Németország elkötelezett Izrael biztonsága és léte mellett

2023. Október 17. / 20:18


Németország elkötelezett Izrael biztonsága és léte mellett

Olaf Scholz német kancellár a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael ellen indított támadása miatti szolidaritásból ma Tel-Avivba utazott, ahol kijelentette: Németország elkötelezett Izrael biztonsága és léte mellett.

Olaf Scholzot Izraelben a Ben Gurion-repülőtéren először Eli Kohen külügyminiszter fogadta, aki megköszönte Scholz látogatását és szolidaritását Izraellel. Később a német kancellár megbeszélést folytatott Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel, és ennek végén közös nyilatkozatot adtak az újságíróknak.    

Scholz kijelentette, hogy hazája – a holokauszt miatti felelőssége miatt is – mindig a zsidó állam mellett fog állni. „Ahogy a múlt héten a Bundestagban mondtam, nehéz időkben Németország csak egy helyre állhat, Izrael mellé" – hangoztatta Scholz.    

„Nagyon fontos elmondani ezt ma itt, ezekben az Izrael számára nehéz időkben: Németország történelme és a holokausztért viselt felelőssége megkívánja, hogy segítsünk fenntartani Izrael biztonságát és létét" – jelentette ki a német kancellár.    

Benjámin Netanjahu szerint a Hamász október 7-i támadása „a zsidók ellen elkövetett legsúlyosabb bűntény a holokauszt óta. A hamászosok az új nácik, a Hamász az Iszlám Állam (nevű dzsihadista szervezet), és bizonyos esetekben rosszabb, mint a nácik" – mondta az izraeli kormányfő, és figyelmeztetett, hogy ha az ilyen atrocitásokat „most nem állítják meg, akkor ezek nagyon hamar elérnek önökhöz is".

(MTI)

Címlapkép: az izraeli kormányfő a német kancellárral. Fotó: dpa via N-tv.de

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek