Az isaszegi zsidó temető (2. rész)

Szilágyi Iván Péter

A temetőkre vonatkozó szabályok részletesen le vannak írva a Talmudban. Az egyik legalapvetőbb tiltás, hogy a temető növényzetét, a fákat és bokrokat nem szabad gondozni, még füvet sem lehet nyírni. Az isaszegi zsidó temetőt Tóth Ottó ápolja, teljesen ingyen.

Mióta nyugdíjba ment, ez az élete. Háza közvetlenül a zsidó temető mellett, az út másik oldalán van. A hatvanas éveiben járó szókimondó Tóth Ottó immár tizenegy éve saját pénzéből, önkéntes alapon gondozza a kis zsidó temetőt, amelynek fenntartásában csak a Mazsihisz támogatja. Nagyon sok pénzt emészt fel a fűnyírás (benzin) és a növényzet öntözése (a vizet több tucatszor fordulva, vödrökkel hordja föl házából). Fenti szabály, a növényzet szándékos magára hagyása tehát itt nem valósul meg, sőt kifejezetten jó karban van tartva a temető, élénkzöld bokrok, virágzó tuják és egyenletesre nyírt fű teszi zölddé és frissé. Tóth Ottó mentségére szolgáljon, hogy vallásilag nem képzett, tehát nem tudja, hogy nem szabadna gondozni a növényzetet, azonban vallásunk egyik legfontosabb parancsát, jó cselekedetét hajtja végre, amikor a halottak emlékének fenntartásáért tesz. Ugyanis a viszonzatlan jóság éri a legtöbbet az Örökkévaló szemében.

Oláh János leírja, hogy (elvileg) minden zsidó temető bejáratánál található egy Ciduk hádin ház, amely gyakorlatilag a szertartási épület és itt végzik a halott mosdatását és beöltöztetését. Három része van, külön női, férfiszoba, középen pedig a ravatalozó. Isaszegen már nincs ilyen ház, szétrohadt és összedőlt korábban. Tóth Ottó – amennyiben kapna hozzá anyagi támogatást – szeretne építeni egy kisebb helységet a temető kerítésénél, egy kis zugot, ahol leülhetnének a rokonok. Mármint ha jönnének... De már évek óta nyomukat sem látni: „Csak a kárpótláskor jelentek meg, nem kértek semmit és nem is adtak. Na jó, az eredetüket igazoló fényképeket kifizették” – mondja isaszegi vendéglátónk.

Az isaszegi temetőben külön sor csak a gyermekek sírköveinek van, meghatóan finom, kicsi négyszögletes kövek állítanak emléket a közösség fiatalon elhunyt tagjainak. A temetőben érdekes módon rabbi sír nincs, talán nem volt állandó rabbijuk vagy a környéknek volt egy, de nem itt van eltemetve. A legnagyobb valószínűsége azonban annak van, hogy ő is a holokauszt áldozata lett és így nincs külön sírja. A sírkövek döntő többsége különbözik egymástól, Tóth úr saját kezűleg renoválta őket és újrafestette felirataikat, teljesen ápoltnak tűnnek.

Csak a helyi zsidó közösség megalapítóinak 1800-as évek végéről fennmaradt családi kriptája különül el a többi sírhelytől, azonban titulus vagy érdem csak nagyon kevés síron van feltüntetve. Tóth úr szerint a temetőt hozzátartozók ma már egyáltalán nem látogatják, inkább a környéken túrázók, de nekik is csak egy része... Volt olyan a temető iránt először érdeklődő csoport, amelynek tagjai felháborodottan faképnél hagyták Tóth urat, amikor megtudták, hogy zsidó temetőről van szó.

A sírkövek többsége Magyarországon álló sírkő. Az isaszegi temető sírkövei mind állnak, felirataik főként héber és német nyelvűek. A sírköveket (mácévot) a temetés első évfordulóján szokták elhelyezni. Isaszegen a II. világháború befejezése óta nem volt zsidó temetés. Először -ameddig bírták erővel- eljött a tengerentúlról néhány rokon, ők segítettek is, de sajnos már mind meghaltak.

Ma már szinte nincs élet a temetőben, a helyi és megyei döntéshozóknak csak a legutolsó választások előtt jutott eszébe, hogy tartani kellene a temetőben egy mártír istentiszteletet. Tóth úr elmondta, hogy a nagyszabású (kampány)eseményre kivonult mindenki, országgyűlési képviselő-jelöltek, leendő miniszterek. Sok mindent ígértek, de azóta nem jelentkeztek.

„Ezt nem tudom abbahagyni, nem hagyhatom magára a temetőt. Ha itt hagynám, egy hónap alatt ellopnák az összes fát, sírkövet” – mondja elkeseredetten az idős ember, aki nyári, álmatlan éjszakákon néha kimegy a sírkertbe, leül a sírok közé és beszélget a halottakkal: „Sok mindenben segítenek, ha nem találok valamit, kijövök és megkérdezem őket... és rögvest eszembe jut a válasz!”

Tóth Ottóban még van lendület, de már érzi a korát, sokszor elfárad, reméli, hogy unokái közül valaki majd átveszi a sírok gondozását. A kisvárosban élnek zsidók, alig két tucat ember. De nem vállalják fel sem a temetőt, sem a származásukat: „Már tíz éve gondozom, ápolom a temetőt, a fél nyugdíjam rám megy és szinte senki sem támogat. Egyedül vagyok.”

Tekintse meg képgalériánkat