Radnóti Zoltán főrabbi: A zsidóság nem performanszok sorozata

– Teljesen korszerű, fontos és jogos arról beszélgetni egymással egyházon belül, hogy milyen a nők szerepe a neológ vallásgyakorlásban. De az nem megy, hogy kvázi diktátumokat jelentünk be a sajtóban, és elvárjuk, hogy ehhez a diktátumhoz alkalmazkodjon a teljes neológ közösség – nyilatkozta megkeresésünkre Radnóti Zoltán főrabbi, a budapesti Rabbiság igazgatója, a Bét Sálom zsinagóga vallási vezetője.

A közelmúltban a Kibic.hu hasábjain négy vallási vezető (Fináli Gábor, Kelemen Katalin, Radvánszki Péter és Vári György) aláírásával megjelent egy cikk, amelynek lényege az volt: a Fináli Gábor rabbi által vezetett Hunyadi téri közösség és a Radvánszki Péter rabbi által vezetett Páva utcai körzet olyan közös istentiszteleteket tervez két reform közösséggel, amelyeken nőket és férfiakat egyaránt ki fognak hívni a Tórához.

Mivel a Hunyadi téri és a Páva utcai zsinagóga a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) alá tartozik, válaszképpen a BZSH kiadott egy közleményt, amelyben arra szólították fel az érintett rabbikat, hogy a neológ zsidó hitrendszer és a Mazsihisz-BZSH alapszabály szerinti alapelveket kövessék, különben a BZSH megteszi velük szemben a szükséges intézkedéseket. Ezt a közleményt dr. Frölich Róbert országos főrabbi, dr. Kunos Péter, a Mazsihisz-BZSH ügyvezetője, Mester Tamás BZSH-elnök és Radnóti Zoltán főrabbi, a budapesti Rabbiság igazgatója jegyezte.

Radnóti Zoltán főrabbi a Bét Sálom zsinagógában (Forrás: Facebook)

Radnóti Zoltán főrabbit a budapesti Rabbiság igazgatójaként kérdeztük az ügyről.

– Az ön nyitott szellemiségét ismerve kissé meglepő volt a BZSH kemény hangú közleménye az érintett rabbikkal szemben. Mi indokolta ezt a szigorú hangot?
– Tisztázzunk valamit: a BZSH nem azért helyezte kilátásba a munkajogi felelősségre vonás lehetőségét, mert a szóban forgó rabbik nőket akarnak a Tórához felhívni és egalitáriánus minjent szeretnének csinálni. Hiszen a világra nyitott zsidóság szlogenjét felvállaló Mazsihiszen belül van két társult hitközség, ahol férfi-női vegyes minjenek vannak. 

A közlemény, amelyet én aláírtam, azért lett ilyen szigorú hangnemű, mert a Mazsihisz, és annak legnagyobb taghitközsége, a BZSH az alapszabályában azt vallja, hogy a Sulchán Áruch talaján állva gyakorolja a hitéletet, márpedig ezzel a rabbik által jegyzett írás szembement, méghozzá úgy, hogy az derült égből villámcsapásként érte a Mazsihisz és a BZSH vallási vezetését. Egy ilyen, a zsidó vallásjog alapjait érintő törekvést, amelyet a rabbik megfogalmaztak, nagyon nem elegáns egyoldalúan bejelenteni a sajtóban, hanem belső egyeztetést kell róla folytatni, ami nem történt meg. 

Fináli rabbi és Radvánszki rabbi – most csak azokat említem, akik a BZSH alkalmazásában vannak – alapvetően szembementek a 160 éves neológia hagyományával is, nem vették figyelembe, hogy mit mond a „minhág hámákom”, vagyis a szokásjog, a „minhág ködin hu”, ami „a vallásjogi előírássá váló közösségi szokás” alapelvét jelenti, illetve a „minhág ávoténu bejádénu”, vagyis „az atyáink szokása, amit nekünk tisztelnünk kell”. Fináli Gábor és Radvánszki Péter úgy lépte át a neológia 160 éves történelmét és a zsinagógáink értékrendjét, szokásrendjét, hagyományát, hogy erről ők senkivel sem egyeztettek. Nem párbeszédet kezdeményeztek a Mazsihisz-BZSH keretein belül, hanem a sajtóban megjelentettek egy cikket, egy megelőző belső vita nélkül. 

Ráadásul amiről szó van – nevezetesen a nők szerepének megváltozása a zsidó vallásgyakorlásban –, egyáltalán nem is újkeletű kérdés, a világban évtizedek óta folynak erről viták, diskurzusok, párbeszédek. 

A nők szerepének megváltoztatását csak viták, diskurzusok, párbeszédek révén lehet megbeszélni, nem pedig a Mazsihisz és a BZSH hagyományrendszerével szöges ellentétben álló bemondás alapján, ahogy azt ők tették. Ezzel olyan helyzetbe hozták a BZSH vallási és világi vezetését, hogy lépnünk kellett. A zsidóság nem performanszok sorozata, ezt nekik is be kell látniuk. Egy rabbi jelszava az legyen: „légy ott mindig!”, mert állandó jelenlét nélkül minden vonzónak látszó próbálkozás kudarcra van ítélve. Ne legyen senki sem naiv: ha a minjen egaliter lesz, attól nem fog a szombati vagy a hétköznapi zsinagógát látogató hívek száma megduplázódni.

– Ön nyitott volna egy párbeszédre velük ebben a kérdésben?
– Hadd kezdjem ott a választ, hogy egy neológ rabbinak meglehetősen nehéz dolga van. Egy ortodox rabbi helyzete könnyebb, hiszen az ortodoxia többé-kevésbé egy „fekete-fehér”, „igen-nem” rendszer, ott nincs túl sok helye az egyéni kifejezésvágynak. A reformzsidó-közösségeknek is könnyebb a helyzetük, hiszen sok tekintetben a szivárvány minden színében pompáznak, ők sokkal megengedőbbek, aminek az a vallási alapja, hogy szerintük a Tóra emberi mű, tehát változtatható. Ebben különböznek az ortodoxiától és a neológiától, mi ugyanis azt valljuk, hogy a Tóra nem emberi mű, hanem „min sámájim”, azaz azt az Örökkévaló adta, ezért nem lehet benne változtatni. A neológia pedig ott van valahol a kettő között: nem is fekete-fehér, de nem is túlzottan megengedő, nem szivárványszínű. Ezért tartom óriásinak a neológ rabbik felelősségét: ebben a széles sávban mozogva kell megtalálniuk a maguk helyét. 

A kérdésre válaszolva: hogyne, 2022-ben teljesen korszerű, fontos és jogos arról beszélgetni egymással egyházon belül, hogy a reformközösségek szerint miért lehet nőket is felhívni a Tórához, és hogy miért nem lehet szerintem vagy szerintünk. Jogos, fontos és korszerű a vegyesházasságokról beszélni, továbbá a melegek, sőt, a meleg rabbik helyzetéről beszélni, de az nem megy, hogy kvázi diktátumokat jelentünk be a sajtóban, és elvárjuk, hogy ehhez a diktátumhoz alkalmazkodjon a teljes neológ közösség. 

Ráadásul – mint mondtam – a Bét Orim és Szim Salom közösségekben, amelyek a Mazsihisz társult tagjai, a nőket beszámítják a minjenbe. Akkor miről is beszélünk? Azoknak a nőknek, akiknek vallási és lelki igényük van arra, hogy a minjen tagjai legyenek, van lehetőségük Budapesten ebben a két közösség életében részt venni. Budapesten olyan minjen is van, amely csak nőkből áll. Egyetlen vallásos zsidó nőnek sem akarjuk megtiltani, nem is tehetnénk, hogy női minjeneket látogasson, és magára vegye azt a mindössze 8 micvát a 613 közül, amely alól felmentették őket a valós életet ismerő talmudi rabbik. De azt a Mazsihisznek és a BZSH-nak kell eldöntenie, hogy a mi zsinagógáinkban lehet-e például vegyes, férfi-női minjen. Ezt nem döntheti el két rabbi önhatalmúlag.

– Mi a véleménye arról, hogy Kardos Péter főrabbi öt éve azt írta: szerinte a nőket is bele kellene számolni a minjenbe?
– Elnézést, de a főrabbi nem ezt mondta. Kardos főrabbi azt mondta, hogy ha a káddis elmondásához nincs meg a kellő tíz zsidó férfi, akkor ő a nőket is bele fogja számolni a minjenbe, de ez csak a káddis elmondására vonatkozott. Éppen az ilyen félreértések miatt tartom szükségesnek a viták lefolytatását. A főrabbinak azért tudok igazat adni, mert a káddis nem egy klasszikus ima, például nincs benne Isten neve sem, a káddis egy himnusz, amelyben a gyászoló – egy közösség előtt – deklarálja, hogy a vele történt tragédia ellenére ő töretlenül dicsőíti az Örökkévalót. A káddis elmondásához ezért kell „közösség”, azaz tíz ember. Tehát bizonyos speciális esetben a rabbi belátására van bízva, hogy a gyászoló himnuszát meghallgató „közösség” meglétét miképpen értelmezi. 

Kardos Péter így döntött. Ám ezzel nincs egyedül. Az elmúlt két év rettenetes vírusjárványa volt a legjobb példa arra, hogy bármilyen szigorú tilalmak és szabályok vonatkoznak egy zsidó istentiszteletre, mértékadó ortodox rabbik engedélyezték az online Istentiszteletek használatát, mert azzal érveltek: inkább legyünk rugalmasak egy-két korlátozás esetében, de a közösséget ne hagyjuk szétesni. 

Az online, rádióban vagy tv-ben elhangzó imák vallásjogi alapproblematikája, hogy a közösség nem az ember hangjára válaszol ámennel, hanem egy hangfalból felhangzó, elektromossággal generált és irányított hangrezgés-sorra. Darvas István főrabbival a pandémia elején publikáltuk, hogy Tórát nem olvasunk ugyan az interneten, de minjenhez kötött káddist és bárhu imát engedélyezzük, méghozzá a közösség egyben tartása érdekében.

– Más korlátozás enyhítésére is volt példa?
– A koronavírus-járvány alatti lezárások idején történtek olyan temetések, amikor mondtunk káddist, olyan esetben is, amikor rajtam kívül csak ketten-hárman voltak. Mérlegelnem kellett, hogy enyhíthetek- a szabályokon, ha a gyászoló embernek igénye van a káddisra. Nem mi tehettünk róla, hogy a lezárások miatt nem lehetett minjen a temetéseken, és a zsinagóga is be volt zárva, hogy oda elhívhassam a gyászoló családot. Igen, megtettem, hogy minjen nélkül mondtunk káddist a gyászoló családdal. A rabbinak a gyászoló embert kell szem előtt tartani és a speciális körülmények alapján mérlegelni, hogy miben, hol és mennyiben térhet el a szabályoktól.

– A mostani esetben nem tapasztal speciális körülményeket?
– Még egyszer mondom: Budapesten vannak közösségek, ahol a nők beleszámítanak a minjenbe, és ahol a nőket felhívják a Tórához. Az a nő, akinek ez az élmény fontos, éljen ezzel a lehetőséggel! A mostani ügy nem speciális esetről szólt, az érintett rabbik általános alapelvként igyekeztek deklarálni a nők felhívását a Tórához. Nem fogadom el, hogy a Mazsihisz-BZSH-nak kötelező volna figyelembe vennie Fináli és Radvánszki rabbi vágyait és elvárásait az általános vallásgyakorlást illetően. Arról nem is beszélve, hogy ha már egymás igényeinek tiszteletben tartásáról van szó, akkor nekik is be kellene látniuk: a mi zsinagógáinkban ( (értsd: ezek az ő zsinagógáik is) megvannak a megszilárdult hagyományok, amelyekhez a közösség ragaszkodik. Hogy csak a mi körzetünkről, a Bét Sálomról beszéljünk: ha a „gábe” egy hölgyet hívna fel a Tórához, utána több olyan hölgy is lenne, aki soha többé be nem tenné a lábát a zsinagógánkba. Igazuk lenne, ha azzal érvelnének: ők tisztelik a hagyományt, és nekik ez nem fér bele, mert azért választották a Bét Sálomot, mert számukra szimpatikus annak a konzervatív légköre.

– Ha már vitáról volt szó: lesz párbeszéd az érintett rabbikkal az általuk felvetett kérdésről a BZSH-n belül?
– Itt nem egy BZSH-belügyről, hanem egy nagyon komoly teológiai kérdésről van szó, amelynek megvannak a maga történelmi előzményei! A holokauszt előtt a Dohány-zsinagógában Hevesi Simon alatt már volt külön nőknek tartott istentisztelet, mert ez is belefért a neológiába. Hevesi Simon úgy gondolta, hogy ha van istentisztelet több száz férfi számára, akkor más időpontban, más liturgiával miért ne lehetne istentisztelet csak nőknek? Londonban voltam olyan zsinagógában, ahol egyszerre három minjen volt három különböző szobában: egy „klasszikus” szeparált minjen, egy vegyes minjen nőknek és férfiaknak, s volt egy harmadik, meditatív minjen dallamos, haszidos liturgiával. Lehetett választani. 

Ne felejtsük el, hogy a Mazsihisz szerepe valamiképpen hasonló, hiszen Magyarország legnagyobb zsidó felekezeteként sokféle zsidót képvisel, a szigorúan vallásos zsidó embertől kezdve a vegyesházasságban élő zsidókig. Ezért a Mazsihisznek mindenkit meg kell hallania: azokat is, akik újítani szeretnének, s azokat is, akik számára a hagyományok érinthetetlenek. A Mazsihisznek az a feladata, hogy a különböző elképzeléseket és törekvéseket együttgondolkodással hozza összhangba, méghozzá fokozatosan, lépésenként. 

A lépcső tetejére nem úgy megyünk fel, hogy rögtön a legfelső lépcsőfokra ugrunk. Példaként hadd hozzam fel ismét a mi közösségünket: a Bét Sálomban én vezettem be, hogy a kiddusok alkalmával a nők is mondjanak dvár tórát, azaz hetiszakasz-magyarázatot. Az ilyen lépcsőfokokat be kell tartania a szóban forgó rabbiknak is. Aki pedig ezek alapján azt állítaná, hogy a Mazsihisz nőellenes volna, az nem gondolta át, hogy egy ilyen sommás vélemény nem méltó egy komoly teológiai kérdéshez.

A kérdésről eddig kifejtette a gondolatait a Szombat folyóiratban Biró Tamás, az OR-ZSE tudományos rektorhelyettese, az írását itt olvashatják; Schweitzer Gábor jogtudós, akinek a cikke itt olvasható; valamint Kurucz Ákos rabbi, akinek az írása itt érhető el.