Napi Talmud - Szánhedrin 31: Új bizonyítékok

A Dáf Jomi cikksorozatot folytatva most továbblépünk a Bava Batráról a Szánhedrin traktátusra. A korábbi írásokat  itt  találják meg.

Most a Szánhedrin traktátus negyedik fejezetét kezdjük meg, amely a pénzügyi és halálbüntetéssel járó ügyek összehasonlításával foglalkozik. A misna így szól:

„Mind a pénzjogi, mind a halálbüntetéssel járó ügyek esetében egyenlők a tanúk kihallgatására és vallomásaik vizsgálatára vonatkozó követelmények, ahogyan az írva van: »Egyféle törvény legyen nektek.«” (Mózes 3., 24:22)

Miután a misna leszögezi, hogy minden ügyet egységes módon kell tárgyalni a bizonyítékok vizsgálatát és a tanúk kihallgatását illetően, ezután azt magyarázza el, hogy más tekintetben miként térnek el egymástól ezek az ügytípusok:

Pénzjogi ügyekben a bíróság már egy bíró többségi döntésével is hozhat ítéletet, akár felmentésről, akár kötelezésről van szó. A halálbüntetéssel járó ügyekben azonban felmentő ítéletet lehet hozni egy bíró többségével is, elmarasztaló ítélethez viszont legalább két bíró többsége szükséges.

Más szóval, polgári ügyekben – amelyeket általában három bíró tárgyal – egyszerű többség elegendő az ítélethez, azaz kettő a háromhoz arány döntő erejű. A halálbüntetés kimenetelével járó ügyekben azonban, amelyeket 23 bíróból álló testület tárgyal, egy bíró többsége (12–11) csak felmentésre elegendő. Elítéléshez és halálbüntetés kiszabásához legalább kétfős többség kell, azaz 13 bíró egyetértése szükséges.

A misna  ezután felsorolja, milyen további védelmi mechanizmusokat alkalmaztak a halálbüntetési ügyekben, hogy elkerüljék a legtragikusabb igazságszolgáltatási hibát – egy ártatlan ember kivégzését:

Pénzjogi ügyekben az új bizonyíték alapján újra lehet tárgyalni az ügyet, akár a vádlott felmentése, akár elmarasztalása érdekében. Halálbüntetéses ügyekben azonban csak akkor lehet újratárgyalni, ha az a vádlott felmentését segítheti elő. Egy felmentő ítélet nem vonható vissza.

A misna azt is tanítja, hogy polgári ügyekben a tárgyaláson jelen lévő hallgatóság tagjai is felszólalhatnak akár a vádlott mellett, akár ellene. Halálbüntetéses ügyekben azonban csak a vádlott érdekében lehet felszólalni. Megtudjuk azt is, hogy polgári ügyekben a tárgyalás éjszakába nyúlóan is eltarthat, és ítéletet lehet hirdetni sötétedés után is. Halálbüntetéses ügyekben viszont csak nappal lehet dönteni – ha besötétedik, az ítélethirdetést másnapra halasztják, kivéve, ha az másnap szombat vagy ünnepnap, ebben az esetben az eljárás a következő munkanapon folytatódik.

Végezetül a misna kimondja, hogy halálbüntetéssel járó ügyekben a bírák különleges erkölcsi és származási követelményeknek kell hogy megfeleljenek:

Mindenki alkalmas lehet pénzjogi ügyek bíráskodására. De nem mindenki alkalmas halálbüntetéses ügyek elbírálására – csak azon kohénok, léviták vagy izraeliták, akik olyan családból származnak, hogy leányaikat a papi rendből való férfiakhoz, vagyis kohénokhoz is hozzá lehetne adni.

Mindezek az intézkedések egyetlen célt szolgálnak: a lehető legnehezebbé tenni a halálos ítélet kimondását. Ennek okát nem nehéz belátni. Míg a polgári ügyeket a „dinei mamonot”-nak, azaz pénzügyekben hozott ítéleteknek nevezik, addig a a halálos ügyeket dinei nefashot-nak, azaz szó szerint lelkekben hozott ítéleteknek. A Tóra újra és újra emlékeztet rá, hogy az emberi élet szent. Egy ember életének elvétele – még ha jogos büntetésként is – rendkívül súlyos döntés.

A rabbik nem gondolták, hogy a kivégzéseknek általánosnak kellene lenniük. Következő traktátusunk, a Makkot első fejezetében megtudjuk, hogy a rabbik különösen rombolónak tartják azt a szánhedrint, amely 70 évenként akár csak egyszer is kivégzés felett is elnököl. Egy ember lelkének kioltása, még egy szörnyű bűntettért járó igazságos büntetés révén is, olyan súlyos dolog, hogy minden lehetőséget felhasználnak a vádlott életének megmentésére. Valójában, amint azt hamarosan felfedezzük, ez a misna csak a kezdete azoknak a rabbinikus intézkedéseknek, amelyeket azért hoztak, hogy a kivégzés a lehető legritkább esetben forduljon csak elő.

A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla