszemita szovjet vezető, Joszif Sztálin elvesztette türelmét a Jevszekcija többnyire sikertelen propagandatevékenysége iránt. Hatására a zsidók és a zsidó vallás elleni támadások sokkal kegyetlenebbé váltak, és még a szovjetizált pészahi széderek ünneplése is veszélyessé lett. Ez a korszak az üldöztetés olyan szakaszába lépett, amely sajnos ismerős azok számára, akik a zsidó történelmet tanulmányozzák. 

A kommunista ifjúsági mozgalom az ünnep szentségét is megsértette: pészah első napján tudatosan osztottak ki tiltott hamecet (kovászos ételeket). Az 1920-as évek Vörös Hágádái azonban egy különös korszak tanúi, amikor a nyílt kormányzati diszkrimináció viszonylag enyhébb formát öltött. Dr. Anna Shternsis kutatásai során lejegyezte Samuil Gil gyermekkori emlékeit, aki így emlékezett vissza a Komszomol (kommunista ifjúsági mozgalom) akcióira:

„Feladatul kaptuk, hogy menjünk el zsidó házakhoz, és dobjunk be egy darab kenyeret tíz különböző ablakon. Aki a leggyorsabb volt, jutalmat kapott. Nagyon élveztük a játékot, különösen, amikor az öreg, mérges asszonyok kiszaladtak a házból, és sikoltozva üldöztek minket, kiabálva: ‘apikorsim!’ [hitehagyottak] Büszkék voltunk, forradalmi hősnek éreztük magunkat. Este azonban mindannyian hazamentünk, és megtartottuk a hagyományos szédert, minden szükséges rituáléval.”

Gil tapasztalata – amely az 1920-as évek Ukrajnájának különleges körülményeit tükrözi – ugyanakkor a zsidó történelem állandóan visszatérő motívumát is megvilágítja: „Minden nemzedékben támad valaki, aki el akar pusztítani minket – de a Szent, áldott legyen Ő, megment minket a kezükből.”

Ahogyan ez az igazság évről évre megerősítést nyer, úgy válhat valóra a Hágádá végső kívánsága is: jövőre Jeruzsálemben!

Az aish.com cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla