Szerdócz Ervin: Lehet Istent felfogni racionálisan?

– Ahogyan azt a racionalitást kereső és követő Spinoza filozófus definiálta: Isten esszenciális és szubsztanciális létező! Nemcsak képi, de verbális „megközelítése” is tilalom alá esik – írja aktuális hetiszakasz-magyarázatában Szerdócz Ervin újpesti főrabbi. Hiszen Isten nem birtokolható sem hit által, sem engedelmesség, a parancsolatok betartása által. Isten csak a teremtés, a teremtett világ, tudás és ismeret által közelíthető meg. 

„…mit kíván az Örökkévaló, a te Istened tőled?...”
(V.M. 10/12.)

Örök kérdés: ,inek van prioritása a vallásos ember életében? A hitnek vagy a parancsok teljesítésének? Mi van, ha valaki „hisz”, de nem tartja be a Tóra előírásait?

Ha valaki megkérdez egy rabbit: „hiszel Istenben?”, ne csodálkozzon, ha azt a választ kapja: „Én nem hiszek Istenben! És tudom Istent!” A zsidó vallás nem hit, hanem tudásalapú metafizikai azonosulás!

A hit esetleges és viszonylagos. Esetleges, mert van olyan, hogy az ember nem „hisz a saját szemének”! És van olyan, amikor hisz valamiben, és utólag kiderül, hogy az nem volt hihető, nem volt hiteles!

Lehet Istent felfogni racionálisan? Isten empirikus, érzékszervi meghatározása lehetetlen és tilos. „Ne készíts magadnak faragott képet, vagy bármilyen alakot” (II.M. 20. és V.M. 5/8.) Isten szellemi létező! Ahogyan azt a racionalitást kereső és követő Spinoza filozófus definiálta: Isten esszenciális és szubsztanciális létező! Nemcsak képi, de verbális „megközelítése” is tilalom alá esik. Minden vizualitás és képzelgés: blaszfémia, istenkáromlás. Isten megszólítása tilos, hiszen így szól a parancs: „Ne vedd az Örökkévalónak, a te Istenednek Nevét álságra...” (uo.)

Isten az emberre bízta, hogy adjon nevet a teremtett élőlényeknek! „....és elhozta az embert, hogy lássa, minek nevezi őket, és bárminek nevezi az ember, mindegyik élő lényt, az legyen a neve.” (I.M.2/19.) Az ember nevet adott az élőlényeknek és ezáltal birtokba vette azokat, mert a néven nevezés a birtoklás formája. 

Isten nem birtokolható sem hit által, sem engedelmesség, a parancsolatok betartása által. Isten csak a teremtés, a teremtett világ, tudás és ismeret által közelíthető meg. A parancsok betartása metafizikai és öncélú „gesztus”: metafizikai közeledés, engedelmesség és tiszteletadás. A parancsok betartása viszont nem hit kérdése! Törvény szerinti élet jutalmául a Tóra nem kecsegtet, nem ígér boldog túlvilági életet.

A 613 parancsból mindössze kettőnek ismert a konkrét jutalma. Az apa és anya tiszteletének, valamint ennek: „ha madárfészek kerül eléd, és az anya ül a fiókákon, vagy tojásokon, ne vedd el az anyát és fiaikat együtt (...), hogy jó dolgod legyen és hosszú életű légy”. (V.M. 22/6.). A földi életben, és nem a túlvilági „Paradicsomban”.

A zsidóság és a „Paradicsom"

„Négy férfi jutott be a Paradicsomba: Ben Azzaj, Ben Zóma, Ácher és rabbi Akiba.” (Tudni kell, hogy a „Paradicsom” alatt a Talmud nem a halál utáni létezést érti, hanem a misztikus kutatást, a világ végső kérdéséhez való hozzáférkőzést.) Ben Azzaj nem sokkal ez után meghalt. A bölcsek így magyarázták: „Drága az Örökkévaló szemében jámborainak halála”. (116. Zsolt.15)

Ben Zóma megzavarodott attól, amit látott. A bölcsek Salamon Példabeszédek könyvéből idézve magyarázták: „Ha mézet találsz, egyél, amíg elég neked, nehogy jóllakva vele, kihányd azt.” (25/16)

Ácher (tehát rabbi Elisa ben Abuja) miután „látott”, „kitépte az ültetvényeket”. A kortárs bölcsek szemére vetették: „Ne engedted volna szádnak, hogy vétekbe ejtse a te testedet.” (Koh. 5/5)

Rabbi Akiba bement sértetlenül és kijött sértetlenül. A bölcsek felkiáltottak: „Vonj engem magad után, hadd szaladjunk.” (Énekek Éneke 1/4.)

Elisa ben Abuját a Talmud „Áchér”-nek, „másnak” nevezi. „Kitépte az ültetvényeket”, hitehagyott, „idegen” lett kortásai szemében. Elisa talmudi bölcs volt, Jochanan ben Zákkáj tanítványa. Az ő tanítványa viszont rabbi Meir volt, a Tóra fáklyavivője.

A Talmud, valamint a Toszifta II. misztikus magyarázatot ad „Ácher” hitehagyására (Chagiga 14/2). Történt, hogy Elisa ben Abuja látott egy embert, aki az anyamadár szeme láttára kivette a fiókákat a fészekből. Súlyos parancsot szegett meg. Ugyanis ha fiókákat vagy tojásokat el akarjuk venni, a madarat el kell hessegetni, hogy ne okozzunk fájdalmat az anyamadárnak. Az ember, aki megszegte a Tóra előírását, minden következmény nélkül megúszta. Később egy másik embert látott, aki szintén fölmászott egy madárfészekhez. Elhessentette az anyamadarat, és amikor lemászott, megmarta egy kígyó, és meghalt.

Elisa rabbi megrendült hitében, hiszen a Tóra hosszú életet ígér annak, aki betartja a parancsolatot, és megkíméli az anyamadarat a fájdalomtól! Ekkor veszítette el hitét és fogant meg benne a tagadás gondolata. 

Történt egy szombati napon, hogy Elisa rabbi többek szeme láttára találkozott egy közismert prostituálttal, és annak ajánlatot tett. A nő – leplezve meglepetését – azt kérdezte: „Nem Elisa rabbihoz van szerencsém?" 

Erre a rabbi a szombati munka tilalom ellenére kihúzott egy retket az ágyásból, és átadta a prostituáltnak. A nő, maga is ismerte a szombati tilalmakat, megdöbbenésében azt mondta: „Bocsánat, tévedtem! Te nem lehetsz Elisa rabbi, te valaki más vagy!" Így ragadt a rabbira az Ácher („más”, „idegen”) név (Chagiga 15).

Elisa ben Abuja rabbit kiközösítették rabbitársai. Tettét nem tudták és nem voltak hajlandók megbocsátani. A rabbinak egy esélye maradt: a „megtérés”! Ugyanis bárhogyan élt, még halála órájában is megtérést gyakorolhat bárki, és bűnvallomása úgy számít, mintha egész életében minden parancsot betartott volna. 

A történethez hozzátartozik, hogy Méir rabbi, a hűséges tanítvány nem szakított a kiközösített Elisával. Annak ellenére, hogy rabbitársai rossz szemmel nézték ragaszkodását, kitartott mestere mellett. Társai így magyaráztak: „Méir gránátalmát talált: a belsejét megette, a héját kiköpte..."

Amikor rabbi Meirnek tudomására jutott, hogy mestere a halálán van, felkereste és kérte, hogy térjen meg. Elisa szomorúan mondta, hogy ahhoz már nincsen elég ideje! A tanítvány nyugtatta, hogy sosem késő. Végül Elisa ben Abuja élet utolsó percében olyannak látszott, mintha megbánást gyakorolna. Felhangzott az égi hang, s e szerint Isten elfogadta megtérését. Elisa, aki hallotta az égi hangot, sírva fakadt, és örökre lehunyta szemét. Élettelen teste felett rabbi Meir megerősítette: „Igen! Mesterem megtért halála előtt..."

Elisa rabbinak volt két lánya, akit apjuk kiközösítése és halála után az éhhalál fenyegetett. Mentek Jehudához, a fejedelemhez segítséget kérni. Jehuda Hánászi, a Talmud szerkesztője, tanácstalan volt! Segíthet-e a hitehagyott „Ácher” („idegen”) lányain? A lányok azt mondták: „Ne az nézd, hogy ki volt, azt nézd, amit tudott”. Rabbi Jehuda Hánászi erre sírva fakadt és ezt mondta:

„Ifjú voltam, meg is öregedtem, de nem láttam még igazat elhagyva, hogy magzata koldulná kenyerét” (37. Zsolt. 25.), majd gondoskodott a „hitehagyott” Elisa ben Abuja lányainak megélhetéséről.