Vita a Knesszetben: „Ezeknek a terroristáknak tilos élniük"

2025. Szeptember 29. / 10:24


Vita a Knesszetben: „Ezeknek a terroristáknak tilos élniük"

Benjámin Netanjahu miniszterelnök nem értett vele egyet, ám Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter követelésére tegnap arról vitáztak az izraeli törvényhozásban, hogy az október 7-i mészárlásért felelős terroristákkal szemben vissza kellene állítani a halálbüntetést. A vita egyik tragikus aktualitása az volt, hogy a Hamász éppen tegnap közölte: „elveszítette a kapcsolatot" két tússzal, Omri Mirannal és Matan Angresttel.

A Jfeed portál beszámolója szerint az Itamár Bengvír által vezetett Otzma Jehudit (Zsidó Erő) nevű párt „történelmi igazságszolgáltatásnak" tekinti azt a kérdést, hogy Izraelben halálra lehessen ítélni az október 7-én elkövetett mészárlás tetteseit. Tzvika Fogel, a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke a vita során azt mondta: 

„Aki október 7-én megerőszakolt egy anyát a gyerekei szeme láttára, vagy  gyerekeket gyilkolt meg a szüleik szeme láttára, az nem élhet, tilos élnie. Ez nem bosszú. Ez igazságszolgáltatás, történelmi igazságszolgáltatás, egy magáért kiálló állam igazságszolgáltatása”.

Ugyanakkor Gal Hirsch, a túszok és eltűnt személyek koordinátora közölte: tiltakozik ellene, hogy a vitát most folytassák le, amikor még fogságban van negyvennyolc túsz, akik a hírek szerrint húszan életben vannak. Hirsch hozzátette: nem személyes véleményt képvisel, hanem a túszok, a családok ügyét, a szakmai értékelések szerint ugyanis a vita veszélyt jelent a túszokra. Ezt az álláspontot osztja Benjámin Netanjahu kormányfő is.

A vita során Gilad Kariv ellenzéki képviselő, a bizottság tagja „felelőtlen politikai kalandorságnak" minősítette az Otzma Jehudit párt lépését, mondván, hogy a vita lefolytatása közvetlen és azonnali veszélyt jelent a túszok életére és veszélyeztetheti a túszalkut. 

Ezzel éppen ellentétes véleményt fogalmazott meg Itamár Bengvír, aki kijelentette: a  halálbüntetésnek, mint elrettentő eszköznek az alkalmazása nemhogy nem ártana a túszoknak, de elgyorsítaná hazatérésüket”. 

A vita tragikus aktualitása, hogy a Hamász éppen vasárnap közölte, hogy Izrael gázai hadműveletei miatt „elvesztették a kapcsolatot" két tússzal. Egyikük Omri Miran magyar–izraeli állampolgár, s másik Matan Angrest, mindkettejüket október 7-én rabolták el. A Hamász azt állítja, hogy múlt péntek óta nem tudnak a két túsz hollétéről. 

Borítókép: Itamar Bengvír. Fotó: Alon Nuriel / Wikipédia

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„És megjelent neki az Örökkévaló…”
Megemlékezések
Elhunyt az utolsó nagykanizsai holokauszt túlélő