100 éve született David Ojsztrah

2008. Szeptember 28. / 20:54


100 éve született David Ojsztrah

Forrás: Hírextra


Száz éve, 1908. szeptember 30-án született Odesszában David Ojsztrah szovjet-orosz hegedűművész, a múlt század egyik legnagyobb hegedűvirtuóza.



Zenekedvelő zsidó kereskedő családból származott, első hegedűjét ötévesen kapta. Hatévesen már közönség előtt lépett fel, első moszkvai szólókoncertjét 1930-ban adta. 1933-ban megnyerte az össz-szovjet hegedűversenyt, majd 1937-ben a Brüsszelben első alkalommal megrendezett Erzsébet királyné zenei versenyt is.

1934-től tanított a moszkvai konzervatóriumban, neve ekkor már az egész Szovjetunióban ismert volt. A második világháború alatt számtalanszor lépett fel nehéz körülmények között, egyik emlékezetes koncertjét 1942 telén a körülzárt Leningrádban adta, amikor csikorgó hidegben vezényelte Csajkovszkij D-dúr hegedűversenyét, német bombák, szirénák és lövések "kísérete" mellett.

A nemzeti értéknek minősített Ojsztrah külföldre csak a háború után utazhatott, elsőként a Prágai Tavasz Fesztiválon aratott hatalmas sikert 1946-ban. Első "nyugati" koncertjét Helsinkiben adta 1949-ben, ugyanebben az évben lépett fel először Budapesten.

Az ötvenes évek első felében meghódította Párizst és Londont, 1955-től pedig az amerikai közönség is lábai előtt hevert. 1959-től a karmesteri pálcát is kezébe vette, szólistaként a zenei tökéletesség fanatikusaként ismert Szvjatoszlav Richter zongoraművésszel koncertezett. Számtalan hanglemez őrzi művészetét, a legnagyobb szerzők - köztük Aram Hacsaturján, Dmitrij Sosztakovics, Szergej Prokofjev - írtak számára zenét, barátjának mondhatta Yehudi Menuhint, Sibeliust, Ormándy Jenőt, Kodályt. A hegedű mellett a sakkban is jeleskedett, 1937-ben nagy érdeklődés övezte Prokofjevvel vívott (és megnyert) páros mérkőzését.

A kritika főként káprázatos technikáját, játéka sokszínűségét és érzelmi gazdagságát emelte ki. A hegedűvirtuóz Stradivari-hangszereken nyűgözte le közönségét, az elsőt a belga királynő adományozta neki. (Az 1671-ben készült, egymillió dollár értékű hegedűt Ojsztrah halála után a moszkvai Glinka múzeumban állították ki, ahonnan rövidesen ellopták). Közel tíz évig egy 1702-es Stradivariuson zenélt, amit 1966 júniusában egy 1705-ös darabra cserélt.

A feszített ütemű munka miatt 1964-ben szívrohamot kapott, de ezt még túlélte. 1974. október 24-én hollandiai turné közben vitte el egy újabb szívroham, hamvai a moszkvai Novogyevicsi temetőben nyugszanak. Róla nevezték el a 42516. számú kisbolygót, emlékére az észtországi Parnuban rendszeresen zenei fesztivált szerveznek. Születése 100. évfordulója tiszteletére képével díszített ezüst kétrubeles emlékérmét adtak ki Oroszországban.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek