Új hitközséggel gyarapodott a MAZSIHISZ

2018. Július 06. / 10:37


Új hitközséggel gyarapodott a MAZSIHISZ

Buda Környéki Zsidó Hitközség néven új szerveződés csatlakozott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségéhez (MAZSIHISZ). Az érdi székhelyű hitközség világi elnöke, Hidasi Endre megkeresésünkre azt mondta: egy remélhetőleg hosszú út elején járnak, és nagyon büszkék rá, hogy több mint hetven év elteltével újra működik zsidó hitközség a térségben.


Új hitközséggel gazdagodott a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége: érdi székhellyel a közelmúltban megalakult a Buda Környéki Zsidó Hitközség, amely a vallásgyakorlás terén több Buda környéki település – így Érd, Budaörs, Biatorbágy vagy Diósd – lakosságának kíván a szolgálatára lenni. Az előzményekről Hidasi Endrét, a hitközség elnökét kérdeztük, hiszen a kezdeményezésnek ő a lelke és motorja immár évek óta. Az előzmények ugyanis egészen 2010-ig, az érdi székhelyű Dunamenti Zsidó Kulturális Egyesület (DUZSIKE) megalapításáig nyúlnak vissza, s annak idején a DUZSIKE létrehozásának az ötlete is az ő fejéből pattant ki.

Hidasi Endre az angyalföldi Hirschler-család egyik leszármazottja, 70 éves nyugdíjas, aki az utasellátó vállalattól ment nyugdíjba. Vezetése alatt az egyesület az elmúlt nyolc évben igen aktív munkát végzett. Mint Hidasi Endre elmondta: két érdi és egy százhalombattai iskolában rendszeresen tartanak Holokauszt-megemlékezéseket az elhurcolt és meggyilkolt mártírokra emlékezve, az érdi zsidó temetőben pedig az egyesületi tagok adakozásából emlékfalat állítottak a halottak emlékére – Érdről ugyanis a vészkorszakban 118 zsidó embert deportáltak, és az adatok szerint senki sem tért vissza.

Hidasi Endre kiemelte: immár öt éve minden esztendőben autóbuszos emléktúrát vezetnek Auchwitz-Birkenauba diákok számára, ennek költségeit is az egyesület állja. Idén vetették föl a hitközséggé alakulás gondolatát Kunos Péternek, a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatójának, aki támogatta a kezdeményezést, majd az egyesület Radnóti Zoltán főrabbinak, a rabbitesület elnökének iránymutatását és segítségét vette igénybe a folyamathoz.

Az elnök elmondta: habár az új hitközségben megvan a minjen, de a tagok többsége nem kapott vallásos nevelést, így sokat kell még tanulniuk. Mint fogalmazott: egy remélhetőleg hosszú útnak még nagyon az elején járnak – hiszen például még nincsen saját rabbijuk –, de nagyon büszkék rá, hogy több mint hetven év elteltével újra működik a térségben zsidó hitközség.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Mártír-Istentisztelet és megemlékezés Sátoraljaújhelyen
Tudomány
Pataricza Dóra: Egy történész nem találgat
Megemlékezések
Emlékhelyet avattak a kővágóörsi zsidó temetőnél