„Nem tudom elképzelni…, hogy bennünket ki lehessen
iktatni a magyar életből” – írta 1939-ben Kner Imre, a valaha élt egyik
legnagyszerűbb magyar tipográfus. Ács Pál ajánlója a magyarnarancs.hu oldalról.
A Magvető Kiadó gondozásában megjelent, a Tények és Tanúk sorozat kötete betekintést nyújt a nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia küzdelmes sorsába: Kner Izidor leszármazottai, az 1940-ben az Egyesült Államokba kivándorolt Kner Albert nyomdász és grafikus és felesége, valamint a magyarországi családtagok és neves barátok – művészek, értelmiségiek – levelezéséből válogat.
Ami ekkor még Kner számára elképzelhetetlen volt, az pár év múltán valósággá vált: ő maga Mauthausenben vesztette életét, anyját, nagyanyját és unokaöccsét Auschwitzban ölték meg, testvérének nyoma veszett a Don-kanyarban, fia az átélt borzalmak hatására 1945-ben öngyilkos lett, lánya élőhalottként tért meg a haláltáborból. Az egész életstratégiáját a beilleszkedésre építő, magyarságára büszke gyomai nyomdászcsalád szinte teljesen elpusztult a vészkorszak során.
Erdész Ádám levéltáros és nyomdászattörténész Kner Izidor gyermekeinek és unokáinak magánlevelezéséből állított össze gazdag, impozáns és gondos kiadványt.
A magyar iparművészet egyedülálló dokumentuma ez a könyv, egyszersmind a Tények és tanúk sorozat kiemelkedő darabja. Az 1938 és 1949 között írt levelekből ugyanis a magyarországi zsidó polgárság holokauszt előtti és utáni lelki válságának páratlanul izgalmas története bontakozik ki. A régi könyvkötő famíliából való Kner Izidor – Kner Imre apja – 1882-ben alapította meg a nevét viselő, ma is működő nyomdát. Az ő apja még „zsargonnal”, vagyis jiddissel kevert magyar nyelvet beszélt, Izidor viszont sikeres vállalkozóként, mint a kiváló szakmai minőségéről, gyorsaságáról és megbízhatóságáról híres Békés megyei nyomda vezetője, a „magyar élet” egyik országszerte ismert és szeretett alakjává vált. A Kner-cég által kiadott, bravúros kicsinyítéssel készült „nagy mintatárak” alapján a Trianon előtti Magyarország minden részéből rendeltek nyomtatványokat. A „magyar életbe” való beágyazottságnak sokáig ez volt a rendíthetetlennek hitt üzleti alapja. A köztudatban szép könyveiről elhíresült Kner-cég emberöltőkön át ebből a nyomdaipari tevékenységből élt, a könyvpiacon nem váltak komoly szereplővé. A Knerek kreatív iparművészek voltak, akik mindent tudtak, ami a papírral, a betűvel, a nyomdászattal, a könyvtervezéssel és -kötészettel kapcsolatos.
Mi magyarok vagyunk
Az asszimiláns Knerek mindennapjai sokban hasonlítottak a vidéki magyar úriemberek életformájához. Zsidó szokásoknak szinte nyomát sem leljük a levelezésükben. Az 1935-ben elhunyt Kner Izidor özvegyéről elmondják, hogy „most készül a disznóölésre, ami nála bizonyos kéjes örömmel jár”. (A „Kedves Anyának” nevezett idős hölgy az auschwitzi gázkamrában végezte.) A gyomai disznókóstolónak, sonka-kolbásznak a család pesti tagjai is örültek. Az Auschwitzból visszatérő Kner Zsuzsa disznózsíron és szalonnán igyekezett felhizlalni magát. A munkaszolgálatosként odaveszett Kner Endre egy átlagos magyar dzsentri életét élte Gyomán: a cégvezetés mellett gazdálkodott, és legfőbb szórakozása a vadászgatás volt. Az I. világháborút végigküzdő, két vitézségi éremmel leszerelt volt katonatisztet csak per „Bandi” emlegette az úri társaság. A karácsony volt a Knerek legszebb ünnepe, az unokákról megjegyzik, hogy hiszik a Jézuskát, és az ostrom után jót derülnek azon, amikor valaki Joint-csomagból való kóser konzervet visz nekik.
A teljes írás a Magyar Narancs 2024. október 3-án megjelent számában olvasható.
Levelek a Kner család életéből 1938-1948, Erdész Ádám (szerk.), Magvető Kiadó, Tények és Tanúk, 2023
.jpg)