Mahler Ede, orientalista, egyiptológus, csillagász, történész, régész; az egyik utolsó magyar polihisztor 1857-ben Cíferben született, és 1945-ben Istvántelken hunyt el. Mahler Ede nevéhez fűződik a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményének létrehozása, és professzori kinevezésével vette kezdetét az egyiptológia intézményesítése a pesti egyetemen.
Mahler Ede édesapja, Mahler Salamon Cífer közösségének rabbija, 1873-tól Pozsony neológ főrabbija volt. A későbbi polihisztor tudós tizenkét évesen már a Talmudban is járatos volt. A pesti és a bécsi tudományegyetemen végezte tanulmányait, matematikát és csillagászatot hallgatott, de Bécsben egyiptológiával és csillagászattal is foglalkozni kezdett. Matematika-fizika tanári, majd 1880-ban bölcsészdoktori diplomát szerzett a pesti egyetemen. Tanulmányai után csillagvizsgálóban kezdett dolgozni, matematikai publikációi a legjelesebb szaklapokban jelentek meg, és sokan Gausshoz hasonlították tevékenységét. 1885-től a Császári és Királyi Osztrák Fokmérő Bizottság asszisztense. Ebben az évben publikálta első ókortörténeti tanulmányát a bibliai tízcsapás egyikének, a háromnapos sötétségnek datálásáról, de több bibliai esemény pontos idejét is megkísérelte meghatározni csillagászati és matematikai számítások alapján.
1899-1910 között a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti osztályán dolgozott, és többek között Intercisa római település (ma Dunapentele) régészeti feltárását vezette, 1909-ben és 1910-ben Egyiptomban végzett kutatásokat. 1898-ban az egyiptológia és asszirológia magántanárává nevezték ki, 1910-ben lett nyilvános rendkívüli tanár, és észak sémi, ó-egyiptomi és kopt nyelveket,
valamint ókori keleti régészetet és kultúrtörténetet adott elő. Az ekkor létrejött Keleti Népek Ókori Története Tanszék vezetője is lett, egészen 1928-ig. 1909-től az MTA levelező tagja, majd Goldziher halála után a Sémi Filológia Tanszék helyettes vezetője, 1922-ben a Keleti Szeminárium vezetője.
Egyetemi oktatóként nagy hangsúlyt fektetett a tehetséggondozásra, és a tehetséges, szegény hallgatók támogatására, és e célból 1923-ban alapítványt is létrehozott, ösztöndíjat biztosítva a keleti nyelvekben és az ókori történelemben kiemelkedő eredményeket elérő diákok támogatására. 1927-ben nyugdíjba vonult; noha az egyetem kérvényezte, hogy tovább taníthasson, a minisztérium nem engedélyezte. Ennek ellenére 1938-ig tartott előadásokat. Egyetemi munkája mellett változatlanul dolgozott múzeumoknak, és csillagászi munkásságát is folytatta. Ezek eredményeként tanítványai, Dobrovits Aladár és Wessetzky Vilmos segítségével megszervezte a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményét, valamint aktívan támogatta a svábhegyi csillagvizsgáló létrehozását.
A soá alatt tudományos jelentőségére tekintettel, kormányzói mentesítéssel mentesült a deportálástól, de bujkálnia kellett. Tanítványai, kollégái és piarista szerzetesek bújtatták. A bombázásoknak áldozatul esett otthona, könyvtára és gyűjteménye jelentős része. Sírja a Kozma utcai zsidótemetőben található.
Több száz publikációja jelent meg magyar és nemzetközi – német, angol, francia és héber nyelvű – tudományos folyóiratokban, valamint az IMIT évkönyveiben és a Magyar Zsidó Szemlében. AZ IMIT választmányának aktív tagja volt.
A Szépművészeti Múzeumban hosszú ideig nevét viselte az egyiptomi gyűjteménynek helyt adó terem, valamint a Mahler Ede Művészettörténeti Kör.
Felhasznált források:
Rezsabek Nándor (2010): Az
utolsó magyar polihisztor. Aura Kiadó: Budapest
Ujvári Péter (2017)
[1929], Zsidó lexikon. Kner
Nyomda Zrt.– Láng Kiadó: Budapest (reprint)
