Több rabbi már otthagyta a Mazsihisz által megosztónak tekintett zsidó egyesületet

2021. Február 28. / 11:54


Több rabbi már otthagyta a Mazsihisz által megosztónak tekintett zsidó egyesületet

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) örömmel nyugtázta több rabbi döntését: távoznak a Róna Tamás által vezetett Magyarhoni Zsidó Imaegyletből (ZSIMA). A Mazsihisz Vezetősége továbbra is azt tartja természetesnek, ha munkavállalói, így rabbijai és kántorai a Szövetségen belül, a Mazsihisz tagszervezeteiben végzik munkájukat és dolgoznak a neológia jövőjéért.

Pár hónappal ezelőtt a Mazsihisz Rabbitestületének több rabbija csatlakozott a ZSIMA (Magyarhoni Zsidó Imaegylet Egyesület) nevű vallási egyesülethez, amelyet a Mazsihisztől elbocsátott Róna Tamás főrabbi hozott létre 2020. októberében.

A napokban az alapításban részt vett főrabbik közül hárman, köztük az egyesület alelnöke úgy döntöttek, hogy a ZSIMA keretein belül a továbbiakban nem kívánnak semmilyen tevékenységet folytatni.

Mint korábban a Mazsihisz Vezetősége közölte: sem a Mazsihisznek, sem a neológiának nincs szüksége olyan szervezetre, amelyik megosztja a magyarországi neológiát. A neológ vallási mozgalmat a Mazsihisz és a benne tömörülő neológ hitközségek reprezentálják. 

A Mazsihisz Vezetősége elkötelezett a magyarországi neológ zsidó mozgalom értékeinek megtartásában, a neológia tradícióinak megőrzésében, és ezen célok elérése érdekében sikeresen dolgozik együtt a neológ rabbik túlnyomó többségével.

A Róna nevével jelzett, a neológiát megosztó egyesületből kilépő vallási vezetők döntését a Mazsihisz Vezetősége olyan pozitív folyamatnak értékeli, amely megalapozhatja a Szövetségen belül kialakult belső feszültségek felszámolását, a világi és a vallási vezetők jövőt építő együttműködését.

MAZSIHISZ kommunikáció

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Ma 105 éve született Komlós Juci, a legmosolygósabb színésznő
Zsidó világ
Igazság és béke!
2024. Február 08. / 09:45

Igazság és béke!