Ma 110 éve született Saul Bellow Nobel-díjas amerikai zsidó író

Kanadába 1913-ban bevándorolt orosz zsidók gyermekeként született 1915. június 10-én Montréalban, a családja a jobb megélhetés reményében költözött 1924-ben Chicagóba. Utólag úgy tűnik: ez a döntés nagy szerepet játszott abban, hogy Saul Bellow a XX. századi amerikai regényirodalom egyik legnagyobb alakja lett, hiszen az imádott Chicago városa adott neki élményanyagot, nyelvet és regényfigurákat. A ma 110 éve született Saul Bellow-ra emlékezünk.

Fekete humor, utcai szleng, zsidó élettapasztalat és ironikusan választékos irodalmi hang – ezek azok az „összetevők", amelyek Saul Bellow regényeit oly egyedivé és jellegzetessége teszik. Művei zsidó neveltetéséből, a diaszpóralét teljes vertikumának megéléséből, az amerikai nagyvárosi élet megfigyeléséből és az emberi lét alapvető kérdéseinek filozófiai megközelítéséből táplálkoznak: átszövik regényeit a vallásos tanítások, a talmud bölcsességek éppúgy, mint a modern kor egzisztenciális magányára és az értékvesztés problémáira adható irodalmi válaszok. 

Mivel Saul Bellow gyermekkorát egyszerre határozta meg a vallásos zsidó miliő és Chicago pezsgő, sokszínű világa, ez a kettősség – a tradíció és a modernitás, a mélyen gyökerező identitás és az asszimiláció kihívásai – végigkísérte életművét. Olyan, mint a legtöbb hőse: magányos zsidó értelmiségi, aki belső monológok révén próbálja megérteni és megtalálni a helyét egy szélsőségesen racionális, de spirituális értelemben vett válságban lévő világban. Bellow prózája egyszerre intellektuális és szenvedélyes, humanista szemléletű és humoros, köznapi nyelvezetű és filozofikus. 

Éppen ötven éve, 1975-ben jelent meg a Humboldt ajándéka (Humboldt's gift) című regénye, amellyel kiérdemelte az irodalmi Nobel-díjat 1976-ban. A regényben egy Pulitzer-díjas író, Charlie Citrine próbálja feldolgozni néhai barátja és mentora, Von Humboldt Fleischer, egy neurotikus költő halálát, s mindezt természetesen Bellow hallatlanul szellemes, ugyanakkor érzelmes stílusában olvashatjuk. A főhős, Charles Citrine élete kusza és rendezetlen, az író súlyos anyagi problémákkal küzd, válófélben van, és hiába a sikeres írói munkássága, úgy érzi, elszakadt a valóságtól. A regény egyik kulcsmomentuma, hogy Humboldt  a végrendeletében megajándékozza Citrine-t egy filmforgatókönyv ötletével. Ez az ajándék indítja el a főhőst azon a szellemi utazáson, amelynek során megpróbálja feldolgozni Humboldt örökségét, a tehetség és a siker árát, valamint a művészet és az üzlet világának összefonódását.

A történet két idősík között mozog: egyrészt Citrine visszaemlékezéseit olvashatjuk Humboldtra, a kezdeti barátságukra, intellektuális párbeszédeikre, és Humboldt fokozatos hanyatlására, melyet az alkoholizmus, a paranoia és a szakmai kudarcok jellemeztek; míg a jelenben Citrine igyekszik rendet teremteni kilátástalanul kaotikusnak tűnő életében. A regény tehát lényegében meditáció, belső monológ az írói létről, a tehetségről, a barátságról, az elmúlásról és a társadalom szellemi állapotáról – azaz az életünk legfontosabb kérdéseiről. 

Ami pedig Saul Bellow valóságos életét illeti: az 1990-es évek elején keserűen és a saját bőrén kellett megtapasztalnia, hogy nem maradhat tovább imádott városában, azokban az években ugyanis erős antiszemita hullám indult el Chicagóban, elsősorban a feketék lakta negyedekben. A helyi zsidóknak nevetségesen ,,középkori" váddal kellett szembesülniük: azt terjesztették, hogy szándékosan fertőznek meg fekete csecsemőket HIV-vírussal... A megkeseredett és magányos Saul Bellow a nagy egyetemi városba, Bostonba költözött 1993-ban, és 2005-ben hunyt el, életének 90. évében.

Legyen áldott az emléke!