Az isaszegi zsidó temető (2. rész)

2009. Március 08. / 19:21


Az isaszegi zsidó temető (2. rész)

Szilágyi Iván Péter

A temetőkre vonatkozó szabályok részletesen le vannak írva a Talmudban. Az egyik legalapvetőbb tiltás, hogy a temető növényzetét, a fákat és bokrokat nem szabad gondozni, még füvet sem lehet nyírni. Az isaszegi zsidó temetőt Tóth Ottó ápolja, teljesen ingyen.



Mióta nyugdíjba ment, ez az élete. Háza közvetlenül a zsidó temető mellett, az út másik oldalán van. A hatvanas éveiben járó szókimondó Tóth Ottó immár tizenegy éve saját pénzéből, önkéntes alapon gondozza a kis zsidó temetőt, amelynek fenntartásában csak a Mazsihisz támogatja. Nagyon sok pénzt emészt fel a fűnyírás (benzin) és a növényzet öntözése (a vizet több tucatszor fordulva, vödrökkel hordja föl házából). Fenti szabály, a növényzet szándékos magára hagyása tehát itt nem valósul meg, sőt kifejezetten jó karban van tartva a temető, élénkzöld bokrok, virágzó tuják és egyenletesre nyírt fű teszi zölddé és frissé. Tóth Ottó mentségére szolgáljon, hogy vallásilag nem képzett, tehát nem tudja, hogy nem szabadna gondozni a növényzetet, azonban vallásunk egyik legfontosabb parancsát, jó cselekedetét hajtja végre, amikor a halottak emlékének fenntartásáért tesz. Ugyanis a viszonzatlan jóság éri a legtöbbet az Örökkévaló szemében.

Oláh János leírja, hogy (elvileg) minden zsidó temető bejáratánál található egy Ciduk hádin ház, amely gyakorlatilag a szertartási épület és itt végzik a halott mosdatását és beöltöztetését. Három része van, külön női, férfiszoba, középen pedig a ravatalozó. Isaszegen már nincs ilyen ház, szétrohadt és összedőlt korábban. Tóth Ottó – amennyiben kapna hozzá anyagi támogatást – szeretne építeni egy kisebb helységet a temető kerítésénél, egy kis zugot, ahol leülhetnének a rokonok. Mármint ha jönnének... De már évek óta nyomukat sem látni: „Csak a kárpótláskor jelentek meg, nem kértek semmit és nem is adtak. Na jó, az eredetüket igazoló fényképeket kifizették” – mondja isaszegi vendéglátónk.

Az isaszegi temetőben külön sor csak a gyermekek sírköveinek van, meghatóan finom, kicsi négyszögletes kövek állítanak emléket a közösség fiatalon elhunyt tagjainak. A temetőben érdekes módon rabbi sír nincs, talán nem volt állandó rabbijuk vagy a környéknek volt egy, de nem itt van eltemetve. A legnagyobb valószínűsége azonban annak van, hogy ő is a holokauszt áldozata lett és így nincs külön sírja. A sírkövek döntő többsége különbözik egymástól, Tóth úr saját kezűleg renoválta őket és újrafestette felirataikat, teljesen ápoltnak tűnnek.

Csak a helyi zsidó közösség megalapítóinak 1800-as évek végéről fennmaradt családi kriptája különül el a többi sírhelytől, azonban titulus vagy érdem csak nagyon kevés síron van feltüntetve. Tóth úr szerint a temetőt hozzátartozók ma már egyáltalán nem látogatják, inkább a környéken túrázók, de nekik is csak egy része... Volt olyan a temető iránt először érdeklődő csoport, amelynek tagjai felháborodottan faképnél hagyták Tóth urat, amikor megtudták, hogy zsidó temetőről van szó.

A sírkövek többsége Magyarországon álló sírkő. Az isaszegi temető sírkövei mind állnak, felirataik főként héber és német nyelvűek. A sírköveket (mácévot) a temetés első évfordulóján szokták elhelyezni. Isaszegen a II. világháború befejezése óta nem volt zsidó temetés. Először -ameddig bírták erővel- eljött a tengerentúlról néhány rokon, ők segítettek is, de sajnos már mind meghaltak.

Ma már szinte nincs élet a temetőben, a helyi és megyei döntéshozóknak csak a legutolsó választások előtt jutott eszébe, hogy tartani kellene a temetőben egy mártír istentiszteletet. Tóth úr elmondta, hogy a nagyszabású (kampány)eseményre kivonult mindenki, országgyűlési képviselő-jelöltek, leendő miniszterek. Sok mindent ígértek, de azóta nem jelentkeztek.

„Ezt nem tudom abbahagyni, nem hagyhatom magára a temetőt. Ha itt hagynám, egy hónap alatt ellopnák az összes fát, sírkövet” – mondja elkeseredetten az idős ember, aki nyári, álmatlan éjszakákon néha kimegy a sírkertbe, leül a sírok közé és beszélget a halottakkal: „Sok mindenben segítenek, ha nem találok valamit, kijövök és megkérdezem őket... és rögvest eszembe jut a válasz!”

Tóth Ottóban még van lendület, de már érzi a korát, sokszor elfárad, reméli, hogy unokái közül valaki majd átveszi a sírok gondozását. A kisvárosban élnek zsidók, alig két tucat ember. De nem vállalják fel sem a temetőt, sem a származásukat: „Már tíz éve gondozom, ápolom a temetőt, a fél nyugdíjam rám megy és szinte senki sem támogat. Egyedül vagyok.”

Tekintse meg képgalériánkat

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
Mazsihisz podcast: Házmesterek a vészkorszakban
Kultúra
Könyvbemutató – Végső István: Gettóélet '44
Ünnepek
Dr. Nógrádi Péter: Purim univerzális üzenete