Szombat: A palesztin halottak számától a Sorsok Házáig

2024. Március 13. / 11:20


Szombat: A palesztin halottak számától a Sorsok Házáig

Sajtóreggelin látta vendégül Grósz Andor, a Mazsihisz elnöke, dr. Frölich Róbert országos főrabbi és Kardos Péter főrabbi a szerkesztőségek munkatársait. A beharangozó két fő témát ígért: az izraeli határain zajló háborút, illetve a Mazsihisz szerepét a zsidó és nem zsidó közéletben. 

Grósz Andor azzal kezdte, hogy a Mazsihisz alapállása szerint általános politikai kérdésekben nem foglal állást, csak abban az esetben, ha az a zsidó közösséget közvetlenül érinti. Ezt, mint korszakhatárt méltatta, ami elválasztja a Mazsihisz mostani vezetésé az előzőtől.

A külpolitikára térve az elnök rámutatott: a világon jelenleg súlyos anticionista/antiszemita hullám söpör végig. Ez Magyarországra még nem jutott el, mondta, de nyugat-európai országokban tíz-, sőt, százezres Izrael-ellenes tüntetések zajlanak rendszeresen, mint például Londonban, ahol ilyenkor a zsidó állampolgároknak nem ajánlatos megjelenni.

Magyarországon a zsidók jelenleg békében élnek – folytatta – a kormány antiszemitizmussal szembeni zéró toleranciának köszönhetően, de az áradat ide is begyűrűzhet, s éppen erre szeretnék felhívni  a sajtó munkatársainak figyelmét. Ami ezt a hatalmas hullámot kiváltotta, Izrael háborúja a Hamasz ellen, az nem egyszerűen két fegyveres erő küzdelme, hanem a civilizáció harca a barbárság ellen. Az elnök, aki a Mazsihisz küldöttségének élén nemrég Izraelben járt és felkereste a Hamasz által lerohant településeket, megrázó részleteket ismertetett a terroristák által elkövetett barbár cselekedetek hosszú sorából.

Ezután az újságírók kérdései következtek. A Hír TV munkatársa azt tudakolta Grósz Andortól, mit szól ahhoz, hogy más országok politikusai beavatkoznak a magyarországi választásokba.

– Nem tartom tisztemnek, hogy ezt megítéljem, ez éppen az a fajta politikai kérdés, amiben nem kívánunk véleményt nyilvánítani – reagált az elnök.

A Válasz online újságírója azt kérdezte, tudja-e az elnök, hány áldozata van eddig a gázai háborúnak. Grósz Andor ismertette az izraeli halottak és sebesültek számát. A kérdező a palesztin halottak számát tudakolta. Minden bizonnyal kevesebb, mint amit a „gázai egészségügyi minisztérium” propagandaszólamai állítanak – felelte az elnök, aki a kérdés súlyára tekintettel felemlítette a háború sújtotta területekről kitelepített izraeliek tízezreit és a világszerte elharapózott Izrael-ellenes légkört.

A Magyar Hang tudósítója ugyanezt a kérdést feszegette: 30 ezer palesztin halottat és 70 ezer sebesültet említett, kérdezve, hogy ezt a számot a Mazsihisz elfogadja-e. A kérdésben megbújó esetleges vádra válaszul Grósz emlékeztetett, hogy nem Izrael kezdte a háborút, nem Izrael támadja a civil lakosságot, amint ez a Khan Junisz-i kórház esetében is bebizonyosodott. Az újságíró továbbra is ragaszkodott a számokhoz, Grósz Andor nem vitatta ezek jelentőségét, de ismét felhívta a figyelmet, hogy nem Izrael kezdte a háborút és nem ő követett el barbár cselekedeteket a civil lakosság ellen.  Az újságíró azt kérdezte, hogyan kommentálja a Mazsihisz a Gázában kibontakozó humanitárius katasztrófát és az éhező palesztin gyerekeket. Grósz azt tragikusnak nevezte, ismét aláhúzva, hogy ez nem az izraeliek hibája.

Ez a téma későbbiekben visszatért, a jelenlévő két rabbi, Kardos Péter és Frölich Róbert is hozzászólt, tendenciózusnak minősítve a kérdéseket, amire az újságírók azt válaszolták, hogy egy sajtótájékoztatón kérdezni szokás és nem illik a kérdések miatt megsértődni. Ezen a ponton bekapcsolódtak a jelenlévő zsidó médiumok képviselői, rámutatva arra, hogy a palesztin halottak számát a média nagy része Izrael-ellenes propagandacélokra használja, így érthető az ilyen kérdések miatti érzékenység. A két újságíró ezt nem vitatta, de hozzátette, hogy ez Magyarországon nincs így, ezért nem lehet ok a sértődésre. A témát végül lezárták.

Forrás: Szombat. A portál cikkét itt olvashatják teljes terjedelmében.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„...Ezek azok az állatok, amiket ehettek...”
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a gonoszról
2024. Március 22. / 09:05

Jonathan Sacks rabbi a gonoszról