Harsányi László: Zsidó művészek a viharban (52. rész) – Nagy György

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) - a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben - a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon időről-időre bemutatok egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül.

Az 1932/33-as Zsidó Évkönyvben jelent meg egy néhány soros vallomás Nagy Györgytől, aki akkor már sikeres újságíró, majd befutott pesti színész volt:

„Hogy úgy mondjam semmiféle tisztességes foglalkozásom sincs. Alapjában színész vagyok, tudniillik ezt a ’mesterséget’ tanultam ki, de mellette írok és rajzolok is. Hogy melyiket szeretem jobban, nem tudom eldönteni. Hogy melyikhez értek jobban, majd eldönti az idő. (Magam részéről meg vagyok győződve róla, hogy egyikhez sem értek egy szikrát sem.) Csak tengek-lengek három művészet között és remegve várom, vajon mikor és melyikkel fogok tudni annyit keresni, hogy meg is tudjak élni.”

Budapesten született 1905 márciusában. Festőművésznek készült, Csabai Ékes Lajos volt a tanára. 1923-ban lépett újságírói pályára és a Színházi Élet munkatársa lett. A Mozi-Élet rovatba írt, tőzsdei beszámolókat közölt népszerűen. Az első könyve 1924-ben jelent meg. A Schöplin Aladár által szerkesztett, 1930-as Magyar Színművészeti Lexikon arról számolt be, hogy a megjelent regényein kívül még létezett tőle „mintegy 25 egyfelvonásos melyeket Budapesten adtak elő”.

Két év múlva már a fellépéséről tudósított a Színházi Élet, amikor beszámolt a Színművészeti Akadémia vizsgaelőadásáról. 1927-ben végezte el az Akadémiát, az ott töltött idő alatt 30 szerepet játszott el a Nemzeti Színházban. Először a Vígszínház, 1928-tól a Szegedi Nemzeti Színház tagja volt. 1931-ben visszakerült a Vígszínházhoz, majd 1933-ban a Belvárosi Színházhoz szerződött. Filmszínészként először 1934-ben állt kamera elé Székely István filmjében, a Lila akácban. (Egy kis részlet mellékelve.) Összesen kilenc filmben szerepelt, általában mellékfigurákat alakított.

A Színészkamarába felvételt nyert, de 1939 februárjában, Az Est kishírben közölte, hogy a „Belvárosi Színház fiatal színésze, Nagy György, akit nem szerződtetett az új vezetőség” előadó estet rendez a Zeneakadémián. Néhány hónappal később jelent meg Az Úton végig kell menni című regénye. Az általa szervezett vidám- és előadói estek még sokszor kaptak helyet a Zeneakadémián. Mivel tagja maradt egy ideig a Kamarának, kapott időnként fellépési lehetőséget, így például 1940-ben játszott a Városi Színházban.

Az OMIKE Művészakcióban 1941 októberében mutatkozott be. Onnan kezdve folyamatosan rendezett és játszott 1942-ben, illetve 1943, valamint 1944 első hónapjaiban. A jelentősebb szerepek: Hámán szerepe, Racine: Eszter című darabjában; Konrád újságíró, Csergő Hugó: Őszi szonátájában; Saul, Szabolcsi Lajos: A párbaj című művében; egy szerep Szenes Béla: A gazdag lány című vígjátékában; Ekdal Hjalmar Ibsen Vadkacsájában és Szép Ernő, Szomory, Molnár Ferenc darabok szerepei. Megrendezi – többek között – Pap Károly Mózesét, amelyben játszott is.

1941-1942 fordulóján Simon Zsuzsával és Mánya Lajossal előadói körúton volt. Géraldy: Szeretni című darabját adták elő számos vidéki hitközségben.

1945. február 5. és március 28. között halt meg munkaszolgálatosként Harkán.

1947-ben a Kéthly Anna szerkesztette Szivárvány sorozatot szentelt a „mártírhalált halt” színészeknek. Ebben Nagy Györgyről beszámolva, 1941-ben írt könyvét, az Égszakadás, földindulás-t ismerteti. Idézett a cikk a könyv „furcsa” előszavából:

„Oh, nyájas olvasó! Ha kezedbe veszed ezt a szerény írást, ne úgy kezdj az olvasásba, mintha egy remekmű feküdne előtted. Hidd el, én sem annak szántam, amikor papírra vetettem. Könnyű, szórakoztató olvasmánynak írtam. Igénytelen, úgynevezett ’vidám regénynek’, amelyre egyáltalán nem óhajtottam büszke lenni – egyszer. Most sem a hallhatatlanság vágya csábit. Hogy most mégis hozzányúlok, annak más oka van.  A nyáron a kezembe akadt a sűrűn telegépelt papírcsomó. Elolvastam és megdöbbenve tapasztaltam, hogy a történet hőse milyen közel került hozzám. Szinte az volt az érzésem, hogy az előttem fekvő kézirat önéletrajz. S ha ez így van, úgy én vagyok az első, aki előbb megírta az életrajzát, aztán megvárta, amig az élet igazolja mindazt, amit leírt.”

Képek:

1) Portré port.hu
2) Színházi Élet 1932. 20. Ákos Erzsivel
3) Színházi Magazin 1939. 2
4) A „Szeretni” előadásáról készült amatőr fotó. Simon Zsuzsával és Mányai Lajossal PIM-OSZMI fotótár
5) Portré port.hu