Jákob és Ézsau történetéből kiderül, hogy a születendő gyerek magában hordozza jó vagy rossz természetét. Ám mindenki szabad akarattal születik, mindenkinek lehetősége van legyűrni rossz természetét, hogy jobbá válhasson.
„És a fiúk
tusakodtak méhében. Akkor mondta (Rebeka): Ha így van, minek élek én? És elment
azért, hogy megkérdezze az Örökkévalót.”
(I.M.25./22.)
Izsák feleségül vette Rebekát. Húsz évig nem született
gyermekük. Imádkoztak Istenhez, imáik meghallgatásra találtak, és Rebeka
megfogant.
Terhessége
nehéz volt, „a gyermekek tusakodtak a méhében”. (I.M. 25/23) Rebeka Istentől tudta meg: „két nemzet van
a te méhedben, a fiatalabb uralkodni fog majd az idősebb felett” (I.M.25/19–23).
A „tusakodtak” kérdését a Midras Toldot rabba úgy
magyarázza, hogy amikor Rebeka bálványimádó hely
előtt haladt el, akkor Ézsau akarta elhagyni az anyaméhet. Ellenben amikor az
EGYistenhívő tanház előtt haladt el, akkor Jákob. Ezt az jeleni, hogy legyen
szó akár egypetéjű ikrekről, jellemük, habitusuk ellentétes is lehet.
A Talmud szerint az anyaméhben egy angyal
megtanítja a születendő gyermekkel az egész Tórát. Jákob kitörési vágya
eszerint indokolatlan. Hol találhatott volna jobb tanítót, felkészültebb
mestert egy oktató angyalnál, a biztonságot jelentő anyaméhben?
Rabbi
Simon Szofer tanítja, hogy a rossz társ semlegesíti akár a kiváló mester
tanításának áldó hatását is. Jákob az anyaméhben tehát „társától”, Ézsautól
akart megszabadulni.
Jehosuá ben Práchjá tanította ( Misné Ávot
1/6): „Válassz magadnak mestert és szerezz magadnak barátot, társat!”. Eszerint a jó barát, jó társ értéke
felülmúlja akár a kiváló mesterét is. Rasi szerint a „tusakodás” a futás
szóból származik.
„Rebeka
elment azért, hogy megkérdezze az Örökkévalót.” Amikor Rebeka elhaladt Sém és
Éver tanháza előtt, Jákob „szaladt” és megpróbált kijutni az anyaméhből, hogy a
tanházban tanulhasson. Amikor viszont Rebeka egy „Ávodá Zárá” bálványimádó
tanház előtt haladt el, Ézsau „szaladt”, és próbált kibújni, hogy bálványimádók
között élhessen!
A kuzmiri Jehezkél rabbi szerint érthető, hogy
Jákob nem tudott világra jönni, hiszen Ézsau gyűlölete elzárta előle az utat.
Ézsau Jákob iránti gyűlölete erősebb volt, mint a bálványok iránti rajongása.
Nem akart megszületni, hogy a testvérét is megakadályozza abban, hogy világra
jöjjön.
És itt az emberben levő rossz természet
kérdése. Olvassuk: „…nagy az ember gonoszsága a földön,
szívének minden indulata és gondolata mindig csak gonoszság” (I.M. 6/5).
A
gonoszt arról lehet megismerni,
hogy még a bűnös szenvedélyeiről is képes lemondani, hogy másoknak árthasson.
Ez az önfeladás speciális módja, ami kizárja a megtérés, a jobbá válás
lehetőségét. Ebből viszont az is következik, hogy mindig van remény a
megtérésre, a jobbá válásra, amíg nem engedjük át magunkat a rosszindulatnak.
Rabbi Józsua egyszer rákiáltott egy zsidó
besúgóra (moszer), aki a római kormánynak elárulta a zsidó bujdosókat. Semmire
kelő! - támadt rá a rabbi. Meddig még? Meddig szállítod még a hóhéroknak
Istenünk népét?
– Ó, Mester – sóhajtotta a besúgó –, én csak tövist irtok. Kigyomlálom a tövist.
Kihúzom a tövist az Úr szőlőjéből!
Ekkor
rabbi Józsua hangja újból megdördült: Tövist irtasz? Hát tied ez a szőlőskert?
Hát van neked jogod ott irtani és gyomlálni? Ott lakik fölöttünk a szőlőskert
gazdája. Övé a szőlő és övé a tövis. Csak Ő – értsd: az áruló – csak Ő
irthat! Csak Ő irthat! Csak Ő gyomlálhat! Csak Ő tisztíthat! Csak Ő, senki más!
Várj csak bűnös lélek, mert: „ …kik jogtalanságot cselekszenek, mint a fű
csakhamar lekaszáltatnak, és mint a zöld pázsit gyorsan elhervadnak!” (3.Zsolt. 1-2.) Ugyan ki dönthet le földre engem? Mondta a besúgó
nagyképűen! Mire rabbi Józsua: „Ha magasra, mint a sas, ha a csillagok közé
rakod is fészkedet, onnan döntenek le, úgymond az Örökkévaló!” (Obadja 1/4.) A besúgó nevetve fordított hátat a Mesternek. Rabbi Józsua
dühösen nézett utána, mire az ember megbotlott egy kőben, elesett és
szörnyethalt…
Rabbi Józsua
erre szomorúan azt mondta: „Lám! Isten akarata nélkül még kisujja sem görbül
meg az embernek” (Talmud Chullin 7b.).
