Balassagyarmat: Együttműködés a zsidó örökség megőrzéséért

2025. Május 07. / 12:59


Balassagyarmat: Együttműködés a zsidó örökség megőrzéséért

2025 május 5-én Prof. Dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke Balassagyarmatra látogatott, hogy megerősítse az együttműködést a helyi zsidó közösség és az önkormányzat között. A találkozó középpontjában a város kiemelkedő zsidó örökségének megőrzése állt, különös tekintettel a műemléki védelem alatt álló ortodox zsidó temetőre és az Ipoly-menti Zsidó Gyűjteményre.

A Temető utcában található ortodox zsidó temető Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb zsidó sírkertje. A 18. század elejétől kezdve mintegy 3500 síremlék található itt, köztük számos kohén és lévi sírhely, melyeket a világ minden tájáról látogatnak a leszármazottak. A temető 2016-ban a Nógrád Megyei Értéktárba is bekerült, ezzel „Nógrádikum” címet nyerve.

A látogatás során Dr. Grósz Andor és Fináli Péter megbeszélést folytattak Csach Gábor polgármesterrel a temető fenntartásáról és karbantartásáról, valamint kiemelt figyelmet fordítottak a temetőt körülvevő kerítés állapotára, amelynek rendbetétele elengedhetetlen a terület méltó megőrzéséhez.

A város egykori imaházában 2000-ben létrehozott Ipoly-menti Zsidó Gyűjtemény és Kiállítóterem a magyarországi zsidó kultúra egyik legrégibb emlékhelye. A kiállítás Balassagyarmat és környékének zsidó emlékeit gyűjti, kutatja és mutatja be, különös hangsúlyt fektetve a helyi közösség történeti és tárgyi emlékeire. A múzeum fontos szerepet tölt be az oktatásban is, hiszen rendszeresen fogad diákcsoportokat, akik így közvetlenül ismerkedhetnek meg a zsidó kultúrával és a helyi zsidóság történelmével.

20250505_Balassagyarmat01.jpgdr. Grósz Andor Mazsihisz-elnök és Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere

A látogatás során tapasztalt együttműködés és elkötelezettség példaértékű. A városvezetés támogatása és a helyi közösség aktív részvétele lehetővé teszi, hogy Balassagyarmat zsidó öröksége méltó módon megőrzésre kerüljön, és továbbra is élő része maradjon a város kulturális és történelmi életének.

Fotók: Ritter Doron / Mazsihisz

Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek