A zsidó mesék vándorútja – Villányi András előadása könyvekről, sorsokról és emlékezetről

Zsidó könyvek, zsidó sorsok és zsidó mesék II. rész: Ez volt a címe Villányi András fotóművész előadásának, amelyet a Hegedűs Gyula utcai zsinagógában, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Héber Imre nevét viselő klubjában tartott. A nagy érdeklődés mellett zajló esemény házigazdája Gál Etelka, a klub vezetője és programszervezője volt, aki gondoskodott a vendégek fogadásáról és a technikai feltételekről.

Villányi András munkássága néhai Scheiber Sándor főrabbi bíztatására indult el az 1970-es években. Fél évszázada dokumentálja az ortodox és neológ zsidóság mindennapjait, ünnepeit, szertartásait. Negyven–ötvenezer felvételből álló életművét maga is kordokumentumnak tekinti, amely a magyar kultúra szerves része, s nem merülhet feledésbe. Munkásságát 2021-ben Scheiber Sándor-díjjal ismerték el.

Az előadás középpontjában a héber és héber–arámi mesék világa állt. 

Mint elmondta, ezek a történetek Palesztinától Babilónián és Afrikán át egészen Európáig jelen vannak, s gyökereik az ősbibliai időkig nyúlnak vissza. A Tóbit könyve például – bár nem része a kánoni Szentírásnak – fontos erkölcsi tanulságokat hordoz: az érdem és a jutalom különválását, az apai áldozat és a fiú jutalmának motívumát.

Villányi András rámutatott arra is, hogy a Bibliában és a népmesékben gyakran a fiatalabb testvér válik kiválasztottá: Ábel Káinnal, Izsák Ismáellel, Jákob Ézsauval, József bátyjaival szemben. Ezek a motívumok nemcsak a zsidó hagyományban, hanem más kultúrák – például az afrikai maszáj vagy a szudáni Wagadu-eposz – történeteiben is megjelennek.

Az előadó több példát hozott a midrások és a Talmud erkölcsi tanításaiból.

 Ilyen a „korsó és a kő” hasonlata: akár a korsó ütődik a kőhöz, akár fordítva, mindig a korsó törik össze – ez a kép évszázadokon át fejezte ki a zsidóság kiszolgáltatottságát. Dr. Kallós Henrik már 1938-ban is erre utalt az hasábjain, amikor az „új népvándorlás” idején tapasztalt üldöztetésekről írt.

Szó esett Jóka ördögének talmudi történetéről is, amelyben Rabbi Simon ben Jóchaj egy démon segítségével menti meg népét a római rendeletektől. A történet később a héber irodalomban is továbbélt, s Arany János című művében is felismerhetők a párhuzamok.

Az előadás egyik tanulságos példája Hadrianus császár és a fügefát ültető aggastyán története volt: 

a zsidó gondolkodás hosszú távú felelősségvállalását, a jövő nemzedékekért végzett munkát emelte ki. Ugyanezt a furfangos bölcsességet hordozza a „Weinsbergi asszonyok” mondája és annak aggádikus párhuzamai is.

Villányi András kitért Shakespeare című drámájára is, amely szerinte korának erkölcsi és társadalmi ellentmondásait jeleníti meg: azt a dilemmát, miként viszonyul a keresztény világ a korábban „zsidósnak” tartott értékekhez. A kérdés máig érvényes: „Ki itt a kalmár, és ki itt a zsidó?”

Az előadás végén hangsúlyozta: a héber mesék, a Biblia, a Talmud és a midrások hatása messze túlmutat a zsidó kultúrán. A babilóniai, perzsa, görög és arab világ, valamint a keresztény Európa irodalma egyaránt gazdagodott általuk.

Az estét a közönség mindvégig nagy figyelemmel kísérte, több hozzászólás is elhangzott. Felmerült annak igénye is, hogy Villányi András fotói és előadásai vidéki hitközségekben is bemutatásra kerüljenek – erre a művész nyitott, és szívesen fogad további meghívásokat.

-gáljuli-