04.26. 19:30, kimenete: 04.27. 20:41 
Breuer Péter újságíró, a HetiTV és a BreuerPress hírügynökség tulajdonosa rangos kitüntetésben részesült: Mensch-díjat kapott. Ebből az alkalomból kérdeztük.
Annak idején tudatosan választotta az újságírói hivatást?
Középiskolás voltam, amikor Kun Béla özvegyével megcsináltam életem első interjúját, amihez Rapcsányi László rádióriporter adta kölcsön a hatalmas magnóját. Ezt a beszélgetést követte még sok más interjú, így kezdtem a pályámat.
Tehát akkor még a Magyar Rádióban?
Igen, de 1973. júniusában disszidáltam, és nem sokkal később a Szabad Európa munkatársa lettem. Nem kívánt személy voltam itt, azzal vádoltak, hogy a föld alatti cionista mozgalom vezetője vagyok, ami nem volt igaz.
Utólag elárulhatjuk?
Annyi az igazság ebből a vádból, hogy változatlanul magyar-zsidó cionistának vallom magamat. Akkoriban mindenféle papírokat gyártottak rólam, de ha a megfigyelésemre költött pénzt inkább a tanulásomra költötték volna, tán matematikus is lehettem volna, annak dacára, hogy gőzöm nincs a matematikáról. De szerencsésnek mondhatom magamat érte, hogy sok mindenen keresztül mentem, hiszen ezáltal lettem tudatosabb ember. Az is tudatos döntés volt, hogy hosszú időre Jeruzsálemben kötöttem ki, hiszen 1973-ban, amikor elindultam a világ körül utamra, már tudtam, hogy én a világ fővárosába akarok menni. Az őseim mindkét ágon abszolút zsidók, az apai családomban több rabbi is volt. Igaz, a saját szüleim a zsidóságomat velem elfelejtették közölni, valamikor a tinédzser korom elején kezdtem föltenni a kérdéseimet ezzel kapcsolatosan, tekintettel arra, hogy megláttam egy „telefonszámot” anyám karjára tetoválva. Nem láttam őt korábban rövid ujjú ingben, nem beszélt a zsidóságáról, el is akarta felejteni, igaz, később, amikor minden szempontból visszatértem a gyökereimhez, egy rabbi elárulta, hogy nagy ünnepek idején ő engedte be anyámat a zsinagógába a hátsó bejáraton. Az anyámhoz hasonlóan sok zsidó felejteni akart, mert úgy élték meg a velük történteket, hogy cserbenhagyta őket az Örökkévaló. Ennek ellenére az anyám az agyvérzése után, amikor újra beszélni kezdett, nem magyarul, hanem jiddisül szólalt meg. Az Örökkévalónak hála, ma is él még.
Breuer Péter
Mi motiválja az újságírói pályáján?
Nem oknyomozó és nem bíráló típusú újságíró vagyok, nem azért hívok be valakit a stúdióba, hogy belekössek, hanem azért, mert kíváncsi vagyok arra, amit gondol. Igyekszem pozitív lenni, nálam nincs gyűlölködés, szigorúan zsidó közösségi televíziózást csinálunk. Mindent a világ zsidóságának szemével nézünk, s ezen belül próbálunk objektívek lenni. Ennek köszönhető, hogy a BreuerPress és a HetiTV nem a máshol megszokott híreket adja. Elismerem, hogy megosztó figura vagyok, de az tény, hogy a televíziómba bárki bejöhet, aki nem szélsőséges, nem antiszemita, nem rasszista és nem homofób. Saját forrásokból származó híreket adunk, hiszen világszerte van tizenhét tudósítónk, és ragaszkodunk hozzá, hogy ne olyanok legyünk, mint más hírszolgáltató. Nálunk az sem hír, ha egy kutya megharap egy postást, és az sem, ha a postás harap meg egy kutyát. Más a küldetésünk.
Mi az?
A legaktuálisabb hírek szolgáltatása zsidókról nem csak zsidóknak. Amikor külpolitikai ügyekről tudósítottam, roppant idegesített, ha egy szerkesztő egy-egy témáról kijelentette, hogy még nem aktuális. Úgy éreztem, ketyeg a bomba, de csak akkor lehet hír belőle, ha felrobban, holott szerintem az is hír, ha már működik a gyújtószerkezet. Szóval olyan médiát szeretnék csinálni, ahol nem történhet meg, hogy egy ma már aktuális témát eltolunk a jövő hétre. Törekszem arra is, hogy ne belterjes zsidó médiát csináljak, s felmutassam a társadalomnak, hogy milyen nagyszerű dolog büszke magyar zsidó embernek lenni. Nem izraelitának, nem Mózes-hitűnek, hanem de facto zsidónak. Remélem, sokakhoz eljut az üzenet, hiszen a HetiTV országosan elérhető számos szolgáltatónál, sőt, külföldön is lehet fogni az összes létező kütyün. Azon kevés televízió közé tartozunk, ahol a magyaron kívül van összefoglaló híradó héberül, angolul és németül, amit hétvégén megtetézünk kínaival és spanyollal.
Miből lehet egy ilyen komoly apparátust fönntartani?
Egy televízióban lement egy hatvan részes sorozatom, igen tisztességesen megfizettek érte, azt a pénzt beleforgattam a vállalkozásomba, ráadásul az anyám is a rendelkezésemre bocsátotta az összes megtakarított pénzét.
Végül ejtsünk szót a Mensch-díjról is! Számított erre a kitüntetésre?
Nem, mert még soha életemben nem kaptam semmiféle díjat. Ez az első. Nem vagyok díjmániás, de egyetlen kitüntetést nagyon szerettem volna megkapni: a Scheiber Sándor-díjat. Hiszen ő volt a tanárom és a rabbim, ő terelt a megfelelő irányba, igen sokat köszönhetek neki. Ő volt az igazi Mensch. Szóval számomra megdöbbentő volt, hogy most én kaptam ezt a díjat, hiszen korábban átvehették már amerikai elnökök, izraeli vezérkari főnökök, és más potentátok, akik azért már letettek valamit az asztalra. A kitüntetés átvételekor arra kértek, hogy mondjak pár szót, mire csak annyit tudtam válaszolni: ezek után majd elmondhatom az égi kávéházban ücsörgő összes Breueroknak, hogy hibátlanul van a nevük leírva – méghozzá éppen egy Mensch-díjon. Büszke lenne rám az apám.
