Mit rejteget Isten? A bűneink, amelyeket észre sem veszünk – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma este 18 óra 13 perckor köszönt be, a királynő holnap este 19 óra 15 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Nicávim-Vájéleh páros hetiszakaszt olvassuk.

Náhmánidész szerint az, amit csak Isten tud rólunk, olyasmi, amit magunknak sem vallunk be, vagy észre sem veszünk magunkban. Most, Ros Hásáná előtt az a feladatunk, hogy megértsük őket.

„Az elrejtett dolgok Istennél vannak, a látható dolgok nálunk és gyerekeinknél örökké, hogy megtegyük, azt, amit a Tóra tanít nekünk” – áll a hetiszakaszban. Ezt érteni véljük, röviden arról van szó feltehetően, hogy mindenki törődjön a maga dolgával, szebben szólva sepregessen a saját portája előtt. A mi dolgunk nem az Isten lényének végső misztériumait megérteni, arról spekulálni, milyen az élet, ha van, a halál után. Nem dolgunk Isten és a világ, a teremtés végső titkait kutatni, az istenhit elsősorban nem öncélú spekuláció, hanem cselekvés. A világot a Tóra tanulása, a leírt, látható és megérthető dolgok megértése, az imádkozás, továbbá a jócselekedetek tartják fent, a tevékeny részvét. 

A mi dolgunk nem az, hogy megértsük, honnan van a világban a rossz, ha Isten jó és mindenható, az a dolgunk, hogy segítsük az özvegyet és az árvát, ha már megözvegyültek, elárvultak. Elsősorban nem megértenünk kell a Láthatatlant, hanem megváltoztatnunk a világot Isten királyságává, ahol Egy lesz az Isten minden népek számára és Egy lesz az Ő neve. Nem igazolnunk kell Istent logikailag, nem szorul ránk, elég, ha jelen vagyunk és segítünk a szenvedőknek, átveszünk, amennyit lehet, a terheikből.

Máshogy is lehet mindezt érteni, mert vannak olyan rejtett dolgok is, amelyek nagyon is ránk tartoznak, velünk kapcsolatosak, csak egyelőre még Istennél vannak, nem előttünk. A nagyünnepi imákban rengetegszer kérünk bocsánatot mindazért, amit tudatlanságból követtünk el. Úgy tűnik, felelősséggel tartozunk azért is, ami rejtve van előlünk, amit nem tudunk magunkról. Azokról a vétkeinkről, amelyeket rejtett sérelmek mozgatnak, azt akarjuk visszaadni, továbbadni a gyerekeinknek tudattalanul, ahogyan velünk bántak. Frusztrációink nagy részének végső okai, fájdalmaink, egyelőre, jórészt, még Istennél vannak. Még nem láttuk át őket, még nem néztünk velük szembe. Még elevenné kell tennünk a fájdalmat, még meg kell bocsátanunk másoknak és magunknak ahhoz, hogy megszabaduljunk ezektől a bűnöktől.

És vannak olyan bűneink, amelyekről más okok miatt nem tudunk. Úgy tudjuk, befogadóak vagyunk, például, a zsidó közösség nyitott, liberális, befogadó. De befogadó-e eléggé más helyzetű, más társadalmi státuszú, esetleg nem értelmiségi csatlakozni vágyókkal, nyitottak vagyunk-e eléggé, mi, magyar zsidók, más hátterű, más vagyoni helyzetű, mást ismerő, mást szerető, mást fogyasztó, esetleg eltérő politikai nézeteknek elkötelezett zsidó és nem zsidó emberekre? Eleget tudunk-e a saját előítéleteinkről? Eléggé kitárjuk-e a szívünket valóban és máshogy más felebarátaink előtt? Észrevesszük-e ezeket az előítéleteket, ha vannak, vagy nem is tudunk róluk és csak Isten tudja rólunk egyelőre? Ő várja csak, hogy megtanuljuk Tőle, ő, aki a nagyünnepi liturgia szerint halálunk napjáig vár ránk, hogy megtérjünk? Az Ő türelme végtelen. 

A világ egyre nehezebb és ijesztőbb körülöttünk, mi egyebet tehetnénk, mint hogy megvizsgáljuk a szíveinket, hogy teret csináljunk benne minél többeknek, most, mikor úgy is össze kell majd húzódnunk és teret engednünk egymásnak?

Írassunk be vigasztaló újévre mindannyian!

Vári György írása