Marcel Marceau és a holokauszt

A pantomimművész legnagyobb performansza: élete kockáztatásával másokat mentett meg. Marcel Marceau pantomimművész nemcsak szórakoztatott vicces, kecses, eltúlzott mozdulataival, hanem életeket is mentett – köztük több száz árvát a holokauszt idején.

Tizenéves volt, amikor nemes célokra használta fel előadói tehetségét. A Franciaország náci megszállása ellen harcoló ellenállási mozgalom tagjaként cserkészvezetőnek álcázta magát, és kimentette egy zsidó árvaház lakóit. Először meggyőzte a kelet-franciaországi gyerekeket, hogy túrázni mennek az Alpokba. Aztán Svájcba vitte és biztonságba helyezte őket. A veszélyes út során úgy kerülte el a lebukást, hogy néma pantomimmal bűvölte el a gyerekeket.

„Az életéért pantomimezett” – mondta Phillipe Mora dokumentumfilmes, akinek édesapja Marceau társa volt a francia ellenállásban.

Marceau zsidó családban született 1923. március 22-én, Marcel Mangel néven, a Rajna menti Strasbourgban. Több mint hatvan éven át világszerte hivatásszerűen adta elő az általa „a hallgatás művészetének” nevezett produkciót. Minden akkor kezdődött, amikor 5 évesen felfedezte Charlie Chaplint, és barátait azzal szórakoztatta, hogy a némafilmsztárt utánozta.

Marcel 16 évesen Marceau-ra változtatta a vezetéknevét, hogy ne lehessen zsidóként azonosítani. A nácik megszállták Franciaországot, és a német határhoz közeli Elzászban lévő Strasbourg zsidói elmenekültek, hogy megmentsék az életüket.

Az ifjú Marcel idősebb testvérével Limoges-ba utazott, és csatlakozott a földalatti mozgalmakhoz. Marcel nemcsak pantomimjátékkal tartotta csendben az árvákat, miközben átkeltek a svájci határon, hanem egyfajta bűvészmutatványt is végrehajtott: megváltoztatta a zsidó és nem zsidó francia fiatalok személyi igazolványán szereplő életkorokat. Így próbálta őket túl fiatalnak feltüntetni ahhoz, hogy munkatáborba kerüljenek, vagy hogy a német hadsereg kezében lévő gyárakban dolgoztassák őket.

„Amit a háború alatt alázattal tettem, csupán egy apró része annak, amit azok a hősök vittek véghez, akik tetteikkel veszélyes időkben az életüket adták.”

Ezt mondta Marceau 2001-ben a Michigani Egyetemen, amikor átvette a Raoul Wallenberg-érmet, amelyet annak az igazlelkű nemzsidónak az emlékére adományoztak, aki zsidók ezreit mentette meg a haláltól a holokauszt idején.

"Sajnos sosem fogjuk teljesen legyőzni a gonoszt. De a jó is létezik, és szerencsére a többség közöttünk jó. Csak röviden szólnék a saját tetteimről. Igaz, hogy gyermekeket mentettem meg, és elvittem őket a svájci határhoz. A testvéremmel együtt hamisítottam személyazonossági papírokat, ami nagyon veszélyes volt, mert az ellenállásban résztvevőként könnyen letartóztathattak. Hamis papírokat készítettünk nemcsak azért, hogy zsidókat és gyermekeket mentsünk meg, hanem hogy keresztényeket és zsidókat egyaránt megmentsünk. A Vichy által megszállt Franciaországban törvény kötelezte a 18-19 éves fiatal férfiakat, hogy Németországba menjenek gyári munkára, és ezzel a német hadsereget szolgálják. Akkor jött az ötlet, hogy megvesztegetjük a hivatalnokokat, és fiatalabbnak tüntetjük fel az embereket a fényképeken.”

Azon az estén Michiganben Marceau előre figyelmeztette a közönséget: „Soha ne hagyják, hogy egy pantomimművész beszéljen, mert akkor nem fogja abbahagyni.”

Beszélt a színészi képességekről, amelyek lehetővé tették számára, hogy életeket mentsen. Az unokatestvére, aki a háború alatt rejtegette, tudta, hogy Marceau később fontos szerepet fog játszani a színházban.

Beszélt az apjáról, akit nem volt lehetősége megmenteni. Az idősebb férfi, aki hentes volt, Auschwitzban halt meg. „Sírtam az apám miatt” – mondta Marceau. – „de sírtam a milliónyi ember miatt is, akik meghaltak„.

A nagyszerű pantomimes korábban nem beszélt második világháborús élményeiről. Hallgatása nem volt meglepő a Michigani Egyetem professzor emeritája, Irene Butter szerint, aki Wallenberg-érmesként mutatta be őt.

A hallgatásra építette karrierjét.

„A holokauszt sok, ha nem a legtöbb túlélője közel fél évszázadig nem tudott beszélni róla” – magyarázta Butter, aki maga is holokauszt-túlélő. „Marcel Marceau-t a hallgatás mestereként ismerik –  neki különösen nehéz lehetett megtörni a csendet életének erről a tragikus időszakáról.”

Jom Kippurkor, 84 éves korában bekövetkezett haláláig Marceau évente háromszáz alkalommal lépett fel, és tanított párizsi pantomimiskolájában. Ebben a hónapban lett volna 93 éves. A költészetet a csendben megragadó művészt 2007-ben helyezték örök nyugalomra egy párizsi temetőben.

A teljes cikk ITT olvasható.
fordította: Zucker-Kertész Lilla