Vita a semmiről…

– A teremtés a „semmi” átértékelése – állítja Szerdócz Ervin újpesti rabbi a „Teremtés könyvéhez” írt, haszid hangvételű írásában. A radoszyci Isszakhár Ber rabbi gondolatait idézve fölteszi a kérdést: ha nem tudjuk, mi a „semmi”, tudhatunk-e valamit a világról, ami „semmiből” lett? 

Hívei e kérdéssel fordultak a radoszyci Isszakhár Ber rabbihoz:
– „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet…” (I.M. 1/1.) Mi az, hogy „kezdetben?

– A „kezdetben” jelentése: Isten a semmiből teremtett. Hogy mi a „semmi"? Nem tudjuk! A „kezdet” az, ami előtt nem volt más, csak a Teremtő Isten. Pontosabban Isten és a „semmi”. Ugyanis ha kimondjuk, hogy Isten teremtett a „semmiből”, akkor a „semmi” már nem semmi, hanem „valami”, amiből minden, a világ és annak minden teremtménye lett… Folytatva a gondolatot, a „semmi” az a „valami”, aminek „semmi” a neve. 

A teremtés a „semmi” átértékelése. A teremtés a „semmi” valamivé válása… Ha nem tudjuk, mi a „semmi”, tudhatunk-e valamit a világról, ami „semmiből” lett? A teremtés óta minden a „semmiből” lett, és „semmivé” lesz. A két „semmi” közötti a valami: a „van”. 

A Zohár könyve szerint (3b.), a „semmi” közepén rejtőzködik egy kapu. A kapu a „van”, amely kétfelé nyílik, a „volt-semmire” és a „lesz-semmire”. A kapuhoz tartozik egy zár. A zárban keskeny kulcslyuk van, amelybe egyetlen kulcs illik. Kulcs, amely a „van” zárját nyitja, a volt és a lesz „semmire”. A kulcs Istennél van. A Teremtő nyitja a „van” kapuját az ismeretlen „semmire”. És ez a „kezdetben teremtette Isten” titka.

– De rabbi! A „kezdetben teremtette Isten” így folytatódik: „A föld pedig Tohu vaBochu”,… azaz „káosz” volt! Mi a „káosz”? A Teremtés könyvéből nem tudjuk meg! „És mondta Isten: „Legyen világosság! És lett világosság” (uo.1/3.). Miután világosság lett, megszűnt a káosz? Vagy mi mindannyian a „káosz zűrzavaros világában” vagyunk?

Erre a rabbi mesélni kezdett:

– Egyszer, késő éjjel elmélyülten tanultam szobámban. Egyszer csak a semmiből megjelent egy emberalak. Fekete, földig érő lepel burkolta, mely arcát is elrejtette. Mégis felismertem. Gazdag, tekintélyes, ismert ember volt. Volt, mert tudtam, hogy egy évvel korábban meghalt. Ennek ellenére ott volt, és a segítségemet kérte. Elpanaszolta, hogy nemrég meghalt a felesége, pénzre van szüksége, hogy másodszor házasodhasson. 

– Hát te nem tudod, hogy már nem vagy? ‒ kérdeztem csodálkozva. ‒ Nem tudod, hogy te már nem ezen a világon, hanem a káosz zűrzavaros világában vagy? 

Az emberalak azonban ezt nem volt hajlandó elhinni. Erre felemeltem a fekete leple szárnyát, és megmutattam, hogy alatta halotti ruhát visel. Ekkor az emberalak beletűnt a semmibe, mintha ott sem lett volna! Nem „ezen a világon” volt, s mégis itt volt. Látjátok, ez a „semmi”, ahonnan előtűnt „valami”, majd elillant a „semmibe”.

Isszakhár Ber rabbit tovább faggatták:

– Ha így van, ahogy mondod, lehet, hogy mi is valamennyien a káosz világában vagyunk, csak nincsen róla tudomásunk?

– Nem tudunk semmit a káosz világáról sem ‒ magyarázta a rabbi, ‒ de ha felfogjuk, ha tudjuk, hogy van káosz, akkor nem abban vagyunk. Elmondok egy újabb történetet: élt Lublinban egy nagyon balga ember, akit mindenki Gólemnek nevezett. Egy éjjel azt álmodta, hogy kikelve ágyából nem talál semmit maga körül. Attól fogva félt álomra hajtani a fejét. 

Nem tudta eldönteni, hogy a valóság az álom, vagy amit álmodott, az a valóság. Ment a rabbihoz, hogy megkérdezze, mit tegyen. 

A rabbi azt tanácsolta neki, hogy vegyen papírt, ceruzát, és jegyezzen fel mindent maga körül. Az ember úgy is tett: reggel előszedte a papírt, és vizsgálni kezdte. „Úgy tűnik, minden helyén van” ‒ mondta. Majd rémülten kérdezte: „na igen! De hol vagyok én?!". Ugyanez a helyzet velünk is… A kapu előtt kutatjuk a „valamit”, és várjuk, hogy a kapu megnyíljon. Ha megnyílik egyszer, ki tudja, mi lesz akkor? Talán majd rémülten látjuk, hogy a „van” kapuja mögött a „semmi” tátong. 

Egyelőre még vagyunk, és cipeljük sorsunk terheinek zsákját! Nem tudjuk, mi van a zsákban, csak cipeljük, cipeljük a semmibe. „Jaj, elvesztettem a zsákomat!" – kiabált egyszer elkeseredetten egy kereskedő Lublin piacán. „Mi volt benne?" – kérdezte tőle a többi árus. „Semmi, semmi!" – folytatta siránkozását. „Hát akkor miért jajgatsz?" „Éppen azért, mert az én zsákomban nincs semmi!"

– Magyarázd el még nekünk, rabbi: mi az, hogy „van”?

– Nézzétek, a „van” a pillanat törtrésze, amelyben a „volt” megállás nélkül átmegy a „lesz”-be ‒ folytatta magyarázatát a rabbi. ‒ A „van” tulajdonképpen „semmi” ahhoz képest, ami előbb volt, és ami majd utána lesz!

A hívők elgondolkodtak, majd egyikük megszólalt:
‒ Honnan van tudomásod minderről? Netán mesteredtől, a lublini „Látónak” nevezett Jákóv Jicháktól tanultad?

– Mesteremről köztudott, hogy képessége volt látni azt, ami volt, és azt is, ami majd lesz ‒ folytatta a rabbi. ‒ Hogy mit tanultam tőle? Sok mindent tanultam tőle és vele! Ám rá kell jönnöm, hogy nem tudok semmit. Helyesebben, nem tudom, mert Ő sem tudta, mi a „semmi” és mi a „van”! Azóta is keresem, kutatom! Ám amikor a „van” kapuja előtt találom magam, a „van” semmivé válik, és káosszá lesz körülöttem.… Hová lett a „van”? „…Eltűnt, lásd, nincs. Keresem, és nem található sehol” (37. Zsolt. 36). Megtanultam ellenben a „semmi” értelmét! Megtanultam, hogy semmi vagyok, és mégis vagyok.