Címkék

Magyar zsidó közösség

Hírek, lapszemle / 2023. Május 24. / 16:29

Bemutatták a Szombat folyóirat veszprémi, tematikus számát

A veszprémi Eötvös Károly Megyei Könyvtárban mutatták be a Szombat tematikus számát, amely a helyi zsidó közösségek hagyományaira, múltjára tekint vissza. Szántó T. Gábor író, a lap főszerkesztője elmondta: a Szombat egy-egy központi téma megragadásával igyekszik minél pontosabb, részletesebb képet adni a zsidóságról, így történt ez a veszprémi tematikus szám esetében is.

Zsidó világ / 2023. Május 09. / 09:21

Ma 70 éves Rózsa Péter újságíró, Isten éltesse!

1953. május 9-én született az országszerte ismert televíziós újságíró, műsorvezető, szerkesztő, Rózsa Péter, aki ma töltötte be 70. életévét. Igaz, ez mit sem látszik rajta. Olyan dinamikusan és olyan lendülettel dolgozik ma is, mint valaha a sajtóban, ám energiáit – legnagyobb örömünkre – az utóbbi években leginkább a magyar zsidó közösség szellemi kincseinek gyarapítására fordítja. Éltesse az Örökkévaló az emberi kor végső határáig!

Zsidó világ / 2023. Február 27. / 18:54

Budapest 150: Belehúznak a zsidó civil közösségek is

Több mint egy tucat zsidó civil szervezet mintegy húsz képviselője vett részt a Zsidó Közösségi Fórum mai ülésén, amelyet a Mazsihisz-BZSH Síp utcai székházában tartottak. A résztvevők – Borgula Andrásnak, a Gólem Színház vezetőjének elnökletével – a Budapest egyesítésének 150. évfordulója alkalmából rendezendő eseményekről egyeztettek. Az ülésen részt vett Heisler András, a Mazsihisz elnöke és Horváth József, a Szövetség alelnöke is.

Zsidó világ / 2023. Február 15. / 12:35

Új Élet: A Sirim kórus dalai túljutottak a Lauder falain

Bíró Eszter énekesnő és Rév Kata judaisztika-héber tanár vezetésével a budapesti Lauder iskolában működő Sirim gyermekkórus rendkívüli munkát végez. Födő Sándor hangszerelésében különleges, korszerű formában dolgoznak fel és tesznek szabadon elérhetővé zsidó liturgikus dalokat, izraeli műveket, jiddis és ladino nyelvű énekeket. Az Új Életből ajánljuk a Bíró Eszterrel és Rév Katával készült beszélgetést.

Mazsihisz hírek / 2023. Február 15. / 10:16

Fontos: Kedvezmények közösségünk tagjainak a Szeretetkórházban

Elindult a járóbeteg szakellátás a Mazsihisz fenntartásában működő budapesti Szeretetkórházban, ahol beutaló nélkül lehet igénybe venni a szemészet, nőgyógyászat és urológia szolgáltatásait, míg további hat járóbeteg szakellátásra a Szeretetkórházba címzett háziorvosi beutalóval lehet jelentkezni. A fizetős rendeléseken a zsinagógai körzetek tagjai 20 százalék kedvezményt kapnak egy közösségi kártya birtokában.

Zsidó világ / 2022. November 23. / 13:46

Komoly célokat tűzött maga elé a T12 Tanház

A Darvas István főrabbi által vezetett T12 Tanház mindenki számára nyitott, a zsidó hagyományok és értékrend mellett elkötelezett élő közösség, amelynek tagjai szeretnek együtt tanulni az interneten és fizikai térben egyaránt. A csoport létrejöttéről, valamint a tanház működtetésére létrehozott alapítvány céljairól Szerb Gábort, a T12 Tanház Alapítvány kuratóriumi tagját kérdeztük.

Zsidó világ / 2022. November 01. / 12:18

Zsidó „főnixközösségek”: az első felvonás jó volt, jöhet a következő…

– Az elszenvedett veszteségben megmutatni a megújulás esélyét – ez volt a célja annak a rendezvénynek, amelyen négy megújuló dunántúli neológ zsidó közösség (Kővágóörs, Siófok, Székesfehérvár és Szombathely) mutatkozott be az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) és a Tom Lantos Intézet közös szervezésében az IKI székházában. Az előadásokkal és tárlatmegnyitókkal színesített, jól sikerült rendezvény sok érdeklődőtt vonzott.

Élet + forma / 2022. Október 27. / 13:44

Magyar zsidó fiatalember óriásreklámban a Times Square-en

A budapesti születésű, Izraelben élő Fleischer Gavriel szoftverfejlesztő szakember hatalmas fényképe díszítette a New York-i Times Square-en az amerikai tőzsde, a Nasdaq világhírű épületét. A reklámkép azért került a Nasdaq Towernek nevezett épületre, mert tegnap lépett a tőzsdére az Intel cégcsoport autós önvezető egységeket fejlesztő cége, a Mobileye Global.

Zsidó világ / 2022. Október 27. / 13:11

Ma lesz négy dunántúli zsidó közösség bemutatkozása az IKI-ben

Amint arról a Ledniczky Lívia programigazgatóval (IKI) készült beszélgetésünkben beszámoltunk: ma délután 5 órától kezdődik az Izraeli Kulturális Intézetben az a rendezvény, amelynek keretében négy dunántúli zsidó közösség mutatkozik be. Az IKI és a Tom Lantos Intézet közös szervezésében megvalósuló rendezvényt kiállításmegnyitó és négy tudományos előadás gazdagítja.

Zsidó világ / 2022. Október 24. / 12:58

Borbás Gergő: Ki kell lépni a zsidó buborékból

A JCC Budapest – Bálint Ház idén ősztől kreatív igazgatót alkalmaz Borbás Gergő személyében. A 27 éves szakembert arról kérdeztük, hogy mi lesz a feladata, milyen eredményeket szeretne elérni, s miben látja annak a kérdésnek a megoldását, hogy a zsidó közösségek miképpen tudnák hatékonyabban megszólítani a zsidósághoz egyelőre csak lazán kötődő, de identitásukat illetően zsidó magyar fiatalokat. INTERJÚ

Zsidó világ / 2022. Október 20. / 13:34

Új kezdeményezés az IKI-ben: dunántúli zsidó közösségek bemutatkozása

– Különleges rendezvénynek ad otthont az Izraeli Kulturális Intézet (IKI) budapesti székháza október 27-én: „A dunántúli zsidóság múltja, jelene és jövője” címmel mutatják be a régió több zsidó közösségének múltját és jelenét – tudtuk meg Ledniczky Lívia programigazgatótól. Az esemény az IKI és a Tom Lantos Intézet (TLI) közös szervezésében valósul meg, s a tervek szerint folytatása is lesz más dunántúli zsidó közösségek bemutatásával.

Zsidó világ / 2022. Október 06. / 15:08

Darvas István: Föl lehet építeni egy stabilan működő közösséget Fehérváron

„Ercsi után minden szürkévé vált" címmel tett közzé egy kisfilmet a székesfehérvári zsidóságról a YouTube-videómegosztón a Bennem élő eredet nevű weboldal stábja. A videóban többek között megszólal Barna Ágnes, a heylyi zsidó hitközség elnöke, Gergely Anna történész, Darvas István főrabbi, valamint Kaufer Tamás futó és sportrendezvény-szervező is.