Tisza Kata és Seres László a Szombatban: Ne túlélők nevében 

A napokban szemléztük Novák Attila történész Egy tömeghangulat ellen című, a Szombat folyóiratban közölt írását, amely szerint a magyar zsidóság egyes  csoportjainak a folyamatos áldozati kultuszon kívül újabban jellemző vonása lett a permanens agresszió és a revansvágy. A cikkére Tisza Kata író, pszichológiai szakértő és Seres László író, publicista írt választ Ne a túlélők nevében címmel. 

„Az új magyar zsidó tömeghangulat (…) forrásait nem az itthoni állapotokból eredezteti, érzületét egy az egyben importálja (onlájn) Izraelből, miközben az arab–zsidó konfliktus természetét mélyebben nem ismeri” – ezzel vádolja Novák Attila a magyarországi zsidóság „egyes csoportjait” minapi írásában, különösnek tartva, hogy a nyugati antiszemitizmusra, Izrael-gyűlöletre való reagálás sokaknál a zsidó identitás fő elemévé vált. Holott Magyarországon ilyesmi nem tapasztalható, a kormány jóban van Izraellel, muszlim alig akad, hát mit akarunk.

Seres László (Forrás: Facebook)

A kitűnő történész úgy látja, az általa Izrael-vallásnak nevezett „tünetegyüttes” oka, hogy a hazai zsidóságnak „bizonytalan az önfelfogása és gyér a saját magáról való tudása, (….) a magyar zsidó hagyományt a többség nem ismeri”, ezért önazonosságát az Izraellel, sőt, az izraeli kormányokkal való lojalitásából meríti. Mélyen elítéli állítólagos permanens áldozatiságunkat, azt, hogy valakik szerint „velünk, zsidókkal ’mindig Holokauszt’ történik, mindig és mindenben áldozatok vagyunk, sohasem lehetünk tettesek”, sőt, mindennek tetejébe még „a permanens agresszió, valamint a revans vágya is megjelenik”. 

Nem tudunk mások nevében beszélni, de október 7-e óta, amióta túl vagyunk az első sokkon és újratraumatizálódáson, ami elválaszthatatlan attól, hogy holokauszt-túlélők gyerekei, unokái vagyunk, igenis agressziót érzünk az iszlamista barbárok iránt, nem akarjuk mesterségesen megkülönböztetni őket a gázai civilektől, és a – nem genocid értelemben vett – revans vágya is él bennünk. Egyiket sem szégyelljük különösebben. 

Érteni véljük, de rossz időzítésnek tartjuk Novák Attila identitás-kritikáját. Ahogy korábban nyilván bírálható volt, hogy sokunknak kizárólag a soá adja a zsidó önazonosságát, úgy ma, az október 7-i éles választóvonal óta nem értjük, hogyan nem lehet nem látni a párhuzamot a soá és eme zsidó pogrom között, ami egyfajta holokauszt-főpróba volt, semmi más. Lehet, hogy eddig nem minden anticionizmus volt antiszemitizmus, de az október 7-i éles választóvonal óta bizony az.

Tisza Kata (Forrás: Facebook)

Nincs ember, aki úgy fogalmazna, hogy mi zsidók „sohasem lehetünk tettesek” – de október 7-én minket támadtak meg, Izraelben és a teljes galutban élő zsidókat, azzal a céllal, hogy ne legyünk. Ez az üzenete a tömeggyilkosságnak, az idős emberek elégetésének, a félájult túszok motorokon történő körbehurcolásának, a nők (köztük halottak) tömeges megerőszakolásának, a két Bibas gyerek puszta kézzel történő megfojtásának. Semmi más.

„A Holokausztot túlélt magyar zsidóság utódai részéről különösen felelőtlennek és felháborítónak tartok bármiféle azonosulást Donald Trump amerikai elnök immorális és embertelen gázai kitelepítési elképzelésével” – írja Novák Attila. Nyilvánvaló, hogy kétmillió ember áttelepítése a legvitathatóbb pontja Trump kissé kiforratlan ingatlanhasznosítási tervének, de ha a holokauszt-túlélők utódai számára van értelme, jelentősége az elképzelésnek, az az: ki kell mozdulni a holtpontról, soha többé nem hagyhatjuk, hogy ki legyünk szolgáltatva a szomszédságunkban élő elmebeteg iszlamisták kényének-kedvének. 

Ezért nagy tisztelettel és barátsággal kérjük Novák Attilát, ne a túlélők leszármazottaira hivatkozzon ez ügyben. 

Túlélők nevében érvelni rendkívül problémás, mert kapásból elveszi a jogot az ellenérv lehetőségétől, hiszen azt sugallja, hogy ha túlélői pozícióból is ez a vélemény, akkor ez olyan mérce, ami meghaladhatatlan, és hozzá képest minden más érvelés erőtlen. Ez így egy manipulatív kommunikációs stratégia, mindazonáltal meglehetősen pontatlan es kegyeletsértő, hiszen egy vagy több ember magánvéleménye korántsem azonos egy univerzális és reprezentatív túlélő-felmérés eredményével. 

 Ez azért is rendkívül fontos, mert sajnos az antiszemitizmus kérdéskörének szerves része nemcsak a kívülről jövő ellenszenv és megsemmisítésre irányuló indulat széles skálája, hanem a zsidóságon belüli, a zsidó identitás örökségével való megküzdés és a trauma feldolgozásának nagyon eltérő fokozatai is, ami kihatással van arra, ki hogyan reagál a zsidóság áldozatiságára.

(...)

Minden gázai terv, elképzelés hasznos (Jaír Lapid, egyiptomiak) abból a szempontból, hogy kimozduljunk végre a status quo-ból. Október 7-én ezek a fegyveres lények és civil segítőik kitépték magukat a civilizáció szövetéből, el kell tűrniük, hogy a korábbihoz képest más helyzetbe kerülnek vissza a háború befejezése után. Nem védünk semmiféle erőszakos, tömeges kitelepítési tervet – de Izrael gázai fenyegetettségének egyszer és mindenkorra véget kell vetni.

Egyébként Trump gázai jóléti „Riviérája” felháborító terv, de a Hamász vagy a Palesztin Hatóság uralmának folytatása nem? A hosszú évek terrorját jutalmazó „kétállami megoldás” máig téma lehet, komolyan?

Kifogásolja a szerző „egyes budapesti influenszerek érzelmi túltengését, uszítását, valamint az állandó függést a meggyilkolt (és/vagy fogságban lévő) túszok mediatizált figuráin.” Nos, mi nem láttunk eddig hazai uszító zsidó influenszert, de számunkra a túszokra való odafigyelés az egyik legerősebb és legmeghatóbb szolidaritási kapocs a megtámadott zsidó állammal.

Tisza Kata és Seres László válaszcikkét teljes terjedelmében ITT olvashatják. Borítókép: Tumisu/Pixabay