A Science Café című, a Debreceni Egyetem (DE) Tudományos Igazgatósága által szervezett ismeretterjesztő sorozat következő rendezvényének előadója Heller Zsolt esztéta, író, néprajzkutató, a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) alelnöke, a DE doktorandusza lesz. Az előadás címe izgalmas és sokat ígérő: „A lyukas lepedő legendája”, avagy az emberi lélek útja a zsidó hagyományok tükrében.
Az előadásból kiderül, hogyan alakulnak át a közösségekben élő örökségmodellek, miként adódnak tovább nemzedékről nemzedékre, és mit árul el mindez a zsidó identitás és a hit kapcsolatáról.
Szó lesz továbbá: a zsidó ünnepekhez és életfordulókhoz kapcsolódó szokásokról, a félreértelmezett hagyományok (pl. a „lyukas lepedő”) valódi hátteréről, a Kelet-Magyarországon élt zsidó közösségek tárgyi és szellemi kultúrájáról, valamint a csodarabbik legendás világáról is.
Heller Zsolt előadása a debreceni Nagytemplom mögötti Emlékkertben lévő Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban lesz október 22-én, ezen a héten szerdán 17 órától. A belépés díjtalan, a jó hangulat garantált, a tudomány pedig most is közelebb jön – egy csésze kávé mellett.
A rendezvény Facebook-eseményét ITT találják. Borítókép: Heller Zsolt / Médiaklikk.hu
