A zsidó bűnbánat gyakorlata nem csupán a bűntől való elfordulást jelenti, hanem önmagunk sötét részei felé fordulást. Ennek kifejezésére pedig néha ecsetet is ragadhatunk.
Idén október 2-án köszönt ránk a zsidó újév és a megtérés 10 napja (ászeret jemé tesuvá), ami egész jom kipurig tart. A zsidó hagyomány szerint ebben az időszakban – a reggeli ima keretében – szlihot (bocsánatkérő) imákat mondunk.
A Tesuvá az őszi nagyünnepek időszakának alapvető gyakorlata. Szó szerint „visszatérésként” fordíthatjuk. E folyamat során elfordulunk azoktól a dolgoktól, amelyek során eltévesztettük a célt, és megpróbálunk újra megfelelő kapcsolatba kerülni másokkal, az istenivel és önmagunkkal.
Akár figyelmetlenségről, önzésről vagy lustaságról van szó, a tesuvá arra késztet bennünket, hogy beismerjük vétkeinket, jóvá tegyük őket, és elhatározzuk, hogy jobban teljesítünk majd a következő évben. Pedig a nagy haszid mester, Kalonymous Kalman Shapira rabbi szerint a tesuvá egyfajta kreativitás is.
Ez több, mint egyszerű visszatérés ahhoz, ami volt, hanem önmagunk újjáépítésének folyamata. De hogyan?
Ahelyett, hogy elfordulnánk a tévedéseinktől, a tesuvá kreatív potenciálja abban rejlik, hogy azok felé az akadályok felé forduljunk, ahol kudarcot vallottunk. David Richo pszichológus szavaival élve: „Minden negatív dologban van valami élő és szép, ami hozzánk akar tartozni.”
Hatalmas erő és potenciál lakozik lelkünk sötét, megfejthetetlen helyein. Mert csak akkor tudjuk megérteni és felszabadítani a bennük rejlő kreatív életerőt, ha megengedjük magunknak, hogy szemtől szembe találkozzunk önmagunk e kevésbé kívánatos részeivel. Ily módon az isteni teremtő folyamatot utánozzuk.
A művészet és az alkotás segíthet összekapcsolódni önmagunk e vad, megszelídíthetetlen részeivel.
Gyakorlati útmutatóval is szolgál nekünk a cikk, ahol arról ír, hogy a festés által megpróbálhatjuk felszínre hozni ezt a rejtett énünket. Nem kell hozzá különösebb tehetség. Egyszerűen csak üljünk le, fogjuk a kezünkbe az ecsetet, ismerkedjünk a színekkel, kísérletezzünk velük. Tartsuk a lap felé a kezünket, és hagyjuk, hogy érzésre mozduljon. Az intuitív alkotásfolyamat gyógyító erővel bír.
Ez a festési mód egyszerűnek, szinte gyerekesnek tűnik. A szükséges készség azonban bizonyos tekintetben sokkal megterhelőbb, mint egy csendélet méreteinek pontos ábrázolása.
Félelmetes lehet belegondolni, hová vezethet ez a kreatív felfedezés, vagy mit fogunk találni kavargó mélységeinkben. Nem arra neveltek minket, hogy lelkünk felfedezői legyünk, hogy halljuk, ahogy a világegyetem hangja megtörik rajtunk. Arra lettünk kondicionálva, hogy úgy fessük meg a képet, ahogy azt a valóságban látjuk. Hogy úgy éljük az életünket, ahogyan azt korábban megmondták nekünk, hogy kell megélnünk.
De amikor a biztonságot választjuk, elvétjük minden lehetőség vad, termékeny lehetőségét, veleszületett kreativitásunkat. És visszakanyarodva: e kapcsolat nélkül a tesuvá lehetetlenné válik.
A világ teremtéséről szóló gyönyörű Midrás egy bizonyos filozófus és Rabban Gamliel, korának vezető rabbinikus tekintélye közötti vitát meséli el. A Tóra első verseire gondolva a filozófus megjegyzi: „Az Istened valóban nagy művész, de Isten biztosan talált a kezében megfelelő anyagokat, amelyek segítségére voltak az alkotásban!” Rabban Gamliel érdeklődve megkérdezi: – Mik ezek az anyagok? A filozófus így válaszol: „káosz, üresség, sötétség, víz, szél és mélység” (1Mózes Rabba 1:9).
Amikor a tesuvá visszavezet minket a lelkünk mélységébe, mi is káoszt, űrt és sötétséget találunk ott. Ahelyett, hogy elfordulna emberi hibáinktól, a tesuvá e bonyolult, ösztönös részünk felé int bennünket. Oda, ahol a kudarcaink és lefmélyebb félelmeink is fakadnak. A káoszon túl azonban, éppen ezeken a helyeken rejtőzik saját művészpalettánk is.
A tesuvá – mint egy félkész festmény, amely teljes megvalósításra vágyik – az a munka, amely által foglalkozunk mindazzal, ami még ismeretlen és feloldatlan bennünk, hogy teljesebb, gazdagabb és élénkebb kép alakuljon ki.
Az őszi ünnepeket megelőzően a tesuvá arra int, hogy térjünk vissza mélységeinkbe, hogy találkozhassunk az ősi káosz helyeivel. Legyen bátorságunk lélekben, rettenthetetlen elménkben és nyitott szívünkben, hogy mindazt, amit ott találunk, színárnyalatokként lássuk a palettánkon, alapanyagként, amivel újra megalkothatjuk magunkat.
A My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
