– A szerénység nyomában kél az istenfélelem, gazdagság, tisztelet és élet. A szerénység a legnemesebb emberi tulajdonság – tanítja a Vájikra hetiszakasz kapcsán született írásában Szerdócz Ervin főrabbi.
„ÉS SZÓLÍTOTTA.” Ezzel kezdődik Mózes Harmadik könyve.
Az „és szólította” kifejezés a Tórában egyedül itt található. Minden más helyen: „Beszélt Mózeshez, mondván….”, vagy „Szólt az Örökkévaló Mózeshez” olvasható. Mi lehet ennek a kivételességnek a magyarázata?
Mózes Második könyve (Smot), így végződik: „Mózes nem volt képes bemenni a Találkozás Sátrába”. (II.M.40/35) Salamon király a Szentély felavatásakor azt mondta: „...vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba Téged, hát még ez a ház, melyet én építettem!". (I.Kir. 8:27.) A Szentély a zsidó szellemiségében az isteni jelenlét (Sechina) szimbóluma volt. Más helyen olvasható: „Minden helyen, ahol említeni engedem Nevemet, eljövök hozzád, és megáldalak.” (II.M. 20/21.)
Ebből kikövetkezhető, hogy Isten jelenlétének felismerése kizárólag Isten akaratából valósulhat meg. Mózes csak az után lépett a Szentélybe, miután Isten szólította: „És szólította Mózest és szólt hozzá az Örökkévaló a gyülekezés sátrából.” (III.M. 1/1.)
Mózes „megszólíttatása” áldássá vált. A kérdés, hogy mivel érdemelte ki ezt? Mózes valóban szerénységből nem akart bemenni a Bizonyosság Sátrába, jóllehet Isten tudatta vele, hogy a frigysátorban beszélni fog hozzá. Mózes szerénysége áldásává vált.
Ben Szirák a következőket tanította: „Minél nagyobbá válsz, annál inkább őrizd szerénységed, hogy Isten kedvére lehess”. A Példabeszédek könyvében olvassuk: „A szerénység nyomában kél az istenfélelem, gazdagság, tisztelet és élet.”
A szerénység a legnemesebb emberi tulajdonság. A szerénység csodákra képes. Ennek példája Náchum rabbi esete.
Egyszer a zsidók ajándékot küldtek Nachum rabbi által a római császárnak, Marcus Aureliusnak, aki a pártusokkal háborúskodott (i. u.162-166 között): egy ládát tele drágakövekkel és gyöngyökkel. Nachum, aki már több csodát ért meg, útra kelt néhány kisérővel. Éjjel egy fogadóhoz értek és ott megszálltak. A fogadó tulajdonosa vette a ládát, felnyitotta és ellopta tartalmát, a ládát pedig megtöltötte porral. Amikor Náchum a császár elé lépett felnyitotta a ládát, tartalmát az uralkodó elé tárta. A császár. mikor látta, hogy mi van a ládában így szólt: ti zsidók, ti gúnyt űztök belőlem!
Meg akarta öletni Nachumot. Ekkor megjelent Elijahu (Illés) próféta egy tanácsadó képében és így szólt: Nemde Ábrahám apánk földjéből való ez a por? Ugyanis Ábrahám a port a levegőbe szórta egy háborúban, és az karddá változott. A szalma pedig, ami a porban volt, nyilakká.
A római császár ismét harcba indult a pártusok ellen, akiket addig nem tudott legyőzni. A ládában levő port az ellenség felé szóratta katonáival, mire az ellenfél harcosai elmenekültek a harctérről. Ekkor a császár Nachumot bevezette a kincseskamrába, ládáját telerakták arannyal és nagy tisztelettel bocsájtották útjára.
Amint útban hazafelé ismét betért a fogadóba, és a tulajdonos azt kérdezte tőle: mit vittél magaddal, hogy ilyen nagy megtiszteltetésben részesedtél? Csak azt, amit nálad kaptam, válaszolta Nachum rabbi. Erre a fogadós lekaparta háza falát, és vitte a port a császárnak, és azt mondta: tudd meg, Róma császára! A por, melyből Nachum hozott neked, tőlem származott.
A császár egy újabb csatában, ezúttal Arménia ellen, kipróbálta a port: ellenfele katonái felé szóratatta. Ám a saját katonái futamodtak meg a harctérről. Ezután a császár kivégeztette a fogadóst. (Taanit 21.b.)
![mazsihisz icon](https://mazsihisz.hu/modules/Mazsihisz/public/img/ikon_50x50_kek.jpg)