„És Mózes magával vitte József csontjait…”

József előre látta azt, ami a későbbiekben hagyománnyá vált: a halott mosdatását, öltöztetését, búcsúztatását közösségi imákkal, Tóratanulással, jótékonyság gyakorlásával és rendezett temetőkkel – tanítja írásában a BESÁLÁH hetiszakasz kapcsán Szerdócz Ervin újpesti főrabbi.

Miután testvérei eladták az izmaelita kereskedőknek, József Egyiptomba került, ahol sok viszontagság után a Fáraó alkirállyá tette: „Te leszel házam fölött és a te parancsod szerint igazodjék egész népem, csak a trónon leszek nagyobb, mint te.” (I.M.41/40) József jellemét rangja és hatalma nem változtatta meg: megmaradt zsidónak.

Köztudott, hogy a zsidó nép tagjai két identitással rendelkeznek. Genetikaival: zsidó felmenőktől származnak és zsidó szülőktől születtek. És vallási identitással is, azáltal, hogy a Tóra törvényei szerint élnek.

Ez a kettős identitás három és fél évezred óta, tulajdonképpen csak három alkalommal jutott kifejezésre minden zsidó életében. Születése után zsidóként anyakönyvezik, a fiúkat nyolc napos korukban körülmetélik. Házasságkötés alkalmával, amikor diszsátor alatt, jelképes gyűrű által férfi és nő egymásnak lesznek szentelve és ennek dokumentálására a feleség „házasságlevelet” (ketubát) kap. Végül az életből való távozást követően, amikor a zsidó hagyomány szerint zsidó temetőbe temetik. Ennek tudatában kéri József testvéreit, hogy vigyék magukkal csontjait és temessék el abba a földbe, amire Isten ígéretet tett őseinek.

A Tóra szövegének érdekessége, hogy József testvéreit bízza meg, hogy csontjait magukkal vigyék az Ígéret Földjére. Ennek ellenére Mózes tesz eleget kérésének. József előre látta: Mózes csak részben tudja teljesíteni kérését, mivel Isten akaratából nem mehetett be az országba. A tórai szöveg úgy is értelmezhető: 

„Vegyétek át Mózestől csontjaimat, mivel csak általatok nyugodhatok őseim földjében.” (Midrás Rábbá Smot 27)

József kérésével hagyományt teremtett és azt az utókor örökölte. A szövegben ezért áll: „vigyétek magatokkal csontjaim” és nem az, hogy vigyétek „holttestem”. József és az Ősök csontjainak „elvitele”, emlékük, cselekedeteik, érdemeik, szokásaik megőrzésére utal. József előre látta, a későbbi korokra megőrzött hagyományt: a halott mosdatását, öltöztetését, búcsúztatását közösségi imákkal, Tóra tanulással, jótékonyság gyakorlásával és rendezett temetőkkel. A holttesttel való „foglalkozás” köztudott dolog, a legnagyobb érdem, mivel az holttest nem tudja megköszönni, meghálálni a vele való törődést.

József az egyedüli, akit a Tóra „cádik”-nak (értsd: jámbornak, istenfélőnek) nevez. József olyan becsben volt Isten előtt, hogy a tenger is csak akkor vált ketté, amikor koporsója megérkezett a tengerhez.

A Talmud szerint a negyven év alatt, amíg a zsidók a pusztában bolyongtak, József csontjai a koporsóban hánykolódtak volna. 

„Ekkor jött Mózes és irgalomért esedezett: Világ Ura! Vedd figyelembe szolgád József, a „cadik” érdemeit! Hallgasd meg Uram kiáltásunkat József testvérünkért! Erre Isten összeállította csontjait, lelkét azonban még nem engedte be a mennyei kollégiumba, csak miután eltemették Sekemben. Rabbi Jehuda HaNaszit (a fejedelemet) kérdezték tanítványai: miért temették el Józsefet Sekemben, miért nem a Makpéla barlangba, ahol Ősei nyugodnak? Így válaszolt: „mivel Józsefet testvérei Sekemből rabolták el, oda is vitték vissza, hogy eltemessék” (Bava Metzia 92a).