A zongorista-zeneszerző
Gonda János titokban tartja múltját: a nyilas üldöztetést és a Rákosi-rendszer
alatti börtönbüntetését. Ausztráliába kivándorolt apja és testvére hiánya,
itthon maradt anyja és nagyanyja tragikus életfordulatai elől az Amerika Hangja rádióadásaiból
elsajátított zene, a rögtönzés szabadsága, majd a szerelem jelent menedéket, ám
a két szenvedély egymás ellen fordul, miközben a magyarországi jazzoktatást
megalapozva, a Kádár-kor kínos kompromisszumaival is meg kell küzdenie.
Lehet-e választani család és művészet között? Örökletes betegség vagy a történelmi trauma kísért generációkon át? Megoldás-e a felejtés, vagy nincs menekvés a múlt elől? Hozhat-e megnyugvást az új szerelem, vagy a szenvedésből fakadó szenvedély mindent lerombol? Mi történik, ha a zenén kívül nincs más, ami a józan észt fenntartsa?
A párhuzamos idősíkokon kibomló cselekményben a szerző az emlékezet működésének többféle modelljét is ábrázolja, hogy számot adjon főhőse önmagával folytatott viaskodásáról, miközben a 20. század magyar történelme és a korszak pezsgő jazzélete is átszövi a regényt.
A regény a Gondolat Kiadónál az Ünnepi Könyvhétre (június 13–16.) jelenik meg.
Részlet
a regényből:
(1946) „Stockholmban nyáron is
hűvös volt az otthon megszokotthoz képest, legfeljebb húsz-huszonkét fok.
Kockás zakóját vitte magával mindenhová. Otthon a Balatonra mentek nyáron,
panzióba, de ő már hetekkel korábban izgatottan készült az utazásra. Apja és
bátyja nagyon hiányoztak, még sokkal jobban, mint Pesten, amikor csak
hétvégenként látta őket. Az is felcsigázta, hogy egy olyan várost láthat,
amelyet víz mos körül, szigetek és félszigetek között vezető hidakon lehet megközelíteni
a Balti tenger felől.
Apja követségi autójával mentek először
körbe. A tengert több helyen is láthatta a csatornák partjáról. Megdobogtatta a
szívét, hogy a kikötőben az Egyesült Államok 12. gyorsnaszádja áll. Ott a
parton ettek egy halétteremben, a teraszról végig láthatta a hajókat. Látta a
metróépítést az Eriksgatan-on a Sankt Eriksplan-nál, mert amikor átszelték a
várost, az apja megkérdezte, érdekli-e, hogy készül a földalatti vasút,
álljanak-e meg egy kicsit. Péter mindig közbeszólt, mindig többet tudott, az
apjuk néha türelmetlenül leintette, de őt érdekelte a technika. Foglalkoztatta
a gondolat, hogy mérnök legyen, mert Péter is mérnök akart lenni, de a zene
ugyanúgy vonzotta. Érzett valami összefüggést a kettő között, bár nem tudta
megfogalmazni, mi az, és más is érdekelte.
Svédország elsősorban a bátyját, az
apját, és mindjárt utána Wallenberget jelentette, a tavalyelőtt Pesten szolgáló
diplomatát, aki megmentette őket a nyilasoktól, majd a háborút követően eltűnt.
Azóta csak ellentmondó pletykákat lehetett róla hallani. Emlékezett a
Schutzpassokra, a királyi koronával, a Schweden és Svédország felirattal
ellátott védlevelekre, amelyek segítettek életben maradniuk 1944-ben, ezért
amikor bárhol meglátta az ország nevét, forróság öntötte el. Amikor apja már
itt Stockholmban elmesélte, hogy az ország sok túlélőt befogadott, akik a
deportálás után nem akartak visszatérni Magyarországra, még barátságosabbaknak
látta a város egyébként kopár, szürke épületeit, és büszke volt, hogy apja itt
képviselheti Magyarországot. Wallenberg svéd követségi titkár volt, apja a
követség kereskedelmi kirendeltségén szolgált, mindez csak növelte a
szimpátiáját.
(…)
Apja
a vacsoráknál, ahogy ültek a tengerparton, vagy a szálloda teraszán, a jövőbeli
terveiről kérdezgette. Próbálta segíteni a gondolkodását, rávezetni, műszaki és
zenei érdeklődésével mik a lehetőségei, és hogyan célszerű választania, de a
kérdések, amelyeket feltett, nem könnyítették meg a dilemmáit. Ő is ment volna
belesni a táncos helyekre Péterrel, de ahogy közeledett a hazautazás ideje, az
apjával is minél több időt akart tölteni. Nem tudta eldönteni, mi érdekli
jobban, a zene vagy a műszaki tudományok, a csillagászat, esetleg a
pszichológia, amire apja csak elhúzta a száját, de már ekkor felvetette, hogyha
akar, utánuk jöhet.
Otthon bizonytalan a helyzet, Hansi, és
könnyen rosszabbra fordulhat.
Háború lesz? kérdezett vissza riadtan,
mire apja lassan csóválta a fejét.
Az nem valószínű, de a vasfüggöny épp
elég. Ugye hallott Churchill fultoni beszédéről tavasszal? Olvasta is? Az még
jobb.Két éve a nyilasok,
most meg a kommunisták törnek előre. Nagyfiú már, tudja, hogy hálásnak kell
lenniük az oroszoknak, de ha ők követnek el elfogadhatatlan dolgokat, azt sem
szabad tolerálniuk. Jobb mindig a drótkerítések szabad oldalán maradni.
Előfordulhat, hogy az otthoni politikai helyzet is súlyosan megváltozik. Az ő
állása sem biztos. Kéri, hogy kezelje bizalmasan, amit most mond, de hogyha
szovjet uralom lesz Magyarországon, nem szándékozik visszamenni, és Péter sem.
Tudja, hogy ezt milyen nehéz elfogadnia. Ezért szeretné felajánlani a lehetőséget,
hogy bármikor, amikor felkészült rá, jöjjön ki hozzájuk. Tudjon róla, hogy itt
is várja egy család, ami ugyanúgy az övé, mint az otthoni. Dönthet akár most is
úgy, hogy marad, de akár otthon is megfontolhatja. Viszont lehet, hogy jön egy
pillanat, amikor már nem tud szabadon dönteni, mert az lesz, mint ami a
Szovjetben, az embereknek nem lesz útlevele, nem engedik ki őket az országból.
Ezt semmiképp sem akarná, hogy megvárja, még akkor sem, ha Anyuka és a nagymama
meggyőzhetetlenek is a kivándorlásról, mert ők jobb patrióták az negyvennégyes
kalandjaik ellenére, mint maga Horthy Miklós. De hát a nők ne politizáljanak,
leszámítva az áldott Slachtát, és még néhányakat. Persze, érti, nem tudják, mit
kezdhetnének magukkal külföldön, ha mostanáig nem dolgoztak, a gyárból meg nem
sok maradt. Ha úgy akarja, megpróbálhatják kivárni az érettségit, küldje csak a
rendszeres beszámolóit a tanulmányairól, de elháríthatatlan külső körülmények
miatt hamarabb is jöhet olyan helyzet, hogy lépni kell, és erre neki is fel
kell készülnie előre, hogy ne érje váratlanul. Olvasson újságot, hallgassa a
londoni rádiót, és ha rászánta magát, írja meg. Nem lenne jó, ha a pillanat
kényszerében, elhamarkodottan kellene döntenie. Tudja, hogy ez nagy teher,
sajnálja, hogy a vállára kell tennie, de felnőttnek tekinti. Van még pár napja
gondolkodni, és reméli, hogy ha most vissza is megy, akkor is lesz alkalma
másként dönteni. Kér valami édességet?”
Könyvheti
dedikálás: Szántó T. Gábor június 14-én, pénteken 17.00-18.00 óra között a Gondolat
Kiadó 67-es számú pavilonjánál, a Vörösmarty térbe torkolló Vigadó utcában
dedikál.
Könyvbemutató:
június 24. hétfő, 17.00 óra
Helyszín: Ötpacsirta Szalon, 1088 Budapest, Ötpacsirta
u. 4.
A szerző mellett
közreműködik Gárdos Péter és Gonda Péter.
Zongorán játszanak: Oláh Kálmán és
Romhányi Áron.
A rendezvény a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zenei
Gyűjteményével együttműködésben valósul meg.
A belépés
ingyenes, de a részvételhez előzetes regisztráció szükséges. Regisztrálni a
koncertregisztracio@fszek.hu e-mail-címen vagy a (06-1) 411-5011-es
telefonszámon lehet a résztvevők létszámának megadásával. Ha valaki mégsem tud
részt venni a rendezvényen, a könyvtár kéri, e-mailben jelezze.
A könyv mindkét
helyszínen és a kiadó honlapján kedvezményesen megvásárolható.
