Harsányi László: Zsidó művészek a viharban 154. rész – Wojticzky Elvira

1939-ben, az első két zsidótörvényt követően az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) – a Pesti Izraelita Hitközséggel szoros együttműködésben – a fellépési lehetőségeiktől, kenyerüktől megfosztott zsidó művészek számára létrehozta a Művészakciót. Ebben a nagysikerű kezdeményezésben 1944. március 19-ig 550 színész, énekes, zenész, táncos, festő, szobrász, író jutott lehetőséghez és szó szerint éltető levegőhöz.

E hasábokon korábban időről-időre bemutattam egy-egy művészt az akkor és ott fellépő, kiállító szereplők közül. Most újra felveszem a fonalat, mert még sok nevet érdemes megőrizni az emlékezetnek.

Most egy olyan művésznő pályafutásának vázlatos ismertetésével kísérletezem, aki az OMIKE-n kívül tagja volt még 1941-től a Concordia, Kolozsvári Zsidó Színház társulatának is. Nincs ismeretem más olyan zsidó színészről, aki mindkét – az üldözötteknek átmeneti lehetőséget biztosító – színházban fellépett. De lássuk először egy két mondatban, mi is volt a Concordia?

A második bécsi döntést és a magyar csapatok bevonulását követően a zsidótörvények hatályát Észak-Erdélyre is kiterjesztették, így a Kolozsvári Nemzeti Színháznak el kellett bocsátania zsidó színészeit. Az állás nélkül maradt színészek 1941 februárjában önálló társulatot hoztak létre Hagibbor művészegyüttes, Concordia művészakció, majd Kolozsvári Zsidó Színház néven. Ehhez csatlakoztak más, Erdélyben dolgozó zsidó színészek is. A színház a német megszállásig működött.

Akiről ez az írás szól: Wojticzky Elvira (1919/1920 -?) erdélyi, Kolozsváron született színésznő. Apja Wojticzky Gyula jónevű költő, újságíró volt.

A lapok kis, nyolc éves táncosnőként írtak először róla már 1927-1928-ban. Mint például az Aradi Közlöny 1928 augusztusában:

„Wojticzky Elvira, a kolozsvári opera nyolc éves balerinája … teljesen önálló műsorral mutatkozik be a Luna-parki színházban”

Az erdélyi lapok a továbbiakban is nyomon követték fellépéseit Kolozsváron és Aradon egyaránt. 1934 szeptemberében azután az Erdélyi Hírlap a pesti Király Színház új tagjai között fedezte fel Wojticzky Elvira nevét. Ez a lehetőség nem tartott sokáig a még mindig csak 14 éves gyermekszínésznő számára, mert Budapesten 16 éven aluliak nem lehettek szerződött társulati tagok.

Wojticzky egy évvel később az újjászervezett kolozsvári Magyar Színház tagja lett. Kolozsváron rögtön két fontos szerepben mutatkozott be, az egyik az „Én és a kisöcsém” címszerepe volt, a másik Ábrahám Pál „Viktóriá”-jában a kis kínai hercegnő megformálása. A lapok lelkes kritikái közül álljanak itt a kolozsvári Ellenzék című lap 1935. októberi sorai:

„[Wojticzky Elvira] Alig pár éve még bakfis sem, vékony gyermekhangjára, fürge, táncra termett lábainak ütemes mozdulataira azt mondták, hogy ügyes, de igen korán kezdi. És most kész színésznő! Neki volt igaza, érezte, hogy nincs értelme bevárni az obligát tizennyolc-húsz évet, amikor úgy ugrál, úgy mozog a színpadon mintha ez volna az otthona.”

A színház egymást követő 1935-1938-as bemutatóinak majd mindegyikében kapott szerepet, mint énekes-táncos szubrett, és a kritikák szinte mindig elragadtatottak voltak.

1938 májusában jelent meg az első hír arról, hogy a Bukaresti Alhambra színház, más erdélyi magyar művészekkel együtt szerződtetné Wojticzky Elvirát. A Brassói Lapok júliusban megerősítette, hogy több mint húsz erdélyi magyar színészt szerződtetett az Alhambra revüszínház. A cikk megszólaltatta Wojticzky Elvirát is:

„Mint friss tavasz madár, belibben a teraszra Wojticzky Elvira. Szőke fürtök, kis rúzs, kékróka, könnyű nyári selyem

 – Na, Elvira?
Cuppant.
Jaj gyerekek, csuda boldog vagyok.
Mikor kezdődik a szezon?
Szeptember elsején, de a próbák már augusztusban.
Azután tudsz-e jól románul?
Ohó! Nagyon jól.”

Novemberre minden megváltozott, a lapok tényként már azt közölték, hogy Wojticzky Elvira az aradi színházhoz szerződött. Az Erdélyi Hírlap ennek okaként azt írta meg (bár ez a történet komoly megerősítést nem kapott), hogy a bukaresti színház felmondott huszonhárom kisebbségi alkalmazottnak, és Wojticzky velük szolidaritást vállalva ment el Aradra. Ott kitörő lelkesedéssel fogadták.

Aradra érkezése kapcsán így írt róla az Aradi Közlöny:

„Kedves, behízelgő modora, kitűnő figurája van, színesen és szívből fakadóan tud beszélni, ének- és táncszámaival nagy szenzációt fog kelteni:”

De a siker nem tartott sokáig. 1939 januárjában az aradi magyar színtársulat a megfelelő érdeklődés hiánya és az így kialakuló anyagi ellehetetlenülés miatt feloszlott. A Bomba című kolozsvári lap így írt a kialakult helyzetről:

„Az aradi színház megszűnése után, a tagok valósággal éheznek. Harmath Jolán, Felhő Ervin, Horváth Laci és Wojticzky Elvira alkalmi előadásokat rendeznek a városban és annak jövedelméből élnek. Már ahogy abból élni lehet.”

1939 októberében Wojticzky Marosvásárhelyre ment, és ott a Magyar Színház tagjaként lépett újból színpadra. Állandóan játszott, jelentős szubrett szerepekben volt lehetősége fellépni. A társulat más erdélyi városokban is vendégszerepelt. A magyar nyelvű helyi sajtó mindezekről beszámolt. Például az Ellenzék 1940 júniusában így írt egy kolozsvári fellépésről:

„Wojticzky Elvira kitűnő színésznő és táncosnő, maga a megtestesült temperamentum, ő is rengeteget fejlődött mióta utoljára láttuk.”

Mindez 1940 szeptemberéig tartott. A marosvásárhelyi magyar színháznak akkor három zsidó tagja volt, közöttük Woyticzky Elvira. A második bécsi döntés után bevonuló magyar csapatok parancsnoka azonnali hatállyal letiltotta szereplésüket.

1941 februárjában tehát mindhárman Kolozsvárra mentek, és csatlakoztak a megalakuló Kolozsvári Zsidó Színház társulatához.

A helyzetet különösen groteszkké teszi, hogy valamivel később, 1943 augusztusában a marosvásárhelyi színházból származása miatt elüldözött színésznőt a Színészkamara felvette a zsidó tagok névjegyzékébe. (Feltehetően a magyar jogrend érvényesítése után jelentkeznie kellett a Színészkamarába.) De még hátra volt ebben egy újabb fordulat: 1944 májusában, tehát kilenc hónappal később az összes többi zsidó művésszel együtt kizárták a Színészkamarából.

Wojticzky Elvira 1943 decemberében Budapesten, a Művészakció kis színpadán lépett fel. Lakner Artúr „Vera vagy Veronika?” című három felvonásos darabjában játszott négy alkalommal. A darab 1944. januári-márciusi előadásaiban azonban már nem ő formálta meg Dinamit Dodó dizőzt.

1944 végén újból színpadon volt, mégpedig korábbi sikerei helyszínén, a Kolozsvári Magyar Színházban. (Ne felejtsük el, hogy ezt megelőzően Románia átállt az antifasiszta szövetség oldalára, és a háború ott befejeződött.) Az utolsó tudósítás erről az új életszakaszról 1947 márciusában jelent meg, ekkor még színpadon volt Kolozsváron.

Következett a kivándorlás, de ennek részletei nem ismeretesek. Néhány szórvány adat található az emigráns magyar újságok társasági rovataiban, de ott már nem, mint egy színésznőről, hanem mint háziasszonyról írtak róla. Az utolsó ilyen hír kelte 1973. március. Részlet az Új Világ társasági beszámolójából:

„Nash Elvira (eláruljuk a gyönyörű szőke háziasszony Vojticzky Elvira néven ünnepelt kolozsvári színésznő volt!!) […] fogadta a vendégeket.”

Halálának időpontját nem ismerem.

Képek:

1.) Színházi Élet, 1930. 31.
2.) Színházi Élet, 1934. október
3.) Színházi Élet, 1936. 51.
4.) Keleti Újság, 1937. 10
5.) Bomba, 1939. január 25.
6.) Bomba, 1940. február 29.
7.) Műsorközlő lap, OMIKE Művészakció, 1943. december