Fináli Gábor rabbi: Izrael vulkánra épült és vulkánon él

2025. Szeptember 14. / 19:13


Fináli Gábor rabbi: Izrael vulkánra épült és vulkánon él

– Felfogásom szerint ma is ez kell, hogy a zsidóság célja legyen: minden oldalról kinyitni a „sátrat”, megmutatni benne magunkat is, hiszen minél több fény jön be a nyitott falakon át, nekünk is több esélyünk van, hogy jobban rálássunk a saját múltbéli és jelenlegi vakpályáinkra, botlásainkra, akár tévedéseinkre – mondja Fináli Gábor, a Hunyadi téri zsinagógakörzet rabbija a 24.hu által készített nagyinterjúban. Lapszemle.

Az Izrael vulkánra épült és vulkánon él című interjú első kérdése arra vonatkozik, hogy a Hunyadi téri közösségnek miért Ábrahám sátra a neve. Erre Fináli rabbi azt válaszolja:

– Pár éve mi adtuk neki ezt a nevet. Úgy gondoltuk, illik a zsinagógánk szellemiségéhez. Ábrahám, aki ugye minden zsidó ősapja volt, annak idején pusztai útkereszteződésekben állította fel a sátrát, és az a sátor mind a négy oldalán nyitott volt, készen arra, hogy fogadja a mindenféle irányból érkező idegeneket, azaz a betérő pogányokat. Ki mást: nem sok egyistenhitű ember rohangált a pusztaságban akkortájt. Ott vendégelte meg őket, hogy közben az élet értelméről, az igazságról és az egyetlen istenről csevegjen velük. 

Egy kis pikáns érdekesség, amit nem sokan tudnak: Ábrahám, ahhoz képest, hogy a sivatagban élt és működött, egész megelőző életében talpig városi ember volt, mégpedig egy nagymenő, jómódú bálványgyáros és fétistárgy-kereskedő fia. Ebből a létből vonult ki, hogy hirdesse az Egyistent. 

Neki szólt az ígéret, hogy általa áldva lesz a föld minden népe. A zsidóságba betérők a mai napig róla kapják a nevüket. Szimbolikának sem rossz ez a sátor: mobilis, bárhol felverhető, bővíthető, nem dől össze földrengés közben, hidegben-melegben védelmet nyújt. Felfogásom szerint ma is ez kell, hogy a zsidóság célja legyen: minden oldalról kinyitni a „sátrat”, megmutatni benne magunkat is, hiszen minél több fény jön be a nyitott falakon át, nekünk is több esélyünk van, hogy jobban rálássunk a saját múltbéli és jelenlegi vakpályáinkra, botlásainkra, akár tévedéseinkre.

Az interjút a 24.hu portálon olvashatják, de a teljes szöveg csak a lap előfizetői számára érhető el. Borítókép: Adrián Zoltán / 24.hu

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek