Magyarországon mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben? Milyen sors várt a munkaszolgálatosokra a keleti fronton? Hogyan zajlott a hétköznapi élet a pesti gettóban? Milyen szerepet játszottak a házmesterek a vészkorszakban? Ezekre a kérdésekre ad választ a Múlt-kor magazin őszi száma, amely ezt a címet kapta: 1944 – a szégyen éve...
A magyar 2. hadsereg kötelékében több tízezer zsidónak minősített magyar állampolgár teljesített fegyvertelen munkaszolgálatot. Az ő életüket legalább akkora mértékben határozta meg a helyi szintű parancsnok, a honvéd közlegények magatartása, illetve a századparancsnok emberséges vagy embertelen hozzáállása, mint a mindenkor változó jogszabályok. Általánosságban azonban igaz, hogy a hátországban lényegesen jobb bánásmódban részesültek a muszosok, mint akiket a Szovjetunióba, a hadműveleti területen a tábori munkásszázadokba vezényeltek. De a legrosszabb helyzetben egyértelműen a frontvonalban szolgálók voltak – olvasható a Múlt-kor magazin őszi számában, amely az 1944-es évvel foglalkozik.
Az 1939. évi II. (honvédelmi) törvény értelmében minden 14 és 70 év közötti személy honvédelmi munkavégzésre lett kötelezhető, továbbá akik a 21. évüket betöltötték, és alkalmatlanok voltak fegyveres szolgálatra, azoknak kötelező jelleggel „közérdekű” munkaszolgálatot kellett végezniük.
Ezt az eleinte még nem kifejezetten zsidók ellen irányuló intézményt a hadba lépéstől kezdve mégis fokozatosan velük szemben kezdték alkalmazni. Ennek egyik sarkalatos pontja volt, hogy Bartha Károly honvédelmi miniszter 1941. augusztus 19-én elrendelte, hogy a továbbiakban zsidók csak fegyvertelen katonai szolgálatot láthatnak el, majd az újabb honvédelmi törvény (1942: XIV. tc.) értelmében csak „kisegítő szolgálatot” teljesíthetnek.
Forrás: Múlt-kor.hu
