Izraelben az
oktatási minisztérium 2025-öt a mesterséges intelligencia (MI) évének
nyilvánította, melyben a diákok és a tanárok elsajátítják az MI-eszközök
alapvető ismereteit, és integrálják azokat a tanulási, tanítási és értékelési
folyamatokba – jelentette a minisztérium honlapján.
A minisztérium ezzel a lépéssel a tanulókat a munka világának változásaira készíti fel. „Büszkék vagyunk arra, hogy a világ első ilyen oktatási kezdeményezését vezetjük” – közölte Joáv Kis oktatási miniszter.
„A cél a fejlett technológia ötvözése az oktatási értékekkel, hogy minden diáknak egyenlő esélye legyen a digitális korszakban, és hogy megerősítsük Izrael technológiai előnyét gyermekeink jövője érdekében” – tette hozzá a tárcavezető.
A minisztérium már
hónapok óta dolgozik a tanárok szakmai továbbképzésén és innovatív óratervek
kidolgozásán annak érdekében, hogy a mesterséges intelligencia szakterületét
elérhetővé tegye az izraeli társadalom minden korosztálya és minden iskolája,
minden diákja és tanára számára.
A minisztérium az
MI-t olyan eszköznek tekinti, amely segíti a tanárokat és javítja az
osztályokban a tanulási élményt, miközben személyre szabja a tanulók
szükségletei alapján az oktatást saját szintjüknek megfelelően.
A programhoz a
minisztérium több ezer mentort toborzott az izraeli high-tech iparágból,
együttműködést alakított ki olyan világelső vállalatokkal, mint a Google, a
Microsoft, az Apple, vagy az Intel.
Elsőként a tanárok
továbbképzését kezdték meg a technológia megismertetésére. Emellett diákok,
tanárok és témavezetők ezrei vesznek részt a módszerek kialakításában,
kísérleteznek a már rendelkezésre álló MI-eszközök iskolai használatával.
A minisztérium
innovációs és technológiai főosztályának igazgatója, Merav Zarbiv vezeti a
kezdeményezést. A minisztérium honlapján hangsúlyozta, hogy a tanárok, a diákok
és a csúcstechnológiai ipar szakemberei közötti együttműködés célja az
innováció segítése az oktatási értékek megőrzése mellett, s az oktatás
jövőjének alakítása.
A katonai rádió is
ismertette az új elképzeléseket. Elmondták, hogy ennek keretében a jövőben
például személyre szabott, egyedi házi feladatokat fognak kapni a diákok, hogy
mindenki a számára legalkalmasabb módon fejleszthesse tudását és képességeit.
(MTI)
![mazsihisz icon](https://mazsihisz.hu/modules/Mazsihisz/public/img/ikon_50x50_kek.jpg)