Elhunyt Békés Pál

2010. Május 30. / 19:18


Elhunyt Békés Pál

Forrás: Litera


Hosszú betegség után május 28-án, pénteken elhunyt Békés Pál. Az író 54 éves volt.

Békés Pál író, műfordító, drámaíró, a magyar gyermekirodalom egyik megkerülhetetlen szerzője volt. Tanulmányait a budapesti Radnóti Miklós Gimnáziumban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar-angol összehasonlító irodalomtörténet szakon (1975–80) végezte. Közben az érettségi után kérdezőbiztosként is dolgozott.


1980–81-ben magyar- és angolszakos tanárként dolgozott. 1994 és 1996 között a Magyar Televízió Irodalmi, Képzőművészeti, Színházi Stúdióját (IKSZ) vezette, majd 1997-től 2000-ig a színházért és irodalomért felelős szerkesztőként dolgozott.

2000-től az IBBY (International Board on Books for Young People – Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) magyar bizottságának elnöke. 2004-ben a nagy-britanniai magyar kulturális évad, a Magyar Magic művészeti kurátoraként dolgozott.

A 2005-ben indult „A Nagy Könyv" című olvasásnépszerűsítő mozgalom ötletgazdája. Két gyermeke van, Dorottya és Bálint.

Regényeket, novellákat, hangjátékokat, rádió- és tévéjátékokat, színműveket, meseregényeket írt.

Néhány cím a gazdag életműből:

Szerelmem, útközben (regény, 1983), Érzékeny utazások Közép Európán át (regény, 1991), Lakótelepi mítoszok (novellák, 1984), A bogárnak mindegy (novellák, 1993), A női partőrség szeme láttára (színművek, 1992), New-Buda (színművek, 1994), A kétbalkezes varázsló (meseregény, 1984), Doktor Minorka Vidor nagy napja (meseregény, 1985).

Angolból fordította többek között Vlagyimir Nabulov, Anthony Burgess, Woody Allen műveit.

Huszonhat évesen megkapta a Rádiós Kritikusok Díját, 1992-ben Az Év Gyermekkönyve Díjjal jutalmazták, a Déry Tibor-jutalom (1998) és a József Attila-díj (2000) kitüntetettje.

Május 28-án, pénteken hunyt el, nagy türelemmel viselt, hosszú betegség után.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
„Ha majd támad közötted próféta vagy álomlátó"
Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a szamárrá tett prófétáról