A vallásközi párbeszéd elmélyítését szorgalmazza a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács

2025. Június 16. / 12:03


A vallásközi párbeszéd elmélyítését szorgalmazza a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács

A világszerte növekvő vallási erőszak és megosztottság miatt a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (ICCJ) felhív minden vallásos és nem vallásos, jó szándékú embert, hogy támogassák azt a kezdeményezést, amely megerősíti az elkötelezettséget a bigottság és a gyűlölet elleni küzdelemben. Az 1947-ben alapított Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (International Council of Christians and Jews – ICCJ) a világ legnagyobb, a vallások közötti párbeszéd előmozdítására törekvő civil szervezete.

– Világunk olyan időszakot él, amikor nagy feszültségek feszítik a különböző vallási hagyományokhoz tartozó emberek közötti kapcsolatokat” – mondta az ICCJ elnöke, az amerikai David Fox Sandmel rabbi. 

„Az ICCJ – amely különösen elkötelezett a zsidók és keresztények közötti párbeszéd, valamint a muszlimokkal folytatott háromoldalú párbeszéd mellett – úgy véli, hogy a mai erőszakos és polarizált világban sürgősen szükség van az ilyen párbeszédek folytatására, sőt, az elkövetkező hónapokban és években azok fokozására” – tette hozzá.

Philip Cunningham teológus, az ICCJ tiszteletbeli elnöke azt emelte ki, hogy az Izrael és a Hamász között folyó háború „a második világháború óta nem látott mértékben megrázta a vallások közötti békét, és hosszú távú következményekkel jár majd”.

„Egyes keresztények és zsidók körében újra felütötték fejét sok régi sztereotípia és gyanakvás” – magyarázta Pavol Bargár, cseh protestáns teológus. „Az egész világon erősödött az akár erőszakhoz is vezető antiszemita  előítélet. Bár az emberek különbözőképpen látják és élik meg a jelenlegi válságokat, mindenki aggódik”.

„A jó szándékú emberek nem adhatják át magukat a félelemnek és az előítéleteknek” – figyelmeztetett a lengyel dr. Kasia Kowalska alelnök. Hivatkozott az újonnan megválasztott XIV. Leó pápára, aki kijelentette, hogy „folytatni kell a köztünk folyó, lendületes és értékes párbeszédet”.

„A vallások közötti párbeszédre és barátságra most nagyobb szükség van, mint valaha” – kommentálta egy chilei rabbi, Shmuel Szteinhendler. „Dolgozni kell érte és fel kell készülni a napra, amikor beköszönt a béke, és mind a palesztinok, mind az izraeliek, mind a keresztények, mind a muszlimok, mind a zsidók békében és biztonságban élhetnek”. Két évezrednyi keresztény zsidóellenes retorika és erőszak, valamint a holokauszt – az európai zsidóság kétharmadának 1939 és 1945 közötti ipari méretű lemészárlása – után a két közösség tagjai 1947-ben, a svájci Seelisbergben tartott konferencián képesek voltak új kapcsolatok kiépítésére. Ez vezetett az ICCJ megalapításához.

„A kölcsönös tudatlanság és gyűlöletkeltő retorika évszázadai után időbe telt, mire megteremtődött a bizalom és megtanultunk egymással beszélni” – mondta Ophir Yarden Izraelből. „Fokozatosan egy egyedülálló korszak kezdődött a párbeszéd, a megértés és a kölcsönös gazdagodás jegyében”.

De ez az előrelépés most próba előtt áll, ezért az IJJC egy felhívást tett közzé, amelynek aláírói kötelezik magukat a következőkre:
–  támogatják más vallási közösségek tagjait;
– aktívan ellenzik az antiszemitizmus, az iszlamofóbia vagy a keresztényellenességhez hasonló előítéleteket;
– felülvizsgálják más spirituális hagyományokkal kapcsolatos tanításaikat és
gyakorlataikat;
– fokozzák az emberiség és a teremtés javát szolgáló közös fellépés és kommunikáció módjainak közös tanulmányozását;
– keresik az isteni jelenlét jelét egymás hagyományaiban, szövegeiben és gyakorlataiban. 

„A párbeszéd valóban fontosabb, mint valaha. Hiszünk abban, hogy ez Isten akarata és szent hivatásunk” – mondta Anette Adelmann főtitkár Németországból.

A 35 országban jelen lévő Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács székhelye a németországi Heppenheimben található, Martin Buber német zsidó filozófus egykori lakóhelyén. Az ICCJ a felhívását Buber halálálának 60. évfordulóján, 2025. június 13-án adta ki.

Illusztráció: Gerd Altmann/Pixabay

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Mártírjainkra emlékeztünk Békéscsabán
Megemlékezések
Ma van Deutsch Róbert (Jidu) halálának 10. évfordulója