Fokozott védelmet kapnak a zsidó közösségek Franciaországban

2022. Május 11. / 10:15


Fokozott védelmet kapnak a zsidó közösségek Franciaországban

Az Iszlám Állam terrorszervezet nyílt fenyegetése miatt Gérald Darmanin francia belügyminiszter elrendelte a zsidó közösségek által látogatott vallási, oktatási és kulturális helyek fokozottabb védelmét. Európában Franciaországban él a legnagyobb zsidó közösség, tagjait 600 ezerre becsülik.

Az Iszlám Állam terrorszervezet április 17-én a Telegramon fenyegetett azzal, hogy megbosszulja az előző vezetője, a februárban az amerikai különleges erők által Szíriában megölt Abu Ibráhim al-Hásemi al-Kurejsi halálát, és azt kérte a híveitől, hogy az ukrajnai háborút kihasználva hajtsanak végre újból merényleteket Európában. 

Gérald Darmanin francia belügyminiszter szerint „az üzenetben a terrorszervezet elsősorban a zsidó közösséget veszi célba". A tárcavezető ezért azt kérte a prefektusoktól, valamint a rendőrség és a csendőrség vezetőitől, hogy „fokozzák az elővigyázatosságot, és szervezzék meg a franciaországi zsidó közösség érdekeltségeinek fokozott védelmét", mindenekelőtt a vallási és kulturális helyeknél, valamint az oktatási intézményeknél. Európában Franciaországban él a legnagyobb zsidó közösség, tagjait 600 ezerre becsülik.

Az elmúlt tíz év franciaországi iszlamista merénylet-sorozatának első áldozatai zsidók voltak: az algériai-francia kettős állampolgárságú Mohamed Merah 2012. március 11-én, illetve 15-én a francia hadsereg három katonáját lőtte agyon a dél-franciaországi Toulouse, illetve Montauban városokban, majd 19-én két óvodás és egy iskolás gyermeket, valamint egy fiatal rabbit lőtt le a toulouse-i Ohr Torah zsidó iskola és óvoda előtt. A magát az al-Kaida terrorszervezet tagjának mondó iszlamista március 21-én a kézre kerítésére küldött kommandósok elől  elbarikádozta magát a lakásában, és másnap tűzharcban életét vesztette.

(MTI)

(Címlapkép: a dél-franciaországi Cavaillon város zsinagógája, amelyet a legrégibb francia zsinagógának tartanak. A templom a XIV. században épült, a XVIII. században alakították át, így nyerte el mai belső formáját.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
PurimFeszt – Minden, ami Purim
2024. Március 25. / 20:49

PurimFeszt – Minden, ami Purim

Zsidó világ
Főpapi ornátus cseréje a kegyelem pillanatában
Megemlékezések
Holokauszt 80: Főhajtás az áldozatok előtt Nagykállóban