Teszter Nelli, Jávori Ferenc (Fegya) és Viktoria Voronyina: a három művészben nemcsak az a közös, hogy a zene tölti ki az életüket, hanem az is, hogy az életük a most (újra) háború sújtotta Ukrajnában gyökerezik. A budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagógában múlt vasárnap rendezett jótékonysági koncert előtt kérdeztük őket arról, hogy hogyan is élik meg a szülőföldjükön dúló háborút.
Nagy sikert aratott az a jótékonysági koncert, amelyet a kárpátaljai magyarokért, ukrajnai hittestvéreinkért és minden szenvedő, rászoruló emberért szerveztünk múlt vasárnap a budapesti Hegedűs Gyula utcai zsinagógában. (Az eseményről szóló írásunkat ITT olvashatják.) A koncerten fellépett Bíró Eszter (ének); Gazda Bence (hegedű); Gerendás Péter (ének, gitár); Jávori Ferenc – Fegya (zongora); Klein Judit (ének); Nógrádi Gergely (ének); Teszter Nelli (zongora); Viktoria Voronyina (ének).
A művészek közül hárman – Teszter Nelli, Jávori Ferenc (Fegya) és Viktoria Voronyina – közelebbről is érintett a háborúban, hiszen családi gyökereik révén Ukrajnához kötődnek. A fellépés előtt kérdeztük őket arról, hogy mit éreznek ezekben a napokban, hetekben.
Teszter Nelli
TESZTER NELLI: „GYEREKEK NEM HALHATNAK BELE EBBE A HÁBORÚBA”
– Huszonöt éve települt át Magyarországra, de természetesen ápolja a kapcsolatait az Ukrajnában élő rokonságával. Hogy vannak ők most, biztonságban vannak?
– Zaporizzsja városában élnek, sajnos éppen ott, ahol egy atomerőmű működik, és ahol most bombázások folynak. Szóval két bombázás között tudok velük beszélni. Élnek, életben vannak, ennyit tudok, ez a lényeg.
– Amikor az oroszok elfoglalták a Krím-félszigetet, eszébe jutott, hogy továbbmennek és megtámadják a független Ukrajnát?
– Nem, eszembe sem jutott, legfeljebb a rémálmaimban jöhetett volna elő ilyesmi. Nem számoltam ilyen lehetőséggel, teljesen váratlanul ért.
– Hogyan éli meg, hogy a kinti családtagjai életveszélybe kerültek?
– Úgy érzem magam, mintha velem történne mindaz, ami a kinti rokonságommal. Nagyon megvisel lelkileg. Rettenetes érzés, olyan, mintha 1944-ben volnánk, hiszen most is mentjük az embereket, mentjük a zsidókat és a nem zsidókat.
Nyíregyházán, amikor megérkeztek a menekültek holtfáradtan, meggyötörten, és elindultak felénk a szatyraikkal a kezükben, egy pillanatra mintha a holokauszt képeit láttam volna magam előtt. Leírhatatlan érzés volt. Az pedig megrendítő volt, amikor egy Ukrajnából menekült rabbival beszéltem, s kérdezte tőlem, hogyan és hol tudná megtartani a sábeszt.
Elmondtam neki, hogy segítünk mindenben, mire annyit kért, hogy egy ötvenes méretű fekete zakót szerezzek már neki, mert csak egy inge van, a bombázás miatt ugyanis a zakóját már nem volt ideje becsomagolni. És ő a sábeszt méltóképpen szeretné megünnepelni, nemcsak ingben, hanem zakóban is. Érti ezt? Éjfélkor ezt mondja nekem egy ember, csak egy ötvenes méretű fekete zakót kér, holott éppen most menekült el a háború elől. És ebben a helyzetben mégis ennyire fontos neki az ünnep! Ezt nem is tudom szavakkal elmondani.
– Mit gondol, meddig fog tartani ez a valóra vált rémálom?
– Nem tudom. Pedig olvasom a híreket magyarul, ukránul, beszélek szemtanúkkal, beszéltem olyanokkal, akik bombázás közben menekültek, mégsem tudom, meddig tarthat. Remélem, minél előbb véget ér.
Én azzal már nem is foglalkozom, hogy ki tehet erről az egészről, én csak az embereket nézem, a sorsokat. Nem halhatnak meg ezek az emberek. Gyerekek nem halhatnak bele ebbe a háborúba, nem. Megszakadt a szívem, amikor láttam egy menekült gyereket a kis macijával. Olyan sorsokat látok, hogy rettenetes.
Hívott egy család, át akartak jönni a határon, de az apukát az ukránok nem engedték át, csak az anyukát és a gyerekeket. Éjjel hívott az anyuka, és már zokogott, hogy az apuka akkor odaát maradt, ők viszont jönnének, de kiderült, hogy az egyik gyerek kovidos, most mi lesz velük, ne hagyjam, hogy szétválasszák őket egymástól. Megnyugtattam, hogy minden rendben lesz, jöjjenek át, megvárjuk őket a busszal, és lesz meleg étel, biztonságban lesznek, aztán hívott félóra múlva megint, hogy most meg az a baj, azért sírnak a gyerekek, mert a kutyájukat is ott kellett hagyni. Micsoda tragédiák ezek egyetlen kis család életében! És hányan vannak még?! Leírhatatatlan ez a szörnyűség.
Viktoria Voronyina
VIKTORIA VORONYINA: „FÉLEK BELEGONDOLNI, HOGY MEDDIG TARTHAT EZ AZ EGÉSZ"
– Ön a mai koncert meglepetésvendége. Annyit tudok, hogy ukrajnai menekült, pár napja tartózkodik Magyarországon és operaénekes. Melyik városból származik?
– Ivano-Frankivszkból jöttem. Ez a város Nyugat-Ukrajnában van, a Kárpátokon túl, Ungvártól körülbelül 260-270 kilométerre keletre. Amikor a háború kitört, akkor jöttem át Magyarországra. Ami az operaéneklést illeti, hadd pontosítsam: igen, klasszikus éneket tanultam, kórusvezetői képesítést szereztem, emellett filológiát is végeztem.
– Ki a kedvenc zeneszerzője?
– Puccini!
– Ezt azonnal rávágta. Ennyire egyértelmű, hogy az ön számára ő a ,,very best of…"?
– Igen, mert imádom az operáit, főleg a Suor Angelica (Angelika nővér) című művét. Rendkívüli muzsika!
– Mit énekel a jótékonysági koncerten?
– A hatvanas-hetvenes években alkotott egy ukrán költő és zeneszerző, akit Volodimir Ivaszjuknak hívtak, az ő egyik művét választottam, mert gyönyörű a szövege és a dallama, és mert nagyon jól illik a mai jótékonysági koncerthez. De a lényeg, hogy mindenképpen ukrán dalt akartam énekelni és mindenképpen ukránul.
– Mit gondol, meddig tarthat a mostani háború?
– Attól tartok, hogy hosszú lesz, miközben abban reménykedem, hogy nagyon hamar befejeződik. De az a teljes igazság, hogy félek belegondolni, meddig tarthat ez az egész, ugyanis Putyinnak szerintem komoly tervei vannak Ukrajnával, és nem úgy tűnik, mint akit könnyen meg lehet állítani. De az ukrán hadsereg erős. Ebben lehet bízni.
Jávori Ferenc – Fegya
JÁVORI FERENC (FEGYA): „NEM IS AKAROM A HÁBORÚ SZÓT KIMONDANI"
– Azt tudom, hogy kárpátaljai, de azt nem, hogy pontosan hová való, és mikor jött át Magyarországra.
– Munkácsi vagyok, és várjon csak, mikor is jöttem át… Eléggé régen, hetvennégyben. Akkor voltam 28 éves.
– Ennek közel ötven éve már. Vannak még kinn rokonai?
– Korábban azt mondtam volna, hogy sajnos senkim nincs ott, de a mostani helyzetet látva inkább azt mondom, hogy hála Istennek, már nincs ott senki. Az egész rokonság Izraelben, Ausztráliában és Amerikában van. Ők tehát biztonságban vannak. A barátaim, akikkel együtt nőttem föl, azok is már Izraelben élnek, Ukrajnában ismerőseim maradtak csak. Az egyik kijevi ismerősömről annyi tudok, hogy két hete menekült el Lengyelországba, egy másik kijevi ismerősöm pedig Portugáliába ment.
– Ön hogyan éli meg ezeket a napokat?
– Mint az előbb elmondtam, nincsenek már Ukrajnában rokonaim, de mégis nagyon megvisel a helyzet. A szüleim átélték a második világháborút, és én soha életemben nem gondoltam volna, hogy valaha itt megint háború lesz. Illetve nem is akarom a háború szót kimondani, mert abban reménykedem, hogy ez a szörnyűség, ami most folyik, a lehető leghamarabb véget ér.
Nagyon nehéz nekem itt Budapesten minden reggel arra ébredni, hogy négyszáz kilométerre keletre ott fenyeget a veszély. Szerintem éppen azért fontos ez a jótékonysági koncert itt a zsinagógában, hogy minél többen lássák: mindegy, ki milyen származású, mindegy, hogy ki micsoda, mindegy, ki honnan jön, de ha valaki segítségre szorul, akkor nekünk segíteni kell.
Az a fontos, hogy most együtt vagyunk, és az a fontos, hogy a háború ellen vagyunk. Csodálatos érzés, hogy ez a koncert ilyen gyorsan összejött, hiszen háborúban nem lehet élni, a háborúnak még a tényét sem lehet elfogadni. Azért fogok ma játszani, hogy aki itt van a zsinagógában, az legalább erre kis időre elfelejtse, mi történik odakint a világban.
Mint arról korábban már hírt adtunk, adománygyűjtést indított a Mazsihisz az ukrajnai rászorulók megsegítésére. Az erre a célra létrehozott internetes oldalon nagy örömünkre már csaknem 4 millió forint gyűlt össze. Minden felajánlónak köszönjük az önzetlen segítséget!
Az ukrán menekültekkel kapcsolatos segítségnyújtás során a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) együttműködő partnerei a Joint Distribution Comitee (JDC), a Zsidó Világkongresszus (World Jewish Congress – WJC), a Jewish Agency for Israel (Szochnut), a JCC Budapest-Bálint Ház, valamint Izrael Állam budapesti nagykövetsége.
(Címlapkép: a jótékonysági koncertnek otthont adó Hegedűs Gyula utcai zsinagóga egyik menórája)
