A töltött káposzta, a lecsó és a humusz esete Jeruzsálemben

Jeruzsálemben természetesen nem nehéz magyarokba botlani, ehhez elegendő beülni egy taxiba. Egyik reggel héberül és angolul elmagyarázzuk, hogy hová mennénk, majd miután a hátsó ülésen hátradőlve megszólalunk magyarul, a sofőr máris felvillanyozódik, s így kiált föl: „mágyárok, mágyárok, hogyvágy, hogyvágy, jolmondom?".

Politikusok szerint a „nép" közhangulatát legjobban a taxisofőrök adják vissza, hiszen ők azok, akik naponta több tucat ismeretlen emberrel beszélgetnek, s ilyenkor a közügyek is szóba kerülhetnek. Nincs ez másként Izraelben sem – legalábbis egy helyi politikustól megtudtuk: a sofőrök mindig hajszálpontosan jelzik azokat a népszerűségi mutatókat, amelyeket a közvéleménykutató cégek méregdrágán szoktak szállítani.

A jeruzsálemi taxisofőrök közül ráadásul mindig akad valaki, aki vagy magyar származású, vagy ismer izraeli magyarokat, úgyhogy magyarként igen könnyű társalgásba elegyedni. Fuvarozott minket egy Meir nevű taxis, aki korábban az Egyesült Államokban dolgozott szakácsként – neki azért csillant föl a szeme, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, mert dolgozott az Államokban egy szakácsnővel, aki magyar volt, és Meir szerint remek szakember. Magyar létére nagyszerű humuszt csinált, igaz, sofőrünk szerint a legjobb humusz az, ami nincs túlbonyolítva. Ami kell hozzá: csicseriborsó, leheletnyi fokhagyma, olívaolaj, citromlé, a többi már csak gyakorlás dolga.

Egy másik sofőrrel azonban magyar ételekről beszélgettünk, mert amikor meghallotta tőlünk a magyar szót, felkiáltott: „mágyárok, mágyárok, hogyvágy, hogyvágy, jolmondom?". A hetven év körüli taxisról kiderült, hogy Magyarországon született, de már kisgyerekként Izraelbe került a szüleivel. 

– Toltott kaposzta! – vágta rá azonnal a választ arra a kérdésünkre, hogy mi volt odahaza a kedvenc étele. Aztán tűnődni kezdett, s azt mondta, hogy volt még egy magyar étel, amit nagyon szeretett, de nem jut eszébe a neve.

– Lecsó? – kérdeztük segítségképpen, mire a fejét rázta:

– Ó, dehogy! Sült zöldség sok lében? Na, azt nem. A saksukát sem szeretem – morogta, majd azt magyarázta, hogy az az étel is káposztából készül, amire gondol, de sehogysem jut az eszébe, mert több évtizede már, hogy nem evett olyat.

– Paradicsomos káposzta? – kérdeztünk rá ismét, mire megint hevesen rázta a fejét:

– Ó, dehogy! Káposzta és paradicsom együtt? Soha!

Némán autóztunk tovább, és már az óváros közelébe értünk, úgyhogy lélekben fel is készültünk a Fallal való találkozásra, amikor a taxis egyszerre csak visszarántott minket a földre:

– Kaposztas teszta! – kiáltott föl, és olyan boldog volt, mint mi. Igaz, mi egészen mástól hatódtunk meg, mint ő...