„És örülj ezen a napon!”

– Mi áldásosabb Isten előtt, amikor dönt sorsunkról? A jócselekedet vagy a jótékonyság? Mi a kapcsolat az örömmel átélt Ünnep, a jótékonyság és a jócselekedet között? – kérdezi Szerdócz J. Ervin újpesti rabbi.

Elmúlt Rojs Hásono ünnepe. Beszéltünk a nap szentségének nagyságáról! Átéltük az ünnep misztériumát, ugyanis ezen a napon Isten leírja és bepecsételi, feljegyzi és számba veszi mindazt, ami feledésbe merült, hiszen Ő mindenre emlékezik. Felnyitja a jegyzőkönyvet, mert az önmagáért beszél, hiszen minden ember keze nyoma benne van! (Uneszáne Tojkef ima). Elmúlt Jom Kippur ünnepe is, az engesztelés ígéretével. 

„…mert ezen a napon engesztelést szerez nektek, hogy megtisztítson benneteket, összes bűnötöktől; akkor tiszták lesztek az Örökkévaló előtt.” (III.M. 16/30)

A Talmud bölcsei szerint a sátrak ünnepe hetedik, Smini Áceret napján felhangzott a jámborok éneke, akik egész életükben tanultak és jótékonykodtak. „Boldog az ifjúságunk, mert nem hoztunk szégyent öregkorunkra.” Ezután a kevésbé jámbor megtérők éneke szólalt meg. „Boldog az öregségünk, mert engesztelést hoz ifjúságunkra.” Majd közösen énekelték: „boldog az, aki nem vétkezik, aki vétkezett, térjen meg, Isten megbocsát neki.” (Szukot 53a)

Az áldásos esőért a nyolcadik napon imádkoztak, hogy a távoli városokból Jeruzsálembe érkező zarándokok ne a fohász hatására eleredő eső miatt sártengerré vált utakon menjenek haza. (Taanit 10a)

„Rabbi Elázár mondta: a jótékonyság értékesebb mindennél amint írva van, igazságot és jogot cselekedni. Az Örökkévalónak becsesebb a jótékonyság az áldozatnál. Rabbi Elázár így folytatta: a jó cselekedetek még a jótékonyságnál is értékesebbek, amint írva van: vessetek magatoknak igazság szerint, arassatok szeretethez képest. Ha az ember vet, még nem biztos, hogy eszik is a termésből. De ha eljut az aratáshoz, akkor biztos, hogy enni is fog. Ezt úgy kell érteni, hogy a jótékonyság önmagában a jó szándék megnyilvánulása. A jó cselekedet viszont a szándék megvalósulása!” (Táánit 49b)

A nischitzi Jichák rabbi elmondta apjáról, reb Mordechájról, hogy mielőtt az rabbi lett, kereskedelemmel foglalkozott. Sikeres üzletkötéseiből mindig félretett egy kisebb összeget, hogy a sátrak ünnepére a lehető legszebb eszrogot vehesse meg az ünnepi csokorhoz. Az egyik évben tekintélyesebb összeg gyűlt össze, mely többszöröse volt annak, mint amennyibe egy gyönyörű eszrog került. Az ünnep közeledtével boldogan utazott Brodi városába, hogy ott megvehesse a hőn áhított ünnepi kelléket. Utazása alatt azonban találkozott egy zsidóval, aki az út szélén ült és keservesen sírt a hirtelen kimúlt, öreg, kehes lova mellett. Reb Mordechaj kérdésére elmondta, hogy a ló nélkül nem tudja, mi lesz vele és családjával, hiszen a ló volt megélhetésének forrása. Lovasszekerén egy távoli városból szállított gyógyvizet a faluba, ahol lakott. Reb Mordecháj nézte, nézte a reményvesztett embert, majd elővette tarisznyáját, kivette az összes pénzét és odaadta a kétségbeesett embernek, hogy abból másik lovat vegyen. Fogta magát és eszrog nélkül ment haza Nischitzbe. Útközben azt mondogatta magának: eszroggal, lulávval (ünnepi csokor) imádkozni ugyan a Tóra parancsa, de a cedoké (jótékonyság) is. Bíztatta magát, hogy amíg mindenütt a világon a zsidók eszrogra és lulávra mondanak áldást, ő ebben az évben majd egy lóra mond áldást.

Reb Mordecháj hazaért. Házában sógora fogadta, akinek kezében egy gyönyörű mehudár (pompás) eszrog volt, amit ajándékba hozott!