A Tesuvá művészete

2024. Szeptember 26. / 08:09


A Tesuvá művészete

A zsidó bűnbánat gyakorlata nem csupán a bűntől való elfordulást jelenti, hanem önmagunk sötét részei felé fordulást. Ennek kifejezésére pedig néha ecsetet is ragadhatunk.

Idén október 2-án köszönt ránk a zsidó újév és a megtérés 10 napja (ászeret jemé tesuvá), ami egész jom kipurig tart. A zsidó hagyomány szerint ebben az időszakban – a reggeli ima keretében – szlihot (bocsánatkérő) imákat mondunk.

A Tesuvá az őszi nagyünnepek időszakának alapvető gyakorlata. Szó szerint „visszatérésként” fordíthatjuk. E folyamat során elfordulunk azoktól a dolgoktól, amelyek során eltévesztettük a célt, és megpróbálunk újra megfelelő kapcsolatba kerülni másokkal, az istenivel és önmagunkkal.

Akár figyelmetlenségről, önzésről vagy lustaságról van szó, a tesuvá arra késztet bennünket, hogy beismerjük vétkeinket, jóvá tegyük őket, és elhatározzuk, hogy jobban teljesítünk majd a következő évben. Pedig a nagy haszid mester, Kalonymous Kalman Shapira rabbi szerint a tesuvá egyfajta kreativitás is.

Ez több, mint egyszerű visszatérés ahhoz, ami volt, hanem önmagunk újjáépítésének folyamata. De hogyan?

Ahelyett, hogy elfordulnánk a tévedéseinktől, a tesuvá kreatív potenciálja abban rejlik, hogy azok felé az akadályok felé forduljunk, ahol kudarcot vallottunk. David Richo pszichológus szavaival élve: „Minden negatív dologban van valami élő és szép, ami hozzánk akar tartozni.”

Hatalmas erő és potenciál lakozik lelkünk sötét, megfejthetetlen helyein. Mert csak akkor tudjuk megérteni és felszabadítani a bennük rejlő kreatív életerőt, ha megengedjük magunknak, hogy szemtől szembe találkozzunk önmagunk e kevésbé kívánatos részeivel. Ily módon az isteni teremtő folyamatot utánozzuk.

A művészet és az alkotás segíthet összekapcsolódni önmagunk e vad, megszelídíthetetlen részeivel.

Gyakorlati útmutatóval is szolgál nekünk a cikk, ahol arról ír, hogy a festés által megpróbálhatjuk felszínre hozni ezt a rejtett énünket. Nem kell hozzá különösebb tehetség. Egyszerűen csak üljünk le, fogjuk a kezünkbe az ecsetet, ismerkedjünk a színekkel, kísérletezzünk velük. Tartsuk a lap felé a kezünket, és hagyjuk, hogy érzésre mozduljon. Az intuitív alkotásfolyamat gyógyító erővel bír.

Ez a festési mód egyszerűnek, szinte gyerekesnek tűnik. A szükséges készség azonban bizonyos tekintetben sokkal megterhelőbb, mint egy csendélet méreteinek pontos ábrázolása.

Félelmetes lehet belegondolni, hová vezethet ez a kreatív felfedezés, vagy mit fogunk találni kavargó mélységeinkben. Nem arra neveltek minket, hogy lelkünk felfedezői legyünk, hogy halljuk, ahogy a világegyetem hangja megtörik rajtunk. Arra lettünk kondicionálva, hogy úgy fessük meg a képet, ahogy azt a valóságban látjuk. Hogy úgy éljük az életünket, ahogyan azt korábban megmondták nekünk, hogy kell megélnünk.

De amikor a biztonságot választjuk, elvétjük minden lehetőség vad, termékeny lehetőségét, veleszületett kreativitásunkat. És visszakanyarodva: e kapcsolat nélkül a tesuvá lehetetlenné válik.

A világ teremtéséről szóló gyönyörű Midrás egy bizonyos filozófus és Rabban Gamliel, korának vezető rabbinikus tekintélye közötti vitát meséli el. A Tóra első verseire gondolva a filozófus megjegyzi: „Az Istened valóban nagy művész, de Isten biztosan talált a kezében megfelelő anyagokat, amelyek segítségére voltak az alkotásban!” Rabban Gamliel érdeklődve megkérdezi: – Mik ezek az anyagok? A filozófus így válaszol: „káosz, üresség, sötétség, víz, szél és mélység” (1Mózes Rabba 1:9).

Amikor a tesuvá visszavezet minket a lelkünk mélységébe, mi is káoszt, űrt és sötétséget találunk ott. Ahelyett, hogy elfordulna emberi hibáinktól, a tesuvá e bonyolult, ösztönös részünk felé int bennünket. Oda, ahol a kudarcaink és lefmélyebb félelmeink is fakadnak. A káoszon túl azonban, éppen ezeken a helyeken rejtőzik saját művészpalettánk is.

A tesuvá – mint egy félkész festmény, amely teljes megvalósításra vágyik – az a munka, amely által foglalkozunk mindazzal, ami még ismeretlen és feloldatlan bennünk, hogy teljesebb, gazdagabb és élénkebb kép alakuljon ki.

Az őszi ünnepeket megelőzően a tesuvá arra int, hogy térjünk vissza mélységeinkbe, hogy találkozhassunk az ősi káosz helyeivel. Legyen bátorságunk lélekben, rettenthetetlen elménkben és nyitott szívünkben, hogy mindazt, amit ott találunk, színárnyalatokként lássuk a palettánkon, alapanyagként, amivel újra megalkothatjuk magunkat.

My Jewish Learning cikke alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi az ember lehetőségeiről
Zsidó világ
„Mi nem győzködünk másokat az igazunkról"