Lépcsőház-látogatóban egy zseni születésnapján

Habár nem kerek az évforduló, Seress Rezső mai születésnapját meg szeretnénk ünnepelni, méghozzá azzal, hogy megmutatjuk önöknek azt a Dob utcai lépcsőházat, ahonnan ez a magyar zsidó zseni elindult a világhír felé. Amúgy valami lehet itt a levegőben, hiszen éppen ez az a ház, ahol egy másik zseniális művész, Presser Gábor nevelkedett. Jöjjenek velünk!

Seress Rezső 1889. november 3-án született, éspedig egy vasárnapi napon – amit csak azért említünk meg, mert a Szomorú vasárnap című dalával jutott el a csúcsra. Ha a világhírt tekintjük a csúcsnak – márpedig elképzelhető, hogy ez a kis nagy ember nem abban mérte a boldogságot, hogy egy-egy dalát hányféle feldolgozásban ismeri meg a világ. Erre abból következtetünk, hogy tragikus módon, önkezével vetett véget az életének 1968. január 12-én, 78 éves korában. Pedig – az alatta lévő emeleten lakó Presser Gábor szerint – a „kis Seress" rendszeresen hallgatta a Szomorú vasárnap különböző verzióit.

Fizetek, főúr, volt egy feketém, és egy életem, amit elrontottam én... Talán ezt a dalt is dudorászgatta magában, miközben a lakásáról otthonról elindult, hogy dolgozni – zongorázni és énekelni – menjen.

Seress Rezső a Dob utca 46/B-ben lakott, ami nincs messze a legendás hírű Kispipától, ahol a megtört zseni tíz éven át zongorázott 1958 és 1968 között. Ebben az időszakban neki nemcsak a vasárnapjai, de a hétköznapjai is szomorúak lehettek – a holokausztban az édesanyját megölték, s habár ő maga nagybetegen hazajött ugyan, de megtudta, hogy a felesége megcsalta, akivel kibékült ugyan, de örökös pénzzavarban kellett élniük. Éppen neki, akit a Bloody Sunday multimilliomossá tehetett volna.

Ha megnézik ezeket a képeket, akkor láthatják: íme, ilyen egy közép-kelet-európai kis magyar zsidó hétköznapi környezete, miközben a szerzeményét Frank Sinatra énekli az óceánon túl... Nyers, egyszerű, szinte indusztriális stílus, a padlózat fehér-barna kövekből, az ajtók is barnák, minden barna és már-már jellegtelen – ám attól, hogy ezeket a fehér-barna köveket maga Seress koptatta, valamiképpen felfénylik a lépcsőház. Ragyog, sugárzik, átváltozik, mintha másik dimenzióban épült volna, nem pedig ebben a világban, ahol szegényen és meggyötörten a napi betevőért dolgozik egy holokuszt-túlélő dalszerző.

S egy ponton a második világháború is belép a képbe: az óvóhelyre mutató ábra formájában, amely mintha minket figyelmetetne: vigyázzatok, mert a világ, amelyben az otthonotok áll, oly törékeny és sebezhető, mint az a kicsiny emberi test, amely 1968 januárjában levetette magát az emeletről. De Seress Rezső nem halt meg, ma is él, sőt száz év múlva is emlékezni fognak rá, amikor a XX. századot jelképező, ikonikus slágereket veszik sorra. Az ő dala ott lesz az első tízben a listán. 

Ne legyünk hát szomorúak, csak éppen annyira, amennyire kell. Mármint ahhoz, hogy szeretettel és együttérzéssel tudjunk gondolni arra a különös tüneményre, akit Seress Rezsőnek hívtak, és aki egy átlagos pesti lépcsőházból egyenesen a művészi halhatatlanság égboltjára röppent – mert hiszen oda indult ő, amikor a magasból levetette magát. Legyen áldott az emléke!

Fotók: Saliga Enikő