8. Vájisláh 32,4-36,43

Mózes első könyve
HÉBER és ANGOL nyelven itt olvasható

Gen 32,4 És Jákób előreküldött követeket Ézsauhoz, a testvéréhez Széir országába, Edóm földjére,

Gen 32,5 és megparancsolta nekik, mondván: „Így szóljatok uramhoz, Ézsauhoz: Így szól szolgád, Jákób: Lábánnál tartózkodtam és ott maradtam mostanáig.

Gen 32,6 Van ökröm, szamaram, juhom, szolgám és szolgálóm, és üzenetet küldök uramnak, hogy kegyességet találjak szemedben”.

Gen 32,7 És visszatértek a követek Jákóbhoz, mondván: „Elmentünk testvéredhez, Ézsauhoz, ő éppen feléd jön és négyszáz ember van vele”.

Gen 32,8 Jákób erre nagyon megijedt, aggódott, és két táborra osztotta a népet, amely vele volt és a juhokat, a barmokat és a tevéket.

Gen 32,9 És szólt: „Ha Ézsau az egyik táborhoz ér és megveri, a megmaradt tábor elmenekülhet”.

Gen 32,10 És szólt Jákób: „Ábrahám atyám Istene és Izsák atyám Istene, Örökkévaló, aki azt mondtad nekem: Térj vissza országodba és szülőföldedre, hogy jót tegyek veled;

Gen 32,11 nem érdemlem meg mindazt a szeretetet és mindazt a hűséget, amelyet műveltél a te szolgáddal, mert csak botommal keltem át a Jordánon, és most két táborrá lettem.

Gen 32,12 Ments meg testvérem kezéből, mert félek tőle, Ézsau kezéből, talán jön és megöl engem és az anyát és gyermekeit.

Gen 32,13 És te azt mondtad, „jót fogok veled tenni és olyanná teszem magzatodat, mint a tenger fövénye, amely meg nem számlálható sokasága miatt”.

Gen 32,14 És meghált ott azon éjszaka, és abból, ami kezénél volt, ajándékot vett testvére, Ézsau számára.

Gen 32,15 Kecskét kétszázat és bakot huszat; birkát kétszázat és kost huszat;

Gen 32,16 harminc szoptatós tevét és fiaikat; negyven tehenet és tíz bikát, húsz nőstény szamarat és tíz csikót.

Gen 32,17 És átadta ezeket szolgái kezébe, minden nyájat külön-külön, és azt mondta szolgáinak: „Menjetek előre és hagyjatok közöket nyáj és nyáj között”.

Gen 32,18 Megparancsolta az elsőnek, mondván: „Ha reád talál Ézsau testvérem és kérdez téged: kié vagy, hová mész, s kiéi ezek, amelyek előtted vannak,

Gen 32,19 akkor mondd: Jákób szolgádé, ajándék ez, melyet Ézsau uramnak küld; és ő is jön utánunk”.

Gen 32,20 És megparancsolta a másodiknak is, a harmadiknak is, és mindazoknak, akik a nyájak után mentek, mondván: „Ílyképpen szóljatok Ézsauhoz, ha találkoztok vele,

Gen 32,21 és mondjátok: A te szolgád Jákób is is utánunk jön”. Mert ő azt mondta: „Megengesztelem őt az ajándékkal, mely előttem megy, és azután akarok arca elé kerülni, talán kegyes lesz irántam”.

Gen 32,22 Tehát az ajándék előtte ment, és ő meghált azon éjjel a táborban.

Gen 32,23 Fölkelt azon éjjel és vette két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét és átkelt Jábók gázlóján.

Gen 32,24 Vette őket és átvezette a patakon és átvezette azt, amije volt.

Gen 32,25 És Jákób egyedül maradt és tusakodott vele egy ember hajnalhasadtáig.

Gen 32,26 És midőn látta, hogy nem bír vele, megérintette csípőjének forgócsontját és kificamodott Jákób forgócsontja tusakodás közben.

Gen 32,27 És az szólt: „Bocsáss el, mert feljött a hajnal”; de ő azt mondta: „Nem bocsátalak el, amíg meg nem áldottál”.

Gen 32,28 És ő szólt hozzá: „Mi a neved?” Mondta: „Jákób”.

Gen 32,29 És ő szólt: „Ne legyen többé a neved Jákób, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél”.

Gen 32,30 És kérdezte Jákób, mondván: „Mondd meg, kérlek, nevedet!” Felelt: „Miért kérdezed a nevemet?” És megáldotta őt ott.

Gen 32,31 És Jákób elnevezte a helyet Penuélnek: mert láttam Istent színről-színre és megmenekült lelkem.

Gen 32,32 Már felkelt reá a nap, mikor elment Penuél mellett; ő pedig sántított csípőjén.

Gen 32,33 Azért nem eszik mind a mai napig Izráel fiai a szökőinat, amely a csípő forgócsontján van, mert megérintette Jákób csípőjének forgócsontját, a szökőínt.

Gen 33,1 És felemelte Jákób a szemét és látta, íme, Ézsau jön és vele négyszáz ember; akkor szétosztotta a gyermekeket, Léa és Ráhel mellé és a két szolgáló mellé.

Gen 33,2 A szolgálókat és gyermekeiket állította legelől, Léát és gyermekeit azután, Ráhelt meg Józsefet leghátrább.

Gen 33,3 És elvonult előttük és földreborult hétszer, míg testvére közelébe ért.

Gen 33,4 És Ézsau elébe futott, megölelte, nyakába borult és megcsókolta és sírtak.

Gen 33,5 És fölemelte szemét és meglátta az asszonyokat és gyermekeket, kérdezte: „Kik ezek itt veled?” És ő felelte: „A gyermekek, akikkel Isten a te szolgádat megajándékozta”.

Gen 33,6 És előléptek a szolgálók, ők és gyermekeik és leborultak.

Gen 33,7 Előlépett Léa is gyermekeivel és leborultak; azután előlépett József és Ráhel és leborultak.

Gen 33,8 És ő szólott: „Mit akarsz ezzel az egész táborral, amellyel találkoztam?” Mondta: „Hogy kegyet találjak uram szemében”.

Gen 33,9 És szólt Ézsau: „Van nekem elég, testvérem; legyen a tied, ami a tied”.

Gen 33,10 És Jákób szólt: „Nem, kérlek, ha kegyet találtam szemedben, fogadd el ajándékomat kezemből, mert arcodat úgy láttam, amint Isten színét látjuk, és te kedvesen fogadtál.

Gen 33,11Fogadd el, kérlek, ajándékomat, amelyet neked hoztam, mert Isten megajándékozott engem, és mert van nekem mindenem”. Unszolta őt és ő elfogadta.

Gen 33,12 És ő így szólt: „Induljunk és menjünk, én akarok előtted menni”.

Gen 33,13 És ő mondta neki: „Uram, tudod, hogy a gyermekek gyengék és hogy a juhok meg a nyájak szoptatnak – ha meghajtják csak egy napig, a juhok mind elhullanak.

Gen 33,14 Menj csak uram előre, kérlek, szolgád előtt, én hadd ballagjak lassan jószágom járása és a gyermekek járása szerint, amíg eljutok uramhoz Széirbe”.

Gen 33,15 És szólt Ézsau: „Hadd hagyjam melletted egy részét a népnek, amely velem van”. És ő szólt: „Mire való ez? Találjak csak kegyet uram szeme előtt!”

Gen 33,16 Ezután visszatért Ézsau azon a napon útján Széirbe.

Gen 33,17 És Jákób elindult Szukkótba és épített magának házat, jószágának pedig csinált hajlékokat. Ezért nevezik a helységet Szukkótnak.

Gen 33,18 És elérkezett Jákób békességben Sekem városába, amely Kanaán országában van, amidőn jött Paddán-Arámból; és táborozott a város előtt.

Gen 33,19 És megvette a telket, ahol felütötte sátorát, Hamórnak, Sekem atyjának fiaitól száz keszitáért.

Gen 33,20 És felállított ott oltárt és így nevezte el: Isten, Izráel Istene.Gen 34. 

Gen 34,1 És kiment Dina, Léa leánya, akit szült Jákóbnak, hogy megnézze az ország leányait.

Gen 34,2 És meglátta őt Sekem, a hivvita, Hamór fia, az ország fejedelme, vette őt, hált vele és meggyalázta.

Gen 34,3 És az ő lelke ragaszkodott Dinához, Jákób leányához, és megszerette a leányt és nyájasan szólt a leányhoz.

Gen 34,4 És Sekem szólt atyjához, Hamórhoz, mondván: „Szerezd meg nekem feleségül ezt a leányt”.

Gen 34,5 Jákób meghallotta, hogy megfertőzte Dinát, az ő leányát; fiai az ő jószágával a mezőn voltak, tehát hallgatott Jákób, míg meg nem jöttek.

Gen 34,6 És kiment Hamór, Sekem atyja, Jákóbhoz, hogy beszéljen vele.

Gen 34,7 És Jákób fiai bejöttek a mezőről; midőn meghallották ezt, és az emberek nagyon bosszankodtak és nagyon megharagudtak amiatt, hogy ő aljasságot követett el Izráelben, Jákób leányával hálván, mert ezt nem lett volna szabad tennie.

Gen 34,8 És beszélt velük Hamór, mondván: „Sekem fiam lelkéből szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok őt neki feleségül.

Gen 34,9 Házasodjatok össze velünk: leányaitokat adjátok nekünk és leányainkat vegyétek el.

Gen 34,10 És lakjatok velünk: az ország legyen előttetek, lakjátok, járjátok be és szerezzetek benne birtokot”.

Gen 34,11 És szólt Sekem a leány atyjához és fivéreihez. „Hadd találjak kegyességet szemetekben, és amit mondtok nekem, megadom.

Gen 34,12 Vessetek ki reám akármilyen nagy hozományt és ajándékot és én megadom azt, amit mondtok, de adjátok nekem a leányt feleségül.

Gen 34,13 És Jákób fiai ravaszsággal feleltek Sekemnek és atyjának, Hamórnak, mivelhogy megfertőztette Dinát, az ő nővérüket.

Gen 34,14 És szóltak hozzájuk: „Nem tehetjük ezt a dolgot, hogy odaadjuk nővérünket egy férfiúnak, aki nincs körülmetélve, mert ez nekünk szégyen volna.

Gen 34,15 Csak abban az esetben egyezünk meg veletek, ha olyanok lesztek, mint mi, ha körülmetélve lesz köztetek minden férfi.

Gen 34,16 Akkor odaadjuk leányainkat nektek, leányaitokat pedig elvesszük magunknak, veletek lakunk és egy néppé leszünk.

Gen 34,17 De ha nem hallgattok reánk, hogy körülmetéltessetek, akkor vesszük leányunkat és elmegyünk”.

Gen 34,18 És szavaik tetszettek Hamórnak és Sekemnek, Hamór fiának.

Gen 34,19 És nem halasztotta el az ifjú a dolog véghezvitelét, mert megkedvelte Jákób leányát, és ő a legtiszteltebb volt atyja házában.

Gen 34,20 És Hamór és fia, Sekem, elment városuk kapujába és szóltak városuk embereihez, mondván:

Gen 34,21 „Ezek az emberek békések irántunk, lakjanak tehát az országban és járják azt be, mert hisz az ország elég nagy számukra; leányaikat vegyük el feleségül, leányainkat pedig adjuk nekik.

Gen 34,22 De csak azzal a feltétellel egyeznek meg velünk az emberek, hogy velünk lakjanak, hogy egy néppé legyünk, ha körülmetélkedik közöttünk minden férfi, amint ők körül vannak metélve.

Gen 34,23 Nem lesz-e jószáguk, birtokuk és minden barmuk a mienk? Csak egyezzünk meg velük, hogy velünk lakjanak”.

Gen 34,24 És hallgattak Hamórra és Sekemre, a fiára mind, akik kimentek városának kapujába, és minden férfi körülmetélkedett, aki kiment a város kapujába.

Gen 34,25 És történt a harmadik napon, midőn fájdalmat szenvedtek, hogy Jákóbnak két fia, Simeón és Lévi, Dina két fivére, vette a kardját és észrevétlenül a város ellen mentek és megöltek minden férfit.

Gen 34,26 Hamórt és Sekemet, a fiát is megölték a kard élével és elvitték Dinát Sekem házából és elmentek.

Gen 34,27 Jákób fiai rárontottak a megöltekre és kifosztották a várost, mert megfertőzték húgukat.

Gen 34,28 Juhaikat, barmaikat, szamaraikat és ami a városban volt és ami a mezőn volt, elvették;

Gen 34,29 és minden vagyonukat és gyermekeiket s asszonyaikat elfogták és zsákmányul vittek mindent, ami a házban volt.

Gen 34,30 És szólt Jákób Simeónhoz és Lévihez: „Bajt okoztatok nekem, rossz hírbe kevertetek az ország lakósságánál, a kanaáninál és a perizzinél, és mivel én csekély számmal vagyok, ők összegyülekeznek ellenem, megvernek és elpusztulok én és házam”.

Gen 34,31 És ők azt mondták: „Szabad-e nekik úgy bánni húgunkkal, mint egy paráznával?”

Gen 35,1 És Isten szólt Jákóbhoz: „Kelj föl, menj föl Bét-Élbe, telepedj ott le és állíts ott oltárt az Istennek, aki megjelent neked, midőn menekültél Ézsau testvéred elől”.

Gen 35,2 Ekkor Jákób így szólt házanépéhez és mindazokhoz, akik vele voltak: „Távolítsátok el az idegen Isteneket, amelyek köztetek vannak, tisztálkodjatok és váltsatok ruhát,

Gen 35,3 hogy fölkeljünk és fölmenjünk Bét-Élbe. Ott oltárt állítok az Istennek, aki meghallgatott szorongásom napján és velem volt az úton, amelyen jártam”.

Gen 35,4 És ők átadták Jákóbnak az idegen Isteneket mind, amelyek kezükben voltak, és a gyűrűket, melyek fülükben voltak; és Jákób elrejtette azokat a tölgyfa alá, amely Sekemnél volt.

Gen 35,5 Ezután elindultak. Isten rettegése szállotta meg a városokat, amelyek körülöttük voltak, és nem üldözték Jákób fiait.

Gen 35,6 És elérkezett Jákób Lúzba, amely Kanaán országában van, vagyis Bét-Élbe, ő meg az egész nép, amely vele volt.

Gen 35,7 És épített ott oltárt és elnevezte a helyet Bét-Él Istene névre, mert ott nyilatkozott meg neki Isten, mikor testvére elől menekült.

Gen 35,8 És meghalt Debora, Rebeka dajkája és eltemették Bét-Él mellett, a terebintus alatt, és így nevezték el Sirás terebintusának.

Gen 35,9 És Isten újra megjelent Jákóbnak, mikor ő Paddán-Arámból jött és megáldotta őt.

Gen 35,10 És mondta neki Isten: „Neved Jákób; ne nevezzenek többé Jákóbnak, hanem Izráel legyen a te neved”, és elnevezte őt Izráelnek.

Gen 35,11 És mondta neki Isten: „Én vagyok a Mindenható Isten, szaporodjál és sokasodjál; nemzet és nemzetek gyülekezete lesz belőled és királyok erednek ágyékodból.

Gen 35,12 És az országot, amelyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, neked adom majd, és te utánad ivadékaidnak adom az országot.”

Gen 35,13 És fölszállt mellőle Isten azon a helyen, amelyen beszélt vele.

Gen 35,14 És fölállított Jákób egy oszlopot azon a helyen, ahol vele beszélt, egy kőoszlopot; és öntött rá italáldozatot és kent rá olajat.

Gen 35,15 És nevezte Jákób a helyet, ahol Isten vele beszélt, Bét-Élnek.

Gen 35,16 És elindultak Bét-Élből, és mikor közel voltak már, hogy Efrátba érjenek, akkor Ráhel szült, de nehéz volt szülése.

Gen 35,17 És történt, hogy midőn nehezen szült, mondta neki a bába: „Ne félj, mert most is fiad lesz”.

Gen 35,18 És történt, hogy midőn lelke már-már elszállt, mert halálán volt, Ben Óninak nevezte őt, atyja pedig Benjáminnak nevezte.

Gen 35,19 És meghalt Ráhel és eltemették az úton, amely az Efrátba, vagyis Bét-Lehembe vezet.

Gen 35,20 Sírjára Jákób oszlopot állított, ez Ráhel sírjának oszlopa mai napig.Gen 35,21És elindult Izráel és felütötte sátorát túl Migdal-Éderen.

Gen 35,22 S történt, hogy midőn Izráel abban az országban lakott, ment Reubén és hált Bilhával, atyjának ágyasával és meghallotta ezt Izráel. És Jákób fiai tizenketten voltak.

Gen 35,23 Léa fiai: Jákób elsőszülöttje Reubén, Simeón, Lévi, Jehuda, Jisszakar és Zebúlon.

Gen 35,24 Ráhel fiai: József és Benjámin.

Gen 35,25 Bilha, Ráhel szolgálójának fiai: Dán és Naftáli.

Gen 35,26 Zilpa, Léa szolgálójának fiai: Gád és Ásér. Ezek Jákób fiai, akik születtek neki Paddán-Arámban.

Gen 35,27 És elérkezett Jákób atyjához Izsákhoz, Mamréba, Kirjat-Arbába, vagyis Hebrónba, ahol Ábrahám és Izsák élt.

Gen 35,28 És Izsák napjai voltak: száznyolcvan év.

Gen 35,29 És kimúlt Izsák, meghalt és betért népeihez öregen és napokkal telten; és eltemették őt Ézsau meg Jákób, a fiai.

Gen 36,1 Ezek a nemzetségei Ézsaunak, azaz Edomnak.

Gen 36,2 Ézsau Kanaán leányai közül vette feleségeit: Ádát, a hittita Élón leányát és Oholibámát, Ana leányát a hivvita Cibeón unokáját;

Gen 36,3 és Bászmátot, Ismáél leányát, Nebájót nővérét.

Gen 36,4 És Áda szülte Ézsaunak Elifázt, Bászmát pedig szülte Reuélt.

Gen 36,5 És Ohilibáma szülte Jeust meg Jaelámot s Kórahot. Ezek Ézsau fiai, akik születtek neki Kanaán országában.

Gen 36,6 És Ézsau vette feleségeit, fiait és leányait, házának minden személyét, jószágát s minden barmát, minden birtokát, amelyet szerzett Kanaán országában, és elment más országba, testvére Jákób elől.

Gen 36,7 Mert vagyonuk sokkal nagyobb volt, semhogy együtt lakhassanak; nem bírta el őket tartózkodásuk földje állataik miatt.

Gen 36,8 És letelepedett Ézsau Széir hegyén; Ézsau az Edóm.

Gen 36,9 Ezek Ézsaunak, Edóm atyjának nemzetségei Széir hegyén.

Gen 36,10 Ezek Ézsau fiainak nevei: Elifáz, Ádának, Ézsau feleségének fia; Reuél, Bászmátnak, Ézsau feleségének fia.

Gen 36,11 És Elifáz fiai voltak: Témán, Ómár, Cefó, Gaetám és Kenáz.

Gen 36,12 Timna volt Elifáznak, Ézsau fiának ágyasa, és szülte Elifáznak Amálékot. Ezek Áda, Ézsau feleségének fiai.

Gen 36,13 És ezek Reuél fiai; Náhat és Zerah, Samma és Mizza. Ezek voltak Bászmátnak, Ézsau feleségének fiai.

Gen 36,14 És ezek voltak Oholibáma, Ana leányának, Cibeón unokájának, Ézsau feleségének fiai: ő szülte Ézsaunak Jeust, Jaelámot és Kórahot.

Gen 36,15 Ezek Ézsau fiainak törzsfői: Elifáz, Ézsau elsőszülöttjének fiai: Témán törzsfő, Ómár törzsfő, Cefó törzsfő, Kenáz törzsfő.

Gen 36,16 Kórah törzsfő, Gaetám törzsfő, Amálék törzsfő. Ezek Elifáz törzsfői Edóm országában; ezek Áda fiai.

Gen 36,17 És ezek Reuél, Ézsau fiának fiai: Náhat törzsfő, Zerah törzsfő, Samma törzsfő, Mizza törzsfő. Ezek Reuél törzsfői Edóm országában; ezek Bászmát, Ézsau feleségének fiai.

Gen 36,18 És ezek Oholibáma, Ézsau feleségének fiai: Jeus törzsfő, Jaelám törzsfő, Kórah törzsfő. Ezek törzsfői Oholibámának, Ana leányának, Ézsau feleségének.

Gen 36,19 Ezek Ézsau fiai és ezek a törzsfőik; ez Edóm.

Gen 36,20 Ezek a hórita Széirnek fiai, az ország lakói: Lótán, Sóbál, Cibeón és Ana.

Gen 36,21 Disón, Écer és Disán. Ezek a hórita törzsfők, Széir fiai, Edóm országában.

Gen 36,22 És voltak Lótán fiai: Hóri és Hémam; Lótán nővére pedig Timna.

Gen 36,23 És ezek Sóbál fiai: Alván, Mánáhat és Ébál, Sefó és Ónám.

Gen 36,24 És ezek Cibeón fiai: Ajja és Ana; az az Ana, aki találta az öszvéreket a pusztában, midőn legeltette Cibeónnak, az atyjának szamarait.

Gen 36,25 És ezek Ana fiai: Disón; Oholibáma pedig Ana leánya.

Gen 36,26 És ezek Disán fiai: Hemdán, Esbán, Jitrán és Kerán.

Gen 36,27 Ezek Écer fiai: Bilhán, Zaaván és Akán.

Gen 36,28 Disán fiai: Ucz és Arán.

Gen 36,29 Ezek a hórita törzsfők: Lótán törzsfő, Sóbál törzsfő, Cibeón törzsfő, Ana törzsfő.

Gen 36,30 Disón törzsfő, Écer törzsfő, Disán törzsfő; ezek a hórita törzsfők, törzsfejeik szerint Széir országában.

Gen 36,31 És ezek a királyok, akik uralkodtak Edóm országában, mielőtt király uralkodott Izráel fiai között.

Gen 36,32 Király volt Edómban Bela, Beór fia, és városának neve: Dinhába.

Gen 36,33 És meghalt Bela és király lett helyette Jóbáb, Zeráh fia, Bocrából.

Gen 36,34 És meghalt Jóbáb és király lett helyette Husám a témani országából.

Gen 36,35 És meghalt Husám és király lett helyette Hadád, Bedád fia, aki megverte Midjánt Móáb földjén, és városának neve Avit.

Gen 36,36 És meghalt Hadád és király lett helyette Szamla Maszrékából.

Gen 36,37 És meghalt Szamla és király lett helyette Sául, a folyammenti Rehóbótból.

Gen 36,38 És meghalt Sául és király lett helyette Báal-Hánán, Akbór fia.

Gen 36,39 És meghalt Báal-Hánán, Akbór fia és király lett helyette Hadár, és városának neve Páu; feleségének neve Mehétabél, Matréd leánya, Mé-Záháb unokája.

Gen 36,40 És ezek Ézsau törzsfőinek nevei, családjaik szerint, helyeik szerint neveikkel: Timna törzsfő, Alva törzsfő, Jetét törzsfő;

Gen 36,41 Oholibáma törzsfő, Éla törzsfő, Pinón törzsfő;

Gen 36,42 Kenáz törzsfő, Témán törzsfő, Mibcár törzsfő;

Gen 36,43 Magdiél törzsfő, Irám törzsfő. Ezek Edóm törzsfői lakhelyeik szerint, birtokuk országában; Ez Ézsau, az edómiták atyja.

* * *

MAGYARÁZATOK A HETISZAKASZHOZ

Radnóti Zoltán főrabbi: Eljött a pillanat,
amire egész életedben vágytál!

A történetünk – mint minden emberi történet – voltaképpen elég egyszerű.

Két állítást ír le a Tóra egymás után:
1. „És letelepedett Ézsau Szeir-hegyén;”
2. „És Jákob lakott atyja tartózkodásának országában, Kánaán földjén.”

Két testvér, aki nem igazán szereti egymást, jó messze laknak egymástól. Ennyi és nem több... Vagy mégis? 

Kezeljük tényként, hogy Kánaánt az Örökkévaló Ábrahámnak és az ő leszármazottjainak ígéri, majd ezt az ígéretet megismétli Izsáknak, aztán Jákobnak is. Így jön létre a szövetség az Örökkévaló és az ősapák között; Jákob erre a szövetségre alapítva igényli magának Kánaán földjét. 

Ám van még egy „fájó” tény: Ábrahám, Izsák és Jákob már az utódaik nevében is elfogadják az Örökkévaló ajánlatát. Upsz... És mindezek után Ézsau úgy távozik Kánaánból, mint egy idegen. Miért?! Hiszen az övé is a Föld... 

Persze, ám Ézsau láthatóan, véglegesen, sőt, demonstratív módon engedi el édesapja és nagyapja szövetségét. Nem kér belőle többé; távozásával fejezi be azt a folyamatot, amelyet a „sátor elhagyásával" indított el, majd elsőszülöttségének eladásával folytatott. 

Később jöttek a Talmudban és Midrásokban leírt történetek, amelyek színesítik Ézsau személyiségjegyeit. A gyilkosság („fáradt vagyok”), vagy az apai áldás- és vacsorakérés furcsa teljesítése (vadpörkölt helyett kutyapörköltet főzött vak édesapjának). Eme „leválási folyamat” része lett a kánaáni, ám nem Ábrahám szövetségébe tartozó lányok (Jehudit és Boszmat) feleségül vétele, amik „lettek lelki keserűséggé Izsáknak és Rebekának” (MI. 26:34-35). 

Amikor Ézsauról beszélünk, nagyon fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül az ember szabad akaratát. Azt, hogy az Örökkévaló úgy teremtett meg minket, hogy szabadon dönthessünk az elénk kerülő kérdésekben. A Talmud kiemeli: „minden Istentől van, kivéve az Ő kérésének megfogadása vagy elutasítása".

Ézsaunak Kánaánból Szeirbe való elköltözése egyértelmű állásfoglalás volt; ő már nem kér a megkötött és többször megerősített szövetségből, számára a szövetséggel járó kötelezettségek felesleges terhek, azok lelkisége őt nem hatja meg, érzelmileg már nem kapcsolódik Ábrahám népéhez, annak ellenére, hogy ő Ábrahám unokája. 

És itt vagyunk mi 3500 évvel (kb. 200 nemzedékkel) Ábrahám után. Genetikailag szinte fényév-távolságra. Északi, keleti, déli és nyugati, élő és kihalt népek keveredése. Ám az az ősi szövetség teljes fénnyel ég. Mert mi így döntöttünk! Nem mentünk le Szeirbe. És ha van kulcsszava, varázsigéje a zsidóságnak, akkor ez az: „A DÖNTÉS”. Úgy döntök, hogy kapcsolódni szeretnék…

És minden döntésünk előtt egy pillanatra el kell gondolkodnunk: vajon a „szövetség” megtartása szempontjából megfelelő-e, amit tervezünk. Ézsau nagyon fontos dolgot tanít nekünk: NEM A GENETIKA, HANEM A DÖNTÉS TARTOTTA MEG A ZSIDÓSÁGOT. 

Ezek a döntések segítik elő az érzelmi kapcsolódásunkat. (Vagy épp ellenkezőleg…) Ezek a döntések erősítenek bennünket. Amikor Isten azt mondta Mózesnek: „megszentelt földön állsz!", ez azt jelenti, hogy ahol éppen állsz, az mindig megszentelt hely. 

Hasonlóképpen mondjuk ki: az a nap, amelyiket éppen éled, az a legfontosabb nap! Az a döntés, amit ebben a pillanatban meghozol, ez az életed legfontosabb döntése, mert ebben a pillanatban dől el a jövőd. És a többi út – ebben a pillanatban – hirtelen eltűnik.

Forrás: Radnóti Zoltán főrabbi (Bét Sálom) hírlevelei

* * *

Szerdócz Ervin főrabbi: Ősatyáink tettei
jelek az utókor számára

„És Jákob előre küldött követeket Ézsauhoz….”
(I.M. 32/4.)

Ézsau  Jákobnak, a harmadik ősapának volt az ikertestvére, tőle származtatják az edomita népet. Edom országa a történelemben Idumea néven ismert, és már az i. e. 1550-1300 között uralkodó XVII. egyiptomi dinasztia uralkodói is számon tartották. Az edomita sémi nép volt, és a Holt-tengertől délre eső területen telepedtek le.

Obádjá  próféta könyve így kezdődik:

„Obádjá látomása Edomról. Így mondta az Örökkévaló Isten Edom kapcsán: üzenetet kaptunk Istentől és követ lett küldve a népek közé: gyerünk, keljünk fel és háborúzzunk ellene”! (Obádjá 1:1).

Miért prófétált Obádjá Edomról? 

Rabbi Jichák mondta: I-en így szólt: Jöjjön Obádjá, aki két gonosz ember, Áháb király és Jezebél királyné mellett élt, mégsem tanult gonosztetteikből. Jöjjön Obádjá és prófétáljon!” (Szanhedrin 39b.) Ézsau (Edom) szülei – vagyis Izsák és Rebeka – igaz emberek voltak. Ézsau mellettük élt, Jákobbal nevelkedett, de nem tanult jócselekedeteiből.

„Az erdő fáiból származik az erdő fáit végül felaprító fejsze nyele is.” (uo.)

Ézsauról azt tartják bölcseink, hogy csupán a szülői tisztelet parancsát tartotta be. Elhatározta, hogy atyja, Izsák halála után megöli testvérét, Jákobot, mert az kétszer is kijátszotta, becsapta. „….közelednek az atyámért való gyásznapok, akkor megölöm testvéremet, Jákobot” (I.M. 27:41). 

Rabbi Mose ben Nachman (Nachmanidesz, 1194 –1270, középkori hispániai zsidó orvos, Biblia- és Talmud-kommentátor, filozófus, teológus és költő) Jákobbal szembeni bírálatában így fogalmaz:

„Aki megfogja a kutya fülét, nem csodálkozhat, ha megharapja”. 

Mi a bírálat tárgya? Jákob valóban kétszer is becsapta testvérét, de „megbűnhődte már a múltat s jövendőt”. A hazatérő Jákobnak át kell mennie Ézsau földjén, Edomon. Stratégiailag jobb lett volna, ha a küldöttei által nem figyelmezteti testvérét, Ézsaut. Elkerülhette volna az életveszélyes találkozót. Átvonulhatott volna Edom országán titokban is.

Bölcseink szerint Jákob bírálatában Ramban a hasmoneus uralkodók kritikáját fogalmazta meg: „véleményem szerint ez arra utal, hogy azért estünk Edom uralma alá (Edom alatt Rómát kell érteni), mert a második Szentély idején működő királyok (a hasmoneus dinasztia tagjai) szövetséget kötöttek a rómaiakkal, sőt, néhányan közülük el is mentek Rómába. Ez volt az oka bukásuknak”. 

Összegezve: mivel az ősatyák tettei jelként szolgálnak az utódoknak, ezért Jákob cselekedetéből azt tanulták, hogyan lehet túl közel menni – a szó fizikai és szellemi értelmében egyaránt – az ellenséghez. Bár Jákob sikeresen megúszta a találkozót testvérével, de leszármazottai nem. Rómához való közeledésük következményeként rombolták le később a Szentélyt és szűnt meg a zsidó nép függetlensége (Tur HaAroch).

Menachem Mendel Torem rymanowi rabbi (1745-1815) tanítványaival úton volt mesteréhez, a liszenszki Elimelech rabbihoz. Beesteledett és a nagy sötétségben lehetetlen volt folytatni útjukat. Megláttak egy házat és a rabbi bekopogott: „testvérem, enged meg, hogy nálad éjszakázzunk". A ház tulajdonosa beleeggyezett és megeggyeztek, hogy a rabbi a házban fog aludni, hívei pedig a padláson. A ház tele volt bálványképekkel.

Másnap, amikor folytatták útjukat, hívei megkérdezték a rabbit: „hogyan tudott aludni annyi bálványkép között?".

A rabbi ezt válaszolta: 

– Az történt velem, ami annak idején Jákobbal: „egyedül maradt és tusakodott vele egy ember hajnalhasadtáig” (I.M.32/25). Nem ember, hanem a ház tulajdonosának védőszelleme volt emberi formában. Gyengeséget, hibát, bűnt akart felfedezni múltamban, hogy támadása ellenem indokolt lehessen. Én akkor recitálni kezdtem: „Feltámasztja a porból a szegényt, felemeli a szemétdombról a nincstelent…” (113 Zsolt./7.) A „zsoltárkönyörgés” meghallgatásra talált és csoda történt velem, ahogy írva van: „viaskodott és győzött is, pedig az sírt és könyörgött neki….” (Hosea 12/5.) Akkor olyan lettem, mint Jákob, akinek neve Izrael lett: „aki megküzdött Istennel és az emberekkel és győzött” (I.M. 32/29.).

Forrás: Mazsihisz.hu

* * * 

Radnóti Zoltán korábbi magyarázatai
a hetiszakaszhoz

(2015)

Imádom a héber nyelvet. Ezt tudjátok. És az egész héber Biblia egyik legszebb szójátéka ebben a hetiszakaszban található... Jákovból Izrael lesz... Látszólag semmi értelme nincs a névváltásnak. Ám ha a héber nyelvet kicsit ismerjük, mindjárt másképpen látjuk. 

A Jákob-Jákov névadás alapja, hogy születésekor fogta a bátyja sarkát (sarok: ékev). Az Izrael névadás alapja: „Ne Jákobnak mondassék többé a te neved, hanem Jiszráélnek (Izrael), mert küzdöttél Istennel, meg emberekkel és győztél."
(32/29)

Erről könyveket lehetne írni... Sőt, magáról az Izrael névről is, hiszen a szó etimológiája is homályba vész... Általában a  „szár" (fejedelem, vezető) szóval hozzák párba.

Ám én most másképpen pontoznám ki a Jiszráél szót: Jásár Él (leírva ugyanaz: ישר-אל) . A jásár szó a héberben azt jelenti: egyenes. Az „Él" pedig Isten neve... Azaz a név: Izrael Egyenes(ség)e. Az igazi áldás, hogy Jákob egyenesen, szemtől szemben tudta vállalni önmagát... 

És erről szól az áldás utolsó szava is: „győztél". Ami hibás fordítás. Az itt található héber szó (vatuhál / jehol) értelme: képesnek lenni valamire, azaz a győzelem szóhoz semmi köze nincs. 

És a héber szó adja vissza a jákobi/izraeli sors lényegét: Jákob, majd Izrael élete, fizikai és lelki harca nem a győzelemről szól, hanem arról, hogy ő felül tudott emelkedni az őt körülvevő súlyos problémákon, a megpróbáltatásokon, saját sérelmein azaz önmagán.

Jákob megtanította nekünk az emberi lét valós értelmét, miszerint az életben nem győzni kell, hanem helytállni és képesnek lenni (jehol) tisztességgel megélni az élet megpróbáltatásait. 

És mindezek ellenére (vagy éppen emiatt): egyre egyenesebbnek lenni.

* * * 

(2016)

Nagyon érdekes és izgalmas válaszokat kaptam a múlt heti levelemben leírt kő szimbólumra. Több mint tíz értelmezés érkezett. Csak így tovább... És lett este és lett reggel, megszületett a midrásirodalom...

Akkor nézzük az e heti képeket...

Jákob hazaindul. Sok mindenen van túl és várja még egy „nagy találkozás" az ikertestvérével, Ézsauval, akitől elvette a neki szánt áldást. 

De mit is írtam? Hová indul? Haza? Hogyan? Hiszen a „haza" relatív zsidó fogalom... Mennyi, de mennyi zsidó éli meg a diaszpóra létét tökéletes otthonnak... Hogyan lehet ez? Hol van az isteni ígéret a szentföldi boldogságról? Ábrahám, Izsák, Jákob és Mózes álmáról?

A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: ezek az emberek, akik tökéletes otthonuknak érzik a befogadó országot, NEM tévednek, hiszen a lelkük még átmenetileg sincs és nem lehet száműzetésben, mivel ott volt a Szináj hegy lábánál. Állandó és örök kapocs.

Lehet ezernyi kihívás, nehéz pillanat és próbatétele – lehet, hogy úgy érezzük,  Isten angyala harcol velünk és lehet, ideig-óráig sántítani is fogunk, mint Jákob, ám talpra állunk, mint Izrael.

Elevenítsük fel a történetet! Húsz év idegenben töltött lét után, a bizonyos „nagy találkozás" előtti éjszakán mit is kért a vele harcoló angyaltól Jákob? Az angyaltól, aki a Talmud szerint a testvére őrangyala volt, és azért jött, hogy megakadályozza azt a találkozást, amiből Ézsau csak rosszul tudna kijönni? 

Nem győzelmet vagy erőt!

Hanem csak azt, hogy Ő erősítse meg azt az áldást, amit ő annak idején az apjától kapott. És az angyal megértette és megtette... Új nevet adott neki: most már nem Jákob, a sarokfogó, hanem Izrael, azaz „Istenért harcoló" lett a neve.

Tudnunk kell, hogy egyszer vége lesz a fájdalmaknak. És mi vár ránk itt? Ha a zsidóságunkat tudatosan választjuk, akkor az azt jelenti, hogy a bennünk élő lélek kapcsolatba került azzal a részünkkel, amit nem tudunk tudatosan tapasztalni, aminek a másik vége állandóan ott van a Szináj hegy lábánál.

Gyermekkorom egyik kedvenc játéka volt, hogy mit kérnék, ha volna 3 teljesíthető kívánságom. Jákobnak egy volt. Az is egy éjszakai harc után. És a döntésével megalkotta a zsidó népet. Lelki harc és lelki győzelem az ellenséges testvér csodás angyalával.

Neked mit mesél ez az éjszakai harc az angyallal, aki csak menekülne ettől a találkozástól, ám a végén áldani kénytelen?

* * * 

(2017)

Ezekben a hetekben Jákobról (azaz Izraelről) olvasunk és tanulunk. Keressük az ősapa életében azokat a pillanatokat, amelyek példaként lehetnek előttünk.

Egyik legfontosabb élményünk a saját múltunkhoz való kapcsolódás. Legyen személyes motiváció! Nevezzük bevállalásnak? 

Furcsa élmény a zsidó lét. Mennyi mindent felvállaltak érte az őseink. Büszkén mondták: „Izrael gyermekei vagyunk!" Még amikor kanárisárga pecséttel látták el szívüket, akkor sem menekültek el. A történelmünk azt súgja: amíg számunkra egy élmény fontos, addig mindent vállalnunk kell érte. És már maga a felvállalás öröme is megéri ezt.

Létezik egy másik fajta kapcsolódás... Azért vagyok zsidó, mert anyukám, apukám is az volt és tisztelem őket. Örökölt élmény, amit nem ápolok, mert nem kell, hiszen megkaptam és örökzöld, elveszíthetetlen élmény. Bár ez a zsidó már nem is igazán én vagyok, hiszen nem az én tudatos döntésem, hanem „csak" megalkuszom a valósággal és a tényekkel. Azaz elfogadom magamat zsidónak.

Természetesen ez az élmény is (fel)vállalható és kimondható. Bár sokkal több kérdést generál a saját lelkemben, amire nehéz választ adni. Ilyenkor van még egy feladatunk: őszintének lenni önmagunk előtt. Ez nem egyszer elveszejtéssel jár. Borzasztó felismerés lehet ez. Amikor valaki kimondja önmagának: „nekem már semmi közöm szüleim vallásához, sem Ábrahámhoz, sem Izraelhez". 

Ha egy ilyen ponthoz – ne adj' Isten – elér valaki, akkor azt tudom neki javasolni:  sohase próbáljuk kitalált mesékkel, erőltetett ürügyekkel meghosszabítani a haldoklást, hanem éppen ellenkezőleg, kezdjük el nulláról az új kapcsolódás felépítését. Ha kitalálunk olyasmiket, hogy fenntartjuk még  a kapcsolatot a gyermeknevelés, a társadalmi megítélés, stb miatt, akkor az még nagyobb törést fog okozni, hiszen hazugságra nem lehet építeni spirituális kapcsolatot. Alapok nélkül összeomlik.

Jákob (Izrael) többször kezdte újra az életét. Néha gazdagon, néha éhezve. Tanítást ad a sorsa, hogy ne legyünk gyávák újra elkezdeni gondolkodni a saját zsidóságunkról. Ne féljünk a szembenézéstől és attól se, ha időnként változunk. 

Ezt az utat az ember egyedül járja meg, mint a elmenekülő Jákob. Botjával és köveivel. Nehéz az egyedüllét, ám sok esetben ez tartja meg a közösséget. A zsidó filozófia ezt az élmény „hitbodedutnak" nevezi. Összefoglalva:  Jákob egyebek mellett megtanít bennünket szembenézni a saját kérdéseinkkkel és kétségeinkkel.

* * * 

(2019)

„És megszámlálhatatlanul sokká teszem a magzatodat, mint a homokszemeket a tenger fövényén"
וְשַׂמְתִּי אֶת זַרְעֲךָ כְּחוֹל הַיָּם אֲשֶׁר לֹא יִסָּפֵר מֵרֹב

Jákob tusakodik egy angyallal. A „báál háturim” kommentár szerint egészen az isteni trónusig felszállt a verekedés pora. Nem is tudom, én hogyan festeném le ezt a harcot... 

Milyen lehet az a konfliktus, ami az égig ér? 

A festők fehérnek és fényesnek ábrázolták az angyalt. Ám milyen angyal is ez? Kivel találkozott Jákob? Ha a szöveget megnézzük, akkor látjuk, hogy ez az angyali harc a húsz éve nem látott ikertestvérével, Ézsauval való találkozás előtti nap éjjelen zajlik. Jákob másnap azzal az Ézsauval találkozik, akitúl húsz évvel ezelőtt elvette az áldását, az elsőszülöttségét.

Jákob ezen éjszaka kimegy a táborból és egyedül sétál. Miért? Imádkozik? Meditál? Fél?

Rási (Talmud – Hulin 91 alapján) szerint csak visszament az ott felejtett kis edénykéiért. Kis edényke... Egy pszichológus rögtön lecsapna a feladott labdára, miszerint mindenkinek vannak kis edénykéi, benne kis emlékekkel. Ezeket vagy cipeli magával, vagy lerakja valahol. Néha visszamegy értük,  máskor nem, s olyankor benövi ezeket az „edényeket" a fű. Ott vannak mindenhol az edénykéink, ahol egyszer már jártunk.

Jákob visszament az edénykékért. És helyettük egy angyalt talált ott. Akivel elkezd verekedni.

וַיֵּאָבֵ֥ק אִישׁ֙ עִמּ֔וֹ – mondja a Tóra. A port jelentő „ávák” szót fordítja szinte mindenki „nagy port okozó verekedésnek”. Ám az egyik kommentátor javasolja, hogy az „álef” helyett olvassunk „chetet”: כמו ויחבק מלשון ויחבקהו. És így a jelentés a „poros verekedés” helyett: „és megölelte”. Mily’ különbség! Mily’ hasonlóság! 

Jákob harcolt. És szinte minden héten leírom, hogy Ábrahám, Izsák és Jákob, mi magunk vagyunk. És a harcaink döntő többsége nem egy fényes „valami” ellen zajlik, hanem saját magunk ellen... Igenek és nemek harcolnak bennünk. Égig érő harc. Mert a lelkünk a mi isteni részünk. A bennünk élő angyalok ölnek és ölelnek. 

Ám a Tóra azt tanítja, mindig vissza kell menni kis edényeinkért. Ha még oly pici is az, akkor is a miénk. Megtagadni, elhagyni, ottfelejteni, elfelejteni, megsemmisíteni, széttörni, elajándékozni lehetetlenség. Még ha akarnád, akkor sem tudnád.

És ha el akarsz menni mellettük? Jákob megpróbálta. Ám tudta, hogy valamikor, egyszer vissza kell mennie értük. Meg kell ölelnie az angyalt és meg kell vele harcolnia. Mert a sajátja. Sőt: saját maga. Ez nem más, mint önmagunk vállalása. Persze, lehet e nélkül is élni. Meg színek nélkül is. Meg a világban felejtett eledénykékkel. Meg örökké harcoló lélekkel. A történetünkben a főhős Jákobként indult vissza és kezdett harcolni, ám mire a nap felkelt, Jiszráél lett.

כִּֽי־שָׂרִ֧יתָ עִם־אֱלֹהִ֛ים וְעִם־אֲנָשִׁ֖ים וַתּוּכָֽל „Mert megharcoltál Istennel és emberekkel, és az tudtál maradni, aki voltál.”

Igen. Vigyázni kell a magányra, ami a sajátunk. Vigyázni kell a kis edénykékre és arra, ami bennük van. Vigyázni kell a harccal, mert az az égben visszhangzik, és az néha olyan, mint egy angyal ölelése. Vigyázni kell arra a menekülő énünkre, ami Jákob, és arra a győztes énünkre, ami Izrael. Mert ezek mind mi vagyunk – ne veszítsünk el egy sziromnyit se belőle.

* * * 

(2020)

2004-ben, 16 éve léptem be a Bét Sálom kapuin. Emlékszem a színekre, az illatokra. Sötétbarna, nagy emelt bima, egybefüggő padok. Kati néni ült hátul. Lackó András, Varga Pisti és Eszter, Balog Dani, Bence Réka, Halmos Gabi, Hari bácsi, Simó Tamás, Forrás Zoli bácsi, a Féniász család... és még sorolhatnám. Majd a zsinagóga épülete több lépésben bővült. Sikeresek voltunk. És megszületett a Bét Sálom. 

Hogy az évforduló mellett miért is írok erről? Mert a siker veszélyes is lehet.Talán a világ legősibb kérdése, hogy mi próbálja meg jobban a hitünket: a jólét vagy a nélkülözés? Hogyan könnyebb jó zsidónak lenni:  gazdagon és sikeresen, vagy szegényen és küszködve?

A kérdés természetesen költői… Hiszen ki az, aki nem a jólét „megpróbáltatását” választaná? A hetiszakaszban van egy drámai pillanat: a gyűlölködő ikerpár, Jákób és Ézsau drámai találkozása. Így írja a Tóra: „És Ézsau elébe futott, megölelte… és megcsókolta. 

Megcsókolta?! Hogyan?! Hiszen amikor elváltak, Ézsau meg akarta ölni a testvérét. 

A Tóra különleges választ ad a kérdésre: az „és megcsókolta” szó leírásakor a hagyomány előírja, hogy minden betű fölé egy-egy pont legyen odahelyezve. Az ilyen pontok általában azt jelentik, hogy annak a szónak meg kell keresni valamilyen különleges, másik jelentését. És a kommentátorok meg is találták a megoldást: nem megcsókolta (vájisakéhu), hanem megharapta őt (vájisachéhu)! Mindösszesen egy betű a különbség.

Ám ez azt jelenti, hogy a Tóra egész szövege és üzenete megváltozik! A csók a szeretet gesztusa, a harapás meg éppen ellenkezőleg! Igen… Vannak emberek, akiknek a csókja olyan, mint a harapás. Messze el kell kerülni.

És akkor most szeretnék ugrani az időben néhány évtizedet. 19 és 20. század. A demokrácia, a karrier és a szabadság korszaka. Áldások, amelyek után a zsidóság évszázadokon át áhítozott. A világ megölelt és megcsókolt bennünket. Ám a „gettóból” való kilépés, az egzisztenciális és intellektuális fejlődés egyúttal óriási próbatétel elé állította a zsidó embereket. Százezreknek (millióknak?) kellett választaniuk a zsidó életmód és a karrier között. Nem tudom, én magam mit csináltam volna. 

Most itt vagyunk 2020 hanukája előtt néhány nappal. Ebben a 16 évben minden héten azt tanítottam, hogy csak micvákkal erősödhetünk és nem csillogással. Ma már öntudatos és a tanulásra képes zsidó közösség él itt Budapesten, amely sikerrel veszi a „jó élet” spirituális próbáit. Lányok és fiúk akarnak „jó” zsidó nők és „jó” zsidó férfiak lenni. Van rá lehetőség. 

Ám mindemellett nincs nagyobb veszteség annál, mint amikor az ember önmagát veszíti el. Zsidóként, gondolkodóként és emberként.

Én nagyon hiszek abban, hogy az ézsaui csók tényleg csók volt, és éppen azért van fölépontozva a szó, hogy elhiggyük, és ne kételkedjünk benne. Huszonegy évig volt a két testvér távol egymástól. És ha valakivel vagy valamivel össze vagy hangolva, akkor azt előbb-utóbb megtalálod. Legyen ilyen a saját zsidóságod is. Fedezd fel magad benne. És ne csak a látható és tapasztalható énedet, hanem azt, ami mélyen van benned, és amihez türelem kell. A szombat 25 órája és a hanuka 8 napja sokat segít ebben az utazásban. De ez már a te döntésed.

* * * 

(2021)

„Gyermekkoromban elszántam magam,
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higgyem.”

Ma lettem 50 éves. 

És 50 éves korban már tanácsokat kell adni – mondja a 2100 esztendős bölcsesség. Talán azért, mert ez az a kor, amikor az ember még nem hülyül el teljesen, de már van élettapasztalata? Mit is jelentsen ez nekem? Ötös szám meg egy nagy nulla… 

A Tóra 4 alkalommal beszél még az ötvenes számról. 

1. Az ómerszámlálás véget ér 50 nap után. Nem számolunk tovább… Ennyi…Számoljak még tovább...?

2. Noé bárkája 50 könyök széles volt. Ez volt az Isten által parancsolt biztonságos méret feltétele. Arra volt tervezve, hogy kibírja az (élet) minden viharát.Kibírom???

3. A jóvel (jubileum) év az ötvenedik év. Ebben az esztendőben minden rabszolgát szabadon kellett engedni, így felszabadultak a mindennapos szolgálattól. Itt lenne az ideje valami újat kezdeni....? Mihez kezdjek?

4. A levitákat 50 éves korukban parancsolták vissza a hadseregből a „sátorba”, hogy ott szolgáljanak, azaz tapasztalataikkal segítsék a fiatalokat.Tudok én segíteni?

Tudom, ez is csak egy nap a többi közül. Ám – mint minden általunk generált fordulónapnak – ennek is univerzális jelentősége van. Döntéseket hozunk, fogadalmakat teszünk. Várhatok-e arra, hogy ezt meg is fogadják? Hogy észrevegyék, igen, itt vagyok, hozzátok szólok és szeressétek a tanácsaimat. Mára már rájötten, mindenki erre vágyakozik…

„Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek. 

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én. 

Örömhírt, jó hírt, titkot és szivárványt
Nektek, kiket szerettem,
Állván tátott szemmel, csodára várván.”

Cikáznak a gondolataim össze-vissza. Folyton csak kérdések és kérdések... Mit tudok még megtenni, amit eddig nem tettem meg? Milyen célokért érdemes küzdeni? Egyáltalán, érdemes-e küzdeni? Vagy a flow sodrodásélménye legyen a domináns?

És amikor ilyen kérdések merülnek fel bennem, akkor eszembe kell jusson a talmudi gondolat, hogy ami erőt és fényt összegyűjtöttem az elmúlt 5 évtizedben, azt meg kell osztanom mindenkivel. 

Szinte egész nap azon gondolkodtam, hogy önmagam elfogadása és önmagam szeretete evidenciává válhat-e. És most, a nap végére rájöttem, hogy ha ennek ellenkezőjét érzem, akkor nagyon sokan fognak egyetérteni velem, majd lebontják az életem és téglánként hordják szét. Szegény nagyi, ha látta volna, hogy rabbi lettem, mit gondolt volna…És anyukám sincs már, hogy együtt sírjunk. És persze néha nevessünk is… És a család kalandos sorsú férfitagjai… 

A monológ-napló-levél végére elérzékenyültem… Elindulok és zsebre teszem a végigszámolt 50 ómer napot, az 50 évenként felszabaduló rabszolgák tehetetlen örömét, vállamra csapom az 50 könyöknyi hosszú hajógerendákat Noé bárkájából, hiszen azok mentették meg a világot és beállok 50 évesen tanácsadó levitának, hogy a sátor árnyékos sarkában ülve osszam az észt. Amíg van.